Hétvégi programok: a Föld Napja

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hétvége a Föld Napja jegyében zajlik Budapesten csakúgy, mint szinte az egész világon.

A hétvége a Föld Napja jegyében zajlik Budapesten csakúgy, mint szinte az egész világon. Ennek leggigantikusabb eseménye várhatóan a vasárnapi Critical Mass biciklis felvonulás lesz, ahol persze babakocsival, gördeszkával, görkorival, kendőben és kenguruban, családdal is tiszteletünket tehetjük, és jelezhetjük, hogy élhető városban szeretnénk lakni. A CM gondolt a gyerekekre is: délelőtt a Millenáris Velodromon tíztől bringasuli, melynek résztvevői között kisorsolnak három biciklit és sisakokat is. Ezzel egy időben a kicsiknek aszfaltrajzolás és gyurmázás. Aki inkább a látványt kedveli, az nézheti a bemutatókat: lesz gyerekverseny, felnőtt verseny és bringás akrobatika bemutató is.

Mielőtt csatlakozunk a felvonuláshoz, tölthetjük a délelőttöt a Gödör Klubban is. Itt a Cellux Csoport tart recycling játszóházat. A szokásos kacatokból és lim-lomokból most hangszereket varázsolnak, amikkel zenei aláfestést adhatnak a gyerekek Ruttkai Bori környezetbarát dalaihoz. A táncházban közben moldvai csángó körtáncokat, dunántúli ugróst, népi gyermekjátékokat tanít Szengyel István, zenél a Bivaly zenekar. Délután kettőtől zenés árnyjátékszínház. Az színházban „fellépő” gyerekek (és szüleik) alkotó énjük megtapasztalásán keresztül megélhetik érzéseiket, értékeiket. Az intenzív zenére figyelés és a zenére mozgás fölerősíti a játék hatását. Négytől Szalóki Ági a gyerekek kedvencével, Cipity Lőrinccel.

Aki inkább Budán maradna, annak a Kultúrkúria nyújt Föld napi programot, összekötve az ősi tavaszköszöntést a Föld ünnepével. Tizenegytől Agócs Gergő és a Hegedős együttes játszik magyar és erdélyi napcsalogató, virágköszöntő, tüzet-vizet hozó dallamokat, miközben megismertetik a gyerekeket a népi hangszerek különleges világával. Utána gyerektáncház, ezalatt a felnőttek gyógynövény tanácsadáson és gyógyteakóstoláson vehetnek részt.

Bár biztos az előbbi programokon is sokat lehet kacagni, az A38-on vasárnap fellépő Bohócválogatott kifejezetten a nevettetésre utazik, úgyhogy aki hajópadlón akar gurulni, menjen oda fél négyre. Lesznek még akrobaták, vízi szörnyek, és gyerekdivat-kifutó. Ez utóbbiról ne kérdezzék, hogy jön a cirkuszhoz, hacsak nem a majomnak használt gyerekek örvén, mert én nem tudom. Jegyár gyerekeknek 2200 Ft, felnőtteknek 2500 Ft.

Az Újpesti MEO-ban az állatok iránt érdeklődők április 30-ig még megnézhetik az Elephant Nature Park elefántos fotókiállítását. Az észak-thaiföldi park egyfajta elefánt öregotthon, ahol megkínzott, elfáradt munkaelefántok találnak nyugalmat és békés körülményeket. Az ő mindennapjaikba pillanthatunk bele a kiállításon és itt.

Ha csak szombaton érnénk rá a Földünk egészségével törődni, ne aggódjunk! A Millenárison a szokásos családi szombat most természetesen a Föld Napja köré szerveződik. A babusgató címe: „Vajon egy óriás babának mekkora a cumisüvege?” Ebben nem tudom, mi a föld-napi, de mindenesetre viccesebb lett volna a „Vajon egy óriás baba anyjának mekkora a melle?” cím szerintem. A kézműves-műhelyben földgömbkészítés, pillangó-hajtogatás és -reptetés, homokszobrozás. Ezen kívül pedig óriás társasjáték, mely a földrészeken vezet keresztül, az igaz kincs megszerzése felé, ami az életet adó víz. A játék közben sok mindent megtudhatunk a más földrészeken élő gyerekek életéről. A színpadon az évszakokról szól a mese, fél egykor a diafilmvetítésen az Állatkerti útmutatóra álmosodhatnak a porontyok. Négykor Téka táncház.

Az Aréna Plázában Svéd gyereknapok lesznek a Porontyosok körében oly népszerű gyermekbiztonság témakörében. Számtalan kapcsolódó termék bemutatója mellett lesznek játékok és előadások is: nem maradhat el Nils Holgersson, Pettson és Findusz, no meg Harisnyás Pippi sem. A hagyománynak a Kolompos és Levente Péter, a popkultúrának Lola és Csonka András adja meg, ami jár. Kvízek, arcfestés, kincsvadászat minden mennyiségben.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.