A pikkelysömör egy életen át kísér

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A pikkelysömör, latin nevén psoriasis, több gén által meghatározottan öröklődő krónikus, egy életet átkísérő betegség.

A pikkelysömör, latin nevén psoriasis, több gén által meghatározottan öröklődő krónikus, egy életet átkísérő betegség. A kórkép leírása már az ókori orvosok műveiből is ismert, a görög eredetű psora szó pikkelyt jelent. A népesség 1-3 %-át érintő betegség mindkét nemben előfordul, gyermekkorban enyhe női túlsúly figyelhető meg. Leggyakrabban a 20-30 életév körül jelentkezik, de bármely életkorban megjelenhet.

A tünetek súlyossága igen széles skálán mozog, az életminőséget alig befolyásoló, néhány lokalizált bőrtelváltozás jelentkezésétől a súlyos, egész bőrfelületet érintő, ízületi panaszokkal kísért, az életet veszélyeztető formáig terjed. Mértékét az érintett bőrfelület nagysága, annak beszűrtsége, illetve vörössége, a pikkelyesedés mértéke alapján jellemezzük. Gyermekkorban súlyos tünetek ritkán fordulnak elő.

A betegségnek alapvetően két formáját különböztetjük meg.

A korai megjelenésű forma (I-es típus): 40 éves kor előtt jelentkezik. A csecsemőkorban gyakran találkozunk a hajlati területekre korlátozódó, vagy ott is megjelenő formával, psoriatikus pelenka-kiütés képében. Ebben a formában érintett a köldök is. A hajas fejbőr érintettsége sokszor az első tünet, csecsemőkorban 89%-ban, gyermekkorban 82%-ban jelentkezik ebben a lokalizációban. Az arc többnyire tünetes, csecsemőkorban 78%-ban gyermekkorban 45%-ban fordul elő.

A késői megjelenésű forma (II-es típus): 40 éves kor után manifesztálódik, családi halmozódás nem mutatható ki. Ezek a betegek gyakrabban szenvednek ízületi, illetve köröm érintettségtől.

A bőrtünetek elsősorban az irritációnak kitett helyekre lokalizálódó tünetek jelennek meg. Kezdetben apró, vörös, gyulladt, élesen körülhatárolt göbcsékből állnak, felszínükön ezüstös pikkely látható, lekaparva leperegnek (gyertyacsepp tünet). A hajszálerek sérülékenységének következtében vakarást követően apró cseppes vérzést észlelünk (Auspitz-tünet).

A tünetek az 1-2 mm átmérőjű elváltozásoktól a 2-5 mm átmérőjűeken keresztül a néhány cm átmérőjű nagy foltokig változhatnak. Az egész testre kiterjedő forma gyermekkorban ritkán fordul elő. Szisztémás kortikoszteroid terápia felfüggesztése, infekciók, illetve lokális irritánsok válthatják ki.

A tünetek gyakran jelennek meg a hajas fejbőrön, típusosan a hajvonalban. A tenyereken-talpakon általában szimmetrikus, vöröses, élesen körülhatárolt foltokat látunk, melyeken tapadó, sárgás pikkelyek, fájdalmas berepedések észlelhetőek. Az összefekvő, hajlati területeken látható az inverz psoriasis. Ezekben az esetekben a pikkely általában hiányzik.

Körömelváltozások a betegek 30-50%-ában vannak jelen. Apró pontok (Beau-pontok), olajfoltok, vagy köröm alatti felrakódás jelentkezhet, mely a körömlemezt elemeli, töredezettséget vagy az egész köröm érintettségét látjuk.

A betegek kb. 5%-ánál állnak fenn ízületi panaszok, melyek kezdődhetnek a kéz kisízületeiben, illetve a csípőízületben, és vezethetnek fájdalmas mozgás beszűkültséghez.

Az elmúlt két évszázadban a psoriasis kezelése igen sokat változott.

Enyhe klinikai kép kezelése a lokális terápián alapul. A provokáló faktorok eliminálása, hidratálók, hámlasztók, gyulladáscsökkentők alkalmazását a fényterápia egészítheti ki. A Holt-tengeri klíma-terápia azért eredményes, mert a tengeri sókristályok fénytörése megsokszorozza az UV-fény jó terápiás hatását.
A konzervatív kezelés kombinált eljárás, első lépése a pikkelyek leoldása, mely történhet szalicil, illetve karbamid-tartalmú kenőcsökkel. Második lépés a gyulladásos folyamat mérséklése, a fokozott hámsejtképződés gátlása. Ezeket a hatásokat lokális kortikoszteroiddal, dithranollal, calcipotriollal érhetjük el.

A mellékhatások megelőzésére a kombinált, illetve a rotációs váltott kezelés javasolt.

A psoriasis kezelésében ma már egyre több olyan új készítmény is létezik, mely a legújabb tudományos felfedezéseken alapszik. A vitamin D3 analógok a hámsejtek érését, szaporodását gátolják. Külön kiemelendőek az új immunmodulációs terápiák adta lehetőségek, amelyek a jövő útját jelentik, sajnos ezek többsége gyermekek számára nem elérhetőek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ildiko
Ildiko
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.