Hétvégi programajánló - mese habbal

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hétvége legmonstrébb eseménye minden bizonnyal a rózsaszínbe öltöztett rákellenes Lánchíd lesz.

A hétvége legmonstrébb eseménye minden bizonnyal a rózsaszínbe öltöztett rákellenes Lánchíd lesz. Ha úgy gondoljuk, hogy a tömegmegmozdulások alkalmasak egy betegség visszaszorítására, illetve a kapcsolódó információk terjesztésére, esetleg magunk is tájékozódnánk, semmiképp ne hagyjuk ki  a rendezvényt vasárnap 11-től. Természetesen a szervezők a jónép szórakoztatására is gondoltuk. Ha van tíz év körüli gyermekünk, ne hagyjuk otthon, mert fellép kábé az összes megasztáros, és tapasztalataim szerint ez őket olyan izgalomba tudja hozni, mint mondjuk engem utoljára ’96-ban a Sonic Youth. Nekem a kedvenc programom a Rák Béla Gitár Combo és a Vöröskereszt baleset imitáció. Részletes program itt.

A hétvége további része a mesék és az állatok jegyében telik. Az állatrajongóknak igazán sokszínű programot kínál a Hetedik Állatbarát Nyílt Nap, szombaton tíztől négyig az Állatorvosi Egyetemen. A szokásos játékokon és kézműveskedésen kívül egy nagy rakat kutyás bemutatót láthatunk agilityvel, rendőrkutyákkal, vakvezetőkkel, sőt, még szarvasgombára szakosodott ebek is lesznek. Nem marad el a gyerekek örök kedvence, az állatsimogató, és a szülők réme, az állat-örökbefogadás – mert jó, jó, hogy cukik a menhelyes kiskutyák, de ki tudja, mekkorára nőnek meg, és mikor un rá a porontyunk. Megnézhetjük viszont mind a kisállat kiállítást, mind a klinikát, megtanulhatjuk az állattartás szabályait és tanácsot kérhetünk állatorvosi problémáinkban.

A pécsi olvasóink pedig sajátos, könnyfakasztó eseményen vehetnek részt: szombaton 11-kor örök hűséget esküsznek egymásnak víziló nyelven Bálint és Ágnes (muhaha, csak nem a népszerű gyerekkönyv-írónőről lenne szó?). Úgy persze könnyű, ha nincs más csaj/pasi a lát-, illetve medencehatáron. Igaz, a kapcsolatot már elhálták, a szex köszönik, jó volt, jöhetnek a kicsinyek. Természetesen szertartás és nászebéd.

A mese jegyében telik a hétvége a Fonóban, a Pagonyban, és a Fővárosi Művelődési Házban, hiszen most van a nagy mesemondó, Benedek Elek születésnapja.

A Fonóban fejtörő és logikai játékok, furfangos talányok várnak megfejtésre, alkimista varázslatokat vihetünk véghez (láthatatlan írás – aki még emlékszik, hogyan írt Vlagyimir Iljics a börtönben, azé a dicsőség), művészettörténeti stílusokat tapasztalhatunk meg testközelből. Már csak azt nem értem, hol itt a mese, az érdek nélküli gyönyörködés? Valószínűleg a négykor kezdődő mese-játszóházban. Délután ötkor Kolompos, táncház és koncert is.

Az FMK-ban (nem abban, a Fehérvári útiban) délelőtt 10:45-kor az Aranyszamár Bábszínház A brémai muzsikusokat adja, délután pedig fél egykor a Szekrénymeséket, az ajánló írójának nagy gyerekkori kedvencét. Aki nem tudja, ki az a Mari nevű szekrény, a Két tulipán, a Kiflikirály, a Szerelmes Hercegnő és társaik, az azért menjen, aki meg tudja, annak nincs mit magyaráznom. A napot színesíti még gyermekkönyv-vásár, csodaceruza mesesarok, kézműves foglalkozás, interaktív mesejáték. A belépőjegy ára 700 Ft, de ha mindkettőre megyünk, illetve család lennénk esetleg, akkor olcsóbb.

Itt is jelen lesz a Naphegy Kiadó mesés gyerekprogramjaival, de pénteken ötkor a Rózsakertben, szombaton pedig a Buy Wayben a Líra és Lantban 11-kor és 17-kor játszhatnak a gyerekek a mesefigurákkal. A Csiki-csuki képeskönyvek közül a Bárcsak lennék vagány bárány! történetéhez álarcos játékkal kedveskednek a kicsiknek. Az Ide nekem a Holdat! című mesét kesztyűbábos előadásban láthatja a közönség, melyhez egy kézműves feladat során mindenki megjelenítheti kartonpapír és fakorong segítségével a történet egy vicces mozzanatát. A régi diavetítés modern köntösben jelenik meg a kiadó jóvoltából, mely a Pauli című kiadványukat meséli majd el kockáról kockára.

A Pagonyban pedig szombaton a Pettson és Findusz rajongókat várják: az csak az egyik, hogy 15%-kal olcsóbbak lesznek a fent nevezettekről szóló könyvek, ez maximum a szülőket érdekli, de ráadásul személyesen is lehet találkozni velük.

Debrecenben szombaton fél hatkor a sokak rajongásától övezett Dr. Bubó lesz látható sztárszereposztással a Főnix Csarnokban. Akit nem riaszt el, hogy Ursulát Falus Mariann, alias Pa-dö-dö alakítja, a kísérő zenét jegyző Bolyki Brothers pedig a musical zenéjében a ma divatos, „trendi” irányzatokat ötvözi a szimfonikus-zenekari, illetve a hatalmas kórushangzással, az ne habozzék hat évnél idősebb csemetéivel megtekinteni az előadást.

Egerben eközben az én kékharisnya szívemnek tetsző Rózsa és Ibolya története lesz látható a Harlekin Bábszínházban, Arany János műve alapján. A mese szerint a Tündérkirálynak volt egy csodálatosan szép lánya, Ibolya, és egy gonosz felesége. Ez a mostoha mindent elkövetett, hogy Ibolya életét balsorsúvá tegye. Amikor például kérők sorakoztak, lehetetlen próbák elé állította őket, mondván, hogy halállal lakol, aki nem tudja teljesíteni a három feladatot. Sok-sok ifjú lelte már halálát, amikor is megérkezett a palotához Rózsa, a királyfi. Azonnal beleszeretett Ibolyába. Szerelme viszonzásra talált, és Ibolya átsegítette őt a nehéz feladatokon. Aztán nem volt más választásuk, el kellett szökniük az udvarból. Ám a rút, gonosz mostoha útjukon is üldözőbe vette őket. Atöbbit ki lehet találni, de ez nem akciófilm, itt úgyis érdemes megnézni a darabot, ha tudjuk a végét. Az előadás során az Arany János által gyűjtött magyar népdalok is megszólalnak a meseszerű látvány mellett. Mindez vasárnap négykor.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.