Játékok haladó kisbabáknak

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Lea elérte az egyéves kort, és ezért hirtelen ránk trört, hogy a gyereknek értelmes játékokra van szüksége.

Lea elérte az egyéves kort, és ezért hirtelen ránk trört, hogy a gyereknek értelmes játékokra van szüksége. Korábban már írtam arról, mik váltak be nálunk. Most a házi játékoktól a vásároltak felé tendáltunk. Egyrészt, mert ránk tört a pénzköltési vágy, de magunknak már mindent megvettünk, másrészt, mert én elpakoltam a feleslegesnek ítélt tárgyakat, és ezért a férjem megrendült, hogy a szegény pici lányának alig van játéka.

Katt!

Jártunk a West Endben, de siralmas volt az eredmény, a Kenguru Goldban, ahol szintén kevéssé találtuk kielégítónek a kínálatot. Ezután csorgattuk kicsit a nyálunkat az amazon.com-on, konstatáltuk, hogy Amerikában minden szebb, jobb és olcsóbb. Majd, mivel sajnos mégiscsak a sártekének erre a provinciális, ócska pontjára születtünk, amit Budapestnek hívnak, ismerősök tanácsára a Mammutban található Játéksziget és a vatera.hu, a lopott és használt cuccok paradicsoma felé vettük az irányt. Íme a végeredmény, amit mi leginkább ajánlani tudunk egy kábé egyéves porontynak, és persze ami az ár/érték arányát tekintve is a legmegfelelőbb. Fő szempontunk az volt, hogy lehessen ki-bepakolni, kinyitni-becsukni, de ennél tudjon kicsit többet, hogy később, ügyesebben is tudjon majd játszani vele. Figyelembe vettük a gyártók életkori ajánlását, no meg az én ízlésemet, elvégre Lea mellett én fogok a legtöbbet játszani a cuccokkal.

1. Építőkocka: az IKEÁ-s is tökéletesen megfelel a ki-bepakolásra, szép a színe, változatosak a formák. Mindössze 1990 Ft. De a Fakopáncsnál hasonlót 3350-ért is kaphatunk, ha az extrább minőségre hajtunk. A HABA-nak vannak hasonló mindenféle formájú építői, amiknek sokkal szebb a színe, alakjuk, meg mintájuk van, de az csak az egyik, hogy egy hét darabos például 3990 az előbbi 24-es szettel szemben, ráadásul mi a fenét lehet annyiból, és olyan speciális alakokból építeni? Épp a lényeg vész el. Persze nyilván az lányoknak van, akik csak fűzögessenek, ne akarjanak kreatív módon alkotni. (Ezt nem én találtam ki. Portyáink során megfigyeltem a totális lebutító diszkriminációt a játékok téren.)

2. Brio bohóc: klasszikus darab, egy rúdra színes karikákat húzogatunk. Ezer és egy féle változata van. Amiért mellette döntöttünk, az a következő: elég vastag a rúd (nem mosolyog!), tehát könnyű beletalálni a karikán a lukba (nem röhög!). Szép a színe, van valami formája is, elég nagy minden alkatrész, hogy ne tudja Lea eltömíteni a torkát vele. Nem bonyolult, nem kell egyszerre két rúdra húzni egy alkatrészt, nincsenek speciális formájú darabok, ezért bármilyen sorrendben fel lehet a karikákat egymásra húzogatni. 4000 forint volt, nem a legolcsóbb, de a fentiek miatt a legmegfelelőbb (Játéksziget vagy Fakopáncs).

3. Eichhorn doboz: annyira gyönyörű. Van rajta abakusz, fa tologatós kis baszok, pörgetni való kockák, kis fa állatkák, amik egy pályán mozoghatnak, lyukba formákat bedobálás. Egyszóval minden, ami szem-szájnak, és aktivitiségnek ingere, mindösszesen 5990 forintért, szinte ingyen. Játékszigetben szereztük.

4. Fürdős játék, falra tapasztós szivacs kirakós izé: az apja választotta, és telitalálat, ezzel játszunk mostanában a legtöbbet. Kis szivacs lapokból (felsőtest, szoknya, nadrág, cipő,, kori, labda, fej) két kisgyereket lehet kirakni, akár a padlón, akár a kád falára vizesen. Leát ez egyelőre kevéssé hatja meg, viszont nagyszerűen lehet ki-bepakolni a hálós zacskóból, megrágni, nézegetni és fordítgatni a darabokat. Kábé egy ezres volt, a Játékszigetben.

5. Fisher and Price telefon: Vaterán lőttük, nekem az egyik kedvencem, ahogy egy behízelgő, bársonyos német férfi hang gombnyomásra azt mondja, hogy Lass uns reden, bitte warten. Úgy érzem, sose fogom elfelejteni, hogy a Herz das, a Kreis pedig der. Szolidan csörög, rengeteg gombja van, lehet nyomogatni, beszél, zenél (János bácsi, keljen fel!), világít. Igazi modern darab. 1800 volt, plusz a két ceruza elem.

6. Fisher and Price Móka kocka: ahhoz képest, hogy mennyit rohangáltunk érte, nem is olyan szuper szerintem, de Leának bejön. A lényeg: három egymásra rakható kocka, melynek két oldala activity, értsd, mozog, az egyiken pörgetni lehet valamit, a másikon tolgatni. A tetején benyomható fejecske. 2911 volt, az arzuhanas.com-on.

7. Fisher and Price Activity Pad from the 70's: az egyik haveromnak az anyja már a nyolcvanas években Amerikában dolgozott, na neki voltak a legjobb játékai mindig, a cipőháztól a liftes garázson kersztül eddig az activity padig. Amikor megláttam a neten, éreztem, hogy valami ismerős bizsergés van az ujjbegyeimben, aztán amikor hosszas, vért izzadó gyaloglás után a kezembe is foghattam, lesikálhattam róla 30 év mocskát, akkor tudtam, hogy honnan ismerős. Jó vétel volt, van rajta telefon tárcsa, a teknőst sosem utolérő tolotgatós nyúl, csengő, pörgettyű, kishajó. 1500-at fizettünk érte.

8. Fisher and Price kisrádió: tehetnék úgy, mntha most vettük volna, de igaziból Párizsból hozta a tesómnak az anyám 26 éve. És még mindig hibátlanul működik, pedig sokszor földhöz lett vágva. Örök darab, és a dallam sem a szokott für elises, gute nachtos borzalom, hanem valami francia kistengerészes. Fel kell húzni, és amíg zenél, oldat lehet tologatni a potmétert.

9. Fisher and Price pénztárgép: szintén családi örökség, bár ez Londonból repült a sötét nyolcvanasok szürke honi játékvilágába, magánúton. Lea kedvence, pénzt berak, Hanna lenyomja a kart, Lea megforgatja a fiók kinyitóját, csöngetés, fiók ki, Lea pénzt kivesz és kezdődik az egész elölről. a href="http://cgi.ebay.co.uk/Vintage-Fisher-Price-Cash-Register-with-Money_W0QQitemZ230167673965QQcmdZViewItem">Itt van egy az e-bayen, alig 12 font szállítással, persze csak Anglián belül.

10. Götz Joanna, első baba: valójában ezt nem vettük, hanem kaptuk, de annyira kedvenc, hogy bele kell írjam. Finom puha bársony, az arca meg gumibaba, lehet rágcsálni, meg nyálazni is. A mienk már rég nem zenél, de az úgyis tök fölsleges, különben is, Lea szerint minden, ami idétlenül zenél, telefon, tehát csak megzavarodna. Ha a babát Lea meglátja, rögvest magához öleli, puszilgatja, rá/melléfekszik, hordozza, épp hogy meg nem szoptatja, egy szóval a saját kisbabájának tekinti. A babyboom webáruházban 5376 forint.

11. Chelona játszótér: a Pagonyban szereztük be, egy kis játszótér, melynek darabjai apró fagolyónál fogva kiemelhetők, és alatta van valami más kép vagy figura. Nagyon szép, és csak 2590 volt ahhoz képest. Nekem tetszik, de inkább nem írom le, hogy van egy hasonló 25 éves Fisher and Price, fából, és annyira, de annyira jó böngészős képekkel a kiemelős részek alatt, hogy semmi a nyomába sem érhet. Lea szereti ezeket egyfelől szétpakolni, másrészt ősember hangon engem arra biztatni, hogy rakjam ki újra és újra.

12. Kukucs könyvek : már volt szó róluk, azóta van még kettő. A rajzok színvonala alacsony, a szöveg, ha van, semmilyen vagy rémes, a képek egy része tök logikátlan, de Lea imádja ki-betologatni a kis figurákat. Darabja 599 Ft, és időnként újat kell venni, egyrészt ha elveszik, vagy Pötyi elkunyizza, vagy amortizálódik a tologatás és a rágcsálás során.

13. József Attila: Altató. Würtz Ádám rajzaival. Lea kedvenc könyve, biztos mert jót röhög a végén magában, hogy látod elalszik anyuka, aludj el te is, kis Lea. Ő ilyenkor szokott meglépni az alvó anyja mellől, úgy hogy inkább csak lapozgatja a könyvet, és mutogat a bogárra, a darázsra és a villamosra. Ugye nem kell mondanom, hogy szintén örökség, 22,50 volt 1980-ban.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.