Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A helyzet az, hogy megszültek a csajok, én meg mentem babát, sőt, babákat nézni.
A helyzet az, hogy megszültek a csajok, én meg mentem babát, sőt, babákat nézni. Tulajdonképpen az utóbbi évtizedben nem nagyon zaklatott fel ez a kisbaba-kérdés, mert vagy terhes voltam, vagy örültem, hogy már nem vagyok az. Aztán babáztam, később örültem, hogy már nem. Mellesleg eddig én azt hittem, hogy most is kisbabám van, de olyan nagy volt a kontraszt a pici pötty újszülöttek és az én büdös lábú 3 éves fiam között, hogy azonnal kijózanodtam, büdös lábú nagyfiam van, jó reggelt!
Nos, tudtam én, hogy el fog jönni az idő, amikor én már bőven túl leszek a pici gyerekes korszakon, s a többiek majd akkor kezdenek szaporodni, sokasodni, s féltem hogy öregnek fogom érezni magam, vagy esetleg túl népesítem a családomat, mert minden új kisbaba után gusztát kapok még egy gyerekre. Most, hogy ez bekövetkezett, örömmel jelentem, hogy tudok pozitívan csalódni magamban, mert az említett szintektől még messze vagyok. De azért jelek már vannak.
Néztem az egyik babát, hogy mennyire apró, a szemei még olyanok, mintha a holdon lenne, vagy más világon. Jó az illata, nem csinál mást, csak fekszik, szuszog, tekereg és nyom, valamint röfög (minden gyerekem röfögött, mint egy malac picinek, tessék, disznó vagyok). Nem lehet vele annyi macera, csak adni kell neki a mellbe csomagolt kaját, meg puszilgatni, ölelgetni, néha bepelenkázni. Nem 20 kiló még, hogy kifordul a belem, mire öt centit cipelem, nem beszél vissza, sőt, a babakocsis vásárlás a legkirályabb, mert tudok pakolni a kocsi aljára. Igen, nem is értem, hogy miért nem akarok egy kisbabát azonnal, de legalábbis kilenc hónap múlva. Olyan nyikorgó kiscicát szeretnék, mint ez a két kis csomag!
Szerencsére, az agyam valamennyire csak barázdált, mert ezen az ősanyai ösztönön felül meghallom azt a kis hangocskát, ami kijózanít. Hirtelen eszembe jutnak a folyamatok, a fázisok, hogy előbb-utóbb interaktív kis lénnyé válik, ami teljesen jó és élvezem, de a gyerekek ha hatványozódnak otthon, nyilván egyre jobban elmerülök én is a teendőkben. Mégiscsak szívás, hogy elgyengül az ember, aztán otthon egyre több gyerek lesz csak azért, mert a barátnőinél jól megdögönyözött egy babát. Hát hol lenne a tudatos családtervezés, ha nem uralkodnánk ezeken az érzelmi hullámokon? Vegyünk inkább kiskutyát, vagy kismacskát! Azt sem illik visszavinni, ha meguntuk, de mégis jobban jövünk ki belőle, mintha a gyereket unjuk meg.
Viccet félretéve, vannak olyan nők, akik szeretik fenntartani ezt a folyamatos kisbabahullámot otthon. Van, aki ezt bírja, s az isten (helyett a természet) is anyának teremtette, de van, aki szül bele a világba. Mert babázni szeret, de aztán akik nagyobbak lesznek, csak nőnek, nőnek, mint a gomba, s kezdeni velük már nemigen tud sokat. Persze nem azt mondom, hogy ez az általános, de van ilyen is, nem azokra kell gondolni, akinek lehetősége nincs kezdeni majdan velük, az már keményebb szociológia.
Azon belül, hogy fogyasztók vagyunk, impulzus vásárlók is. A Remek Ember például bicikliboltba tért be nem régen, azóta biciklit akar. Az egyszeri nő meg babát látogatott, aztán meg orvul teherbe esik. Így megy ez. Még jó, hogy hallgatok magamra és kezemben tartom a szaporulatot. Így inkább biciklit veszünk.
