Plüssállatok helyett adjunk könyvet!

A legtöbb szülővel úgy tudunk igazán kiszúrni, ha veszünk a gyerekének karácsonyra a) egy plüssállatot, b) valami sok helyet foglaló, lehetőleg nagyon hangos műanyag bigyót. Sokkal jobban járunk, ha könyvet viszünk ajándékba: kicsi, szép, együtt is lehet nézegetni, egyedül is lehet lapozgatni, és a legtöbb gyereket lekötik a rövid mesék, érdekes, színes képek. Ha nem akarjuk a harmadik Kis hableánnyal/Thomasszal gazdagítani a háztartást, vigyünk kicsit különlegesebb darabot!

Először a Naphegy Kiadó Művészi Mesekönyvek sorozatának darabjait vesszük sorra: ízléses, szép ajándék kicsit nagyobb gyerekeknek és szüleiknek. Minden kötet egy mesét tartalmaz, melyet egy-egy neves illusztrátor rajzai kísérnek – a mesét nem csupán kiegészítve.

Vladimír Skutina, Marie-José Sacré: Hol lakik az idő?

Kinga, a mese hőse nagyon magányos, mert senkinek nincs rá ideje. Ezért elindul megkeresni az időt, hátha ad egy kicsit több időt a családjának, hogy tudjanak vele is játszani. Így keveredik a városban járkálva a toronyórához, ahol az órásmesterre azt hiszi, hogy ő az idő szelleme. Végre valakinek elmondhatja gondjait, és az órásmester a kedvéért, no meg hogy ne szidják meg, amiért elkésik a vacsoráról, visszaállítja kicsit az időt. Így van ideje elmesélni a szüleinek, hogy mi történt vele a mesében, ahol az idővel találkozott. A kedves kis történet megszólítja a kicsiket, hiszen ismerik a problémát, segít nekik elgondolkozni rajta és feldolgozni azt. A szülőket is „neveli”, hiszen észrevehetik, hogy mennyire éhesek a gyerekek a társaságra és a beszédre. A kislány és az órás is megnyerő, karakteres figura. Van mit nézegetni, keresgélni a képeken mese közben.



Naphegy, 2006, 2250 Ft

Max Bollinger, Peter Sís: Manómese

Ez a kötet egészen kicsiknek is jó: kevés benne a szöveg és nagyon egyszerű a történet. Bendegúz gyönyörűen énekel, mindenkit elbűvöl dalaival. Amikor azonban kincsekért kezd énekelni, elveszti a hangját, és csak úgy tudja visszaszerezni, ha a kincseket visszaadja. A történet didaktikus, de ez nem zavaró, mert kellően meseszerű, mitikus a körítés: a kis manó-társaság, a kígyó, béka és a holló, akik elcsábítják. A rajzok is a meseszerűséget hangsúlyozzák, szemben az előző kötet valóságközelibb ábrázolásával. Imádom Peter Síst: finom vonalkák, egy-egy élénk szín a pasztell, gazdagon mintázott képen. Rengeteg böngészhető apró részlet, ami személyiséggé teszi a legkisebb figurát is, egyedivé az olyan mesében mindennapi tárgyakat, mint az aranyhintó, óriási fa, rét vagy pusztaság. A kis manó pedig nagyon aranyos, miközben segít a gyerekeknek az irigység, önzés, tehetség problémakörét az ő szintjükön feldolgozni.
Naphegy, 2006, 2250 Ft

Monika Weitze, Eric Battut: Mese a rózsaszín elefántról, aki nagyon szomorú volt, aztán újra jobban érezte magát

Hát nem semmi ez a cím. A kis elefánt azért szomorú, mert elszakad barátjától. A kötet egy nagyon mindennapi gyerekgondot dolgoz fel: a sok költözés, iskola- és óvodaváltoztatás következtében a gyerekek gyakran elszakadnak legjobb barátaiktól, és új kapcsolatokat kell keresniük. Konkrétan megjelenik, hogy mit ne mondjunk ilyenkor a gyereknek, majd a bölcs bagoly és az édesanyja szájából meghallgathatjuk, hogy milyen tanácsokkal segíthetünk a bajban. A kicsiknek maga a történet meghallgatása is segíthet feldolgozni a szomorúságot, de bevethetjük, amit mi tanulunk belőle. A rajzok nagyon aranyosak: erős kontúrok, erős, érdes színek töltik ki a figurákat, de minden harsányság nélkül.
Naphegy, 2007, 2250 Ft

Arcadio Lobato: Csillagmese

A sztori elég ismert: a kis csillag a földre vágyódik, mert itt annyi szuper dolog van, és egy kislány meg is mutatja neki a képzeletbeli birodalmát, ami persze lenyűgözi a csillagot, újszülöttnek minden vicc új alapon. A mamája persze megdorgálja, amiért elkószált, de aztán jön a happy end, és kiderül, hogy mindenkinek a maga helyén van meg a saját feladata. A történet nagyon aranyos, de a rajzok nekem kicsit túl aranyosak, rózsaszínek és lilák. A kislány figurája telitalálat.
Naphegy, 2006, 2250 Ft

Ladislav Pavlík, Dubravka Kolanovic: Az állatok karácsonya

Az állatok megirigyelik az emberektől a karácsonyt, ezért maguk is feldíszítenek közösen egy fát. Mindenki hoz valamit, végül az erdész is hoz minden állatnak valami finomságot. Egy szóval kiderül, hogy miről is szól a karácsony, egy egyszerű, konfliktusmentes kis sztori keretében. A történetet finom, kicsit elmosódó, nagyon kedves pasztellszínű rajzok kísérik. Kedvesek, és semmi több, mint ahogy a történet is. Nem éreztem benne azt a pluszt, ami miatt tíz év múlva emlékezne rá egy kisgyerek, de karácsonyi ajándéknak pont jó. A főszereplő kisróka nagyon cuki mindenesetre.
Naphegy, 2006, 2250 Ft

Mosonyi Alíz – Háy Ágnes: Szekrénymesék

Kevés jobb hírem van a hazai karácsonyi könyvpiacról, minthogy a legjobb magyar mesekönyv ever újra megjelent. Kihagyhatatlanok a frissen sült sós kiflik, szekrény mélyén árválkodó gombok, a Szerelmes Herceg kalandjai, hogy a kényes hercegnőt a kocsissal már ne is említsük. Gyorsan abbahagyom, mert elsírom magam a nosztalgikus meghatottságtól, nem tudom, hányszor lapoztam át ezt a könyvet kis koromtól mostanáig, de négyszámjegyű a válasz. Innen üzenem viszont Pintér Józsefnek, hogy nagyrabecsülöm a borítótervezői munkásságát, de nagy baklövés volt az elegáns és felnőttes keret érdekében lekicsinyíteni a rajzokat, amelyek legalább olyan fontosak, mint a szöveg.
Magvető, 2007, 1990 Ft

Mosonyi Alíz: Jancsi és Juliska, Csipkerózsika

Miután elolvastam az Illemtan gyerekeknek-et, leírtam magamban egyik kedvenc gyerekkönyv-szerzőmet. Hát most újra beírhatom a toplistámba, mert a klasszikusakat felfrissítő két kis kötet igazi remekmű. A szöveg épp annyira van modernizálva, hogy ne szűnjön meg meseszerű lenni,de legyen benne pár apró, humoros, új részlet, szó. A fontos motívumok maradnak. Az újraértelmezést nagyban segíti a két illusztrátor: a Csipkerózsikát a királykisasszonyosabb akat rajzoló Gyöngyösi Adrienn illusztrálta, de nem folyik azért el a dolog: egy-egy rózsaszínebb, kecsesebb rajz után böngészhető képeket látunk a boszikról és a kastélyról. Nekem egy picit azért túl vékonyak és légiesek a szereplők, de az egész együtt nagyon jól sikerült. Annál inkább az én stílusom a bumfordian kedves Jancsi és Juliska Agócs Írisz rajzaival, amely olyan apró részletekkel örvendeztet meg, mint Juliska elmaradhatatlan babája, minden oldalon egy-egy egér és macska, mint epizódszereplő, no meg egy kishivatalnokos külsejű apuka. A boszorkány pedig valószínűleg a Szekrénymesékből ugrott át egy gyors haknira. Ez nálam egy csillagos ötös.
Pagony, 2007, darabja 1690 Ft

A fenti válogatáshoz hozzácsapunk még néhány kifejezetten karácsonyi darabot, ha témába vágót akarnánk esetleg ajándékozni.

Karácsonyi kavarodás Tesz-vesz városban

A teszvesz rajongóknak ez se hiányozhat a polcáról, mert a jól ismert szereplők a kukactól a Cicón át a malacig (vicces magyarításban Ólasi úr – hiába, nekem még angol teszveszem volt annak idején) mindenkinek a karácsonyát megismerjük. De ha csak egy-két teszvesz van a polcon, nem ez a legjobb. Ugyan itt is sok a kép, de kevesebb mégis a dolgok és a világ működését magyarázó bemutató rajz, amiben a sorozat igazán erős. A mesék egyszerűek, mindennapiak, de mégsem a történet a könyv erőssége. Mindenesetre szórakoztató és szép.
Gulliver Lap-és Könyvkiadó, 2006.

Marék Veronika: Kipp-kopp karácsonya

Egy újramegjelenést tartunk a kezünkben. A közkedvelt kis gesztenyebáb felfedezi a karácsonyfát. Zseniális, ahogy belemászunk a fába és közelről, új, gyerekesebb perspektívából látjuk a díszeket, majd az ünnepet és az ajándékozást. A képeken sok nézegethető forma, apróság a kicsiknek. Az elején látható nappali városképet pedig összehasonlíthatjuk a történet végén látható éjszakaival. Nem Kippkopp rajongóknak is ajánlott.
Ceruza, 2002, 1980Ft

Sven Nordqvist: A kobold karácsonyi titka

A Nordqvisttól megszokott aprólékosan megrajzolt képi világhoz egy jó kis skandináv mese tartozik. A koboldok, akárcsak a rokoanaik, a manók, mindent tudnak az emberekről, segítik őket, de ha az emberek megfeledkeznek róluk, és teszem azt, nem készítik ki a karácsonyi kását nekik akkor begorombulnak. Mivel a manómama látja a jövőt, gyorsan ki kell találnia valamit, hogy ne okozzon galibát az emberi figyelmetlenség. A mese is aranyos, de a lényeg lent játszódik: a földön csuhé lovat húzkodó kisegerek vannak, akik a végén kidőlve alszanak, a sarokban fenyőágat körbetáncoló mókusfélék, a sarokban rajtzászlót lengető kispatkány, a falban manólabirintus, és a szemfülesek még Finduszt is megtalálhatják, aki átugrott egy haknira Pettsontól. Egyúttal melegen ajánljuk a Pettson karácsonyát, szintén jó, aranyos kis sztorival és hasonló képi világgal, no meg az elbűvölő kismacskával. Tavaly jelent meg – a két kötet összehasonlításából például az is kiderül, hogy azóta javítják a helyesírást és a nyelvhelyességet a kiadónál, ami dicséretes dolog.
General Press, 2007, 2500 Ft

Rotraut Susanne Berger: Téli böngésző

Nem kell a Böngészőket bemutatni, hiszen itt már írtunk róluk. A téliben nyomon követhetjük, ahogy betör a karácsony Nekeresdfalvára, az áruházban mindenki vásárol, Mikulások minden szegletben, hull a hó, és a kicsi baba még a mamája pocijában van. (Igen, a kedvencem, hogy a nyáriban szoptat az anyja – minden gyerekcucc tele van cumival és cumisüveggel, legalább itt, egyszer szopós baba van.) Kérdés, hogy min érkezik a modern Mikulás? Mert nem szánon, az biztos. Aki ismeri a böngészőket, az valószínűleg nem fog tudni ellenállni, aki meg nem, az lapozzon bele!
Naphegy, 2006, 2490 Ft

Oszd meg másokkal is!
Mustra