Választási lehetőséget kapnak az otthon szülők

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Elkészítette az otthon szülés feltételeiről szóló javaslatát az Egészségügyi Minisztérium - jelentette be Horváth Ágnes tárcavezető pénteken, Budapesten.

Elkészítette az otthon szülés feltételeiről szóló javaslatát az Egészségügyi Minisztérium - jelentette be Horváth Ágnes tárcavezető pénteken, Budapesten. A szabályozás három szintű lesz, és nem ösztönözni kívánják az otthon szülést, hanem a választás lehetőségét és a felelősségi kompetenciákat kívánják meghatározni - mondta a szakminiszter. A tárca javaslata szerint az anya választhat majd, hogy szülésznő vagy szülész-nőgyógyász segédkezzen a szülésnél, előbbinek azonban rendelkeznie kell a megfelelő képzettséggel, gyakorlattal.

Ugyanakkor két szakember jelenléte mindenképpen kötelező lenne, illetve értesíteni kell a háttérkórházat, ha a szülés megindul, írja az MTI. A javaslatról jövő héten társadalmi vita kezdődik, a törvénymódosítások január 1-től lépnek életbe.

Horváth Ágnes elmondta, hogy a képzési követelményeket a Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Intézet dolgozza majd ki, amely szervezet fél évet kap erre. A tervezett otthon szülések legfőbb követelménye az újszülött biztonsága, de a minisztérium szem előtt tartja, hogy az anyának legyen lehetősége választani az intézményi és az azon kívüli szülésben.

A háromszintű szabályozás egyike az, hogy az egészségügyi törvényben rögzítenék az anya önrendelkezési jogát, míg az egészségbiztosítási törvényben teremtenének lehetőséget az otthon szülés társadalombiztosítás általi finanszírozására - ismertette Horváth Ágnes.

A tárcavezető elmondta még, hogy kormányrendelet határozza majd meg az intézményen kívüli szülés részletes szabályait. Ebben a rendeletben fog szerepelni, hogy kik és milyen képesítéssel vezethetnek le otthon szülést, számol be az MTI. A miniszteri rendelet pedig a megfelelő szakmai feltételeket rögzíti, vagyis azt, hogy milyen esetekben engedélyezhető a kórházon kívüli szülés, illetve azok eszközök listáját is tartalmazza majd, amelyek rendelkezésre kell hogy álljanak - közölte a politikus.

A közelmúltban több olyan eset is történt, amikor mentők segítségét kellett kérni kórházon kívüli szülésekhez. Magyarországon évente mintegy 500-600 gyerek jön a világra kórházon kívül. Az ügyben az ombudsman, a szakmai szervezetek és a szakorvosok is megszólaltak a közelmúltban.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.