Hétvégi programajánló - indul a színházi évad

Olvasási idő kb. 4 perc

A hétvége a magas művészeteké.

A hétvége a magas művészeteké. Beindult a színházi szezon, úgy hogy a fővárosi kiskorú színházrajongóknak és kísérőiknek nem árt körülnézni a gyerekszínházak műsorán – a Kolibri, a Stúdió K, Bábszínház kifejezetten rájuk szakosodott, de sok színháznak – így a Nemzetinek is – vannak direkt gyerekeknek szánt előadásai.

Csak párat emelünk ki: szombat délelőtt 11-kor Népek Meséi a Fonóban. Az Évekerék társaulat andalúz népmesét játszik, melyben a gyerek is részt vehetnek. Az előadást élő muzsikaszó és óriásbábok felbukkanása kíséri.

Ugyan nem a hétvégén, de az azt követő héten, szerdán lesz látható Goda Gábor és az Artus Társulat alternatív Piroska és a farkasokja. A gólyalábakon álló és vándorló Varázserdő egy különc nagymamát és hét csavargó-farkast rejt magában, akik azonban egyáltalán nem gonoszak. Táncosok, énekesek, zsonglőrök, akrobaták és zenészek ők, akik mindent megtesznek, hogy Piroskát elkápráztassák. A Vadász viszont furcsa szerzet: bár angyalszárnyai vannak, mégis gonoszul lelövöldözi a jóravaló farkasokat.

Vasárnap este hétkor Huzella Péter lesz a Kolibri Pincében. Akinek ez túl későn van, az a Bárkába mehet háromra, ahol Kemény Henrik játszik bábokon a gyerekeknek. Fellép Vitéz László és az összes haverja.

A színházhoz legközelebb talán a költészet áll: aki inkább a lődörgéssel összekapcsolt nézelődést választja, az nézzen el vasárnap a Nemzetihez a Költészet Vásárára, ahol nem csak nagyszerű versesköteteket szerezhet be, de találkozhat kedvelt verseskönyveinek íróival, és nagyszerű verses-zenés programokon vehet részt. 11-től Tóth Krisztina és Radványi Balázs (a Kalákából) a Londoni mackókkal, kettőtől Kányádi és a Kaláka, háromtól Lovasi és Lackfi János, öttől Jordán Tamás és a Sebő Együttes. De e hírességeken kívül is folyamatosan kiváló előadások és művészek lépnek fel. Vigyázat, a Nemzeti Háziszínpada kicsi, a nézősereglet meg népes lehet! Érdemes időben odaérni.

Térben közel, műfajában kicsit távolabbi a Ludwig Múzeum kis.műhelye, mely kisgyerekeket vezet be játékos-komolyan a modern művészetbe, alkotásba és a művészet szemléletének átélésébe. Ezen a hétvégén a hat és tíz év közötti gyerekek képregényt készíthetnek ritka élményeikből. Közelebről átlátszó fóliára többrétegű-mozgó képregényt alkotnak és térbeli képregény-kollázsokat elmozdítható elemekkel. Minden foglalkozáson más és más nagyonb jó program, érdemes nyomon követni itt.

A Millenárison szombaton megint az egész nap a gyerekeké. Rengeteg színházi és zenés programmal várják őket. A legkisebbeknek ringató foglalkozás tíztől, utána 11-kor a kicsit nagyobbaknak Lúdas Matyi érkezik a színházba, délben Chaplin-filmek Darvas Ferenc zongorakíséretével – úgy sejtem, ez inkább a szülők egy részét érdekelheti, csak addig mit csinálnak a gyerekekkel? Biztos elringatják őket. Egykor óriásképregény a nemzeti ünnep tematikájával. A kézművesműhelyben pedig zászlót, csákót, és egyéb nemzeti-katonai jelképeket lehet rajzolni (A magyarzászló-készítés tuti sikerélmény a legkétbalkezesebb csemetének is. Még szerencse, hogy nem britek vagyunk.) A programot négykor a Makám Ákom-bákom című koncertje zárja. A műsor tematikája az állatvilág és az ember – különösen a gyermekek – kapcsolata. A műsor játékos formában igyekszik közel hozni a mai városi gyermekekhez a természetet, az erdőt, a mezőt, a tavat, a folyót s a benne élő állatokat. Hallunk a százlábú születéséről, a karikás szemű nyúl rémálmairól, egy álmedve téli settenkedéseiről, a csigabigák tavaszi báljának vendégseregéről, a kabócáról, aki nem szeretett tanulni és még a „ma született" aligátor gyerkőcre leselkedő veszélyekről is. A teljes műsorra a belépő öt- illetve hétszáz forint, de megéri két gyerekkel menni, mert a családi jegy „csak” 1800.

Az állatokhoz az is közel kerülhet, aki szerint ez az egész művészet csak unatkozó felnőttek ostoba bohóckodása, és testközelből szereti megtapasztalni a dolgokat. Az Állatok Világnapja alkalmából ugyanis a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség vasárnap felvonulást rendez. A felvonulásra minden pórázon vezethető állatot vihetnek a résztvevők. Az útvonal: délelőtt 10 órakor gyülekező a Bazilikánál, majd az Andrássy úton végig a Hősök teréig. A sort (évek óta) az állatkert csacsija vezeti, amelyet pónifogat és alpaka követ, majd a vakvezető kutyások csoportja jön. Őket a civilek és a különböző szervezetek követik sok, a felvonulást jól tűrő állat kíséretében. Legtöbben kutyával érkeznek, de hoznak macskát, hörcsögöt és volt már tyúk is. A Veresegyházi Medveotthonban a Fehérkereszt Állatvédő Liga tartja meg az Állatok Világnapi rendezvényét október 6-7-én.

Aki inkább a vadon élő állatokkal szeretne találkozni, az ne hagyja ki a Magyar Madártani Egyesület madárfigyelő napjait. A „madárles” és számlálás mellett látható madárgyűrűzés és rengeteg érdekes infó az örök vándorokról. Ha ide megyünk, mindenképp vigyünk magunkkal vízálló cipőt, esőkabátot, széldzsekit, ha lehet, távcsövet és madárhatározót. A program verseny is egyben, hogy melyik országban van a legtöbb résztvevő, illetve hol számlálják a legtöbb vándormadarat. Budapesten a Naplás-tó gátját kell becéloznunk, reggel kilenctől háromig. A többi helyszín itt.

Ha sem a magas művészet, sem az állatok nem hoznak lázba, csak a hagyományos beszélgetős-táncházas-művházas programok, akkor menjünk el szombaton reggeltől estig a Szülők Házába. Ingyen lesz például a játszóház, közben pedig beszélgethetünk kirándulásról, gyereknevelésről, testről-lélekről, egészségről-betegségről Jaksity Katával és a ház szakértőivel. Lesz jóga, masszás, lufi, bűvész, sőt, még sminktanácsadás is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.