Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Itt járt a holland barátnőm, rég találkoztunk, volt miről beszélni, például Abigélről, meg a szülésről.
Itt járt a holland barátnőm, rég találkoztunk, volt miről beszélni, például Abigélről, meg a szülésről. Kérte, mondjak el mindent, mert már ő is nagyon szeretne gyereket, reméli hamarosan lesz. Hát elmondtunk mindent, és mikor a végéhez értünk, és azt taglaltuk, hogy milyen szuper volt három nap múlva hazajönni együtt, akkor zavartan néztek egymásra a pasijával. Majd a barátnőm félve, alig hallhatóan megkérdezte, hogy mért voltunk három napig a kórházban. Ugye nem volt semmi baj? Röhögtünk, mondtuk, hogy nem, ez nálunk így szokás.
Sehogyan sem akarták megérteni, mért kell három napot a kórházban tölteni, ezek után azt már el sem mondtam neki, hogy nekem, mint császáros anyukának ötöt kellett volna, de a harmadik nap felálltam, és mondtam az orvosomnak, hogy én megyek haza. Voltak is bonyodalmak a BCG oltással.
Aztán beszélgettünk tovább, mondta a holland barátnőm, milyen szerencsés vagyok, hogy itthon tudok lenni a gyerekkel. Ő a végzettsége szerint orvos, de szakmát váltott, pontosan azért, mert a kolléganői közül szinte senkinek sincs gyereke. Összeegyeztethetetlen a szakmával, szülés után egy pár hétig otthon lehet maradni, aztán kész, menni kell vissza, zavaros beosztásban dolgozni, különben kirúgják. Azt mondta, még egy barátnője sem szült. Mondtam, hogy nálunk 2-3 évig otthon lehet aki akar, és aki bírja anyagilag, nem rúgják ki, - mármint elvileg.
És ekkor megint zavartan néztek egymásra. Nekik elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki két évig nem dolgozik, és nem rúgják ki. Szerintük Magyarország egyféle gyerekparadicsom. Csak azt nem értették mért kell három napig a kórházban dekkolni.
