Pedig a babák ugye nem tudnak még gyengédek lenni egymással, de vele bármit csinálhatnak, csipkedik az arcát, húzzák a haját, de ő csak röhög. Volt hogy csak annyit láttam, hogy Abigél fekszik a mellettem és fülig ér a szája, a lába össze-vissza kalimpál az izgatottságtól, és csak kicsit később vettük észre, hogy a másik baba rajta áll a kezén. Kicsit sem zavarta.
Sosem láttam még olyan boldognak és izgatottnak, mint mikor az unokatestvéreivel találkozott. Akármelyik futkosó baba a közelébe ért, vagy csak ránézett, már majd kiesett a bőréből a boldogságtóól. Enni és aludni is elfelejtettt. Ezen a héten pedig a 84 éves dédnagymamájánál járt látogatóban, ott is hagytuk vele, amíg mi ebédeltük, neki meg fel sem tűnt, nevetgélt és magyarázott. Egyszerűen imád vendégeskedni, egyelőre legalábbis, mert sokan mondják, jön majd egy olyan korszak, amikor egy lépést sem lesz hajlandó tenni nélkülem.
Nagyon sok helyre járunk vele négyhetes kora óta, és eleinte, ahogy itt is megírtam, aggódtam, hogy nem zavarja-e őt, ha sok helyre járunk. De szerencsére Abigél nem az a fajta, aki hagyja, hogy olyan történjen, amit ő nem akar. Ha nem tetszik neki valahol, egyszerűen elkezd ordítani és semmivel az égvilágon nem lehet lecsillapítani. Olyan is volt már, hogy megérkeztünk valahova, szétnézett, legörbült a szája és sírni kezdett. Nem is hagyta abba, el kellett menekülni, de azért ez csöppet sem gyakori. Egyedül étterembe nem merek vele menni, nem is várom tőle, hogy ott üljön nyugton egy órát, amíg mi eszünk, unalmas lenne neki, bár lehet, hogy semmi gond nem lenne.
