Nálunk egyértelmű volt mindkettőnk részéről, hogy a szülés pillanatában is együtt leszünk, vértől és injekciós tűktől rettegő férjemben fel sem merült, hogy kihagyná életének ezt a fontos pillanatát.
Nálunk egyértelmű volt mindkettőnk részéről, hogy a szülés pillanatában is együtt leszünk, vértől és injekciós tűktől rettegő férjemben fel sem merült, hogy kihagyná életének ezt a fontos pillanatát. Azt gondoltam, ez mindenki számára ennyire egyértelmű. Pedig nem. Heti kérdés.
Judit barátnőm például az első szülése előtt nem akarta, hogy a férje is bekísérje a szülőszobába: nem szerette volna, hogy kiszolgáltatott helyzetben lássa. Aztán a férje unszolására, aki nagyon szeretett volna bent lenni, végiggondolta még egyszer és rájött, hogy a terhessége alatt annyi pocsék helyzetben látta már, hogy azoknál a szülés sem lehet rosszabb látvány, így beadta a derekát. Utólag sem bánta meg, a második gyereknél természetes volt, hogy együtt szülnek.
Szilvi szintén megdöbbentett a válasszal: nála hasonló okokból egyik szülésnél sem volt bent a férje: nem akart eltorzult fejjel, kiterítve mutatkozni férje előtt. Elmondása szerint ő ha beteg, akkor is igyekszik elvonulni mindenki elől és egyedül szenvedni. Ezért az ifjú apa mindkétszer a kórház folyosóján tördelte a kezeit, amíg fiai megszülettek.
A Porontyon Kékfelhő számolt be nemrégiben arról, hogy ő hiába szeretné, párja nem kíván bent lenni a szülésnél.
Ami egyikünk számára természetes, korántsem biztos, hogy a másik számára is az. A legjobb, ha a két fél egyformán gondolkozik, vagy meggyőzhető a másik. Mindenesetre nem árt már a terhesség elején beszélgetni arról, bent lesz-e apa a szülésnél.
