Hétvégi programok - Mikulások minden szegletben

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megérkezett a Mikulás.

Megérkezett a Mikulás. Kicsit elsiette a dolgot, de hát nem várhatjuk el valakitől, akinek több klónja kereng a világegyetemben, mint Smith ügynöknek, hogy még pontos is legyen. Ellepte a piros ruhás, fehér vattás sereg az utcákat, és ellepte a gyerekprogramokat is. Ezért ezen a hétvégén két részre oszlik programajánlónk.

Az első felét azoknak a szülőknek és gyerekeknek írtuk és gyűjtöttük, akik szeretnek ilyentájt piros sapkát nyomni a fejükbe, és a stollnitól a gingerbreaden keresztül a spekulatiusig mindenféle mézes-fűszeres süti lázba hozza őket. Aki inkább csak hidegrázást kap a dán zászló színeitől, az ugorjon, és csak az ajánló második feléből szemezgessen.

Mikuláspártiaknak

Kedvencünk, a Vadaspark, Mikulásos kalandtúrákat szervez egész decemberben. Ha nem félünk a hidegtől, akkor öltözzünk fel jó alaposan, pakoljuk a kisebbeket hordozóba, és menjünk el a Télapóhoz. Először vegyük el az ajándékait (de lehetőleg ne kalasnyikovval), majd készítsünk magunk is ajándékot: toboz-, dió-, almadíszeket, karácsonyi koszorút, télapófejes fahasábot. Aztán vegyünk részt a kalandtúrán, ahol feladatállomások várják keménykezű krampuszokkal a családokat. Nem kell megijedni, csak toboz-célba dobó verseny, karácsonyfa díszítés, hógolyózás, a télapó kiszakadt zsákjából kiesett finomságok és ajándékok megtalálása van napirenden.

Ha feladatok nélkül szeretnénk kirándulni, válasszuk a Hűvösvölgyet, ahova utazhatunk a Mikulásvonaton (a Gyermekvasút különleges szerelvényei). A mikulásvonatokon a gyerekek együtt utaznak a Mikulással és a krampuszokkal. Menet közben a Mikulás minden gyerekkel elbeszélget, majd megajándékoz hagyományos, édességekből és gyümölcsből összeállított mikuláscsomaggal. Az utazás során a gyerekek a krampuszok vezetésével, közös énekléssel és játékkal várják és köszöntik a Mikulást.

Miskolc és Lillafüred között, a némileg festőibb szépségű Bükkben is utazhatunk Mikulásvonattal, de ott nem csak az uncsi vén kövér pacák lesz a vonaton, hanem Madárijesztő, Bádogember, Totó kutya, Dorothy és a Boszorkány is egy interaktív mesejáték keretében. A rokonaim tavaly épp arra jártak, és állítólag nagyon rendben van a műsor.

Amennyiben nem bízunk az időjárásban, válasszuk a számtalan beltéri program egyikét. A Budapesti Művelődési Központban advent első vasárnapján rendezik meg hagyományosan a zeneiskolák találkozóját. Néptáncos, éneklős gyerekeknek ajánljuk.

Aki az igazi Mikuláskor akar az igazi Mikulással találkozni, az mehet bármelyik Pagonyba: csütörtökön háromtól hétig ott fog lébecolni, ajándékot osztogat, zenél és énekel. Személyesen lehet jelentkezni a boltokban, és letenni a kis ajándékot, amit a Miki ad a gyerekünknek. Már ha nem fél rettenetesen attól a ronda szőrös embertől.

A legjobb Mikulás-programot most a Marczibányi téren találjuk. Ők a régi Miklós-napi hagyományokat elevenítik fel szombaton. Hagyományaink Miklós figurája a gonoszt elűző, ricsajjal, vesszőnyalábbal ördögöt hajtó alak. A kézműves foglalkozáson papírdoboz, ördög báb, fúrás-faragás lesz. Kicsiknek játszószőnyeg és diavetítés. Délután négytől pedig a Fakutya együttes Róza és Jánoska című zenés mesejátékát láthatjuk, mint a címe is sugallja egy autentikus love-storyról van szó. Vajon mi lesz a vége?

Antimikulásozóknak

Nyugis szórakozást kínál a Kolibri Színpad  azoknak a kislányoknak (és persze kisfiúknak), akik hozzám hasonlóan fejből tudják tízévesen A két Lottit. Szombaton háromkor a színpadon az egyforma kislányok, vasárnap tízkor pedig Nemes Nagy Ágnes Bors nénije, ami nem kevésbé lenyűgöző olvasmány kicsiknek-nagyoknak.

Ha nem vagyunk milliomosok, de a gyerekünk imád legózni, akkor most hétvégén még utoljára elmehetünk a Vendéglátóipari Múzeumba (Szent István téren) a legó játszóházba, ahol millióféle legóval játszhatnak a kicsik.

Mozgalmasabb programokra vágyó porontyukat vigyük az Állatkertbe: minden gyerek szereti az állatokat, és nagyon jól elnézegetik őket órákig is, nem nekünk kell törni a fejünk a szórakoztatásukon – azért készüljünk, hogy fognak kérdezni egyet s mást. Ha pedig elered az eső, a játszóházban mindenféle program várja a kicsiket: szombaton fél tizenegykor Makám, fél négykor Holle anyó, vasárnap fél négykor pedig Benkő Nóra. Vigyázzunk, mert mindenfelé Mikulások settenkednek itt is: vigyázzunk, mert a kis manói egy csomó olyan izgalmas játékot eszeltek ki, úgy is mint ajándék csomagolás, játékvár, vetélkedő, ami gyakran vásárlásba torkollik – nem is értjük, hogy akkor most az Állatkertet szponzoráljuk, ha veszünk ezt-azt, vagy átvernek minket a gyereken keresztül kicsinyét?

A tévénézős családoknak ajánljuk vasárnap a Minimax szülinapját a Vasúttörténeti Parkban, ahova a Minimax ingyenes mesevonata visz ki. Egész nap lesznek kvízek, bohóckodás, rengeteg Duracell-nyuszi kifestőtől fotózásig minden formában. A télapó itt a kézműveskedésen keresztül tette be piros mancsát: mindenféle karácsonyi dísztárgyakat gyárthatnak a gyerekek. A színpadon szelíd eklektikában váltja egymást Ronald bohóc, Kolompos, Kéri Kittí és az Alma Együttes. Este, ki, ha nem egy megasztár: szerencsénkre legalább Gáspár Laci, és nem valami fahangú elődöntős. Részletes program itt.

A Boribon-függő famíliák sétáljanak el szombat délután négykor a Pozsonyi Pagonyba, mert Marék Veronika most decemberben 70 éves, és ezt könyvbemutatóval, dedikálással, játékkal és meseolvasással ünnepli. Igen, ő maga is ott lesz irl, és egy gyereknek nagy élmény látni  és hallani a nénit, aki az ő Boribonját kitalálja. Ha nem kényszer, de belső vágy fűti őket, akkor rajzoljanak, írjanak, készítsenek valami apró kedvességet az írónőnek, hogy így köszöntsék, cserébe a sok jó meséért. De mindez persze TITOK!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.