Szüléstörténet sorozatunk folytatódik, ezúttal Lili világra jövetelét osztja meg a Poronty olvasóival Eszter.
Szüléstörténet sorozatunk folytatódik, ezúttal Lili világra jövetelét osztja meg a Poronty olvasóival Eszter. Indított szülés a 42. héten, oxitocin, háromágyas szülőszoba, hatórás vajúdás labdán, majd megvilágosodás: az anyaság nem történik meg varázsütésre.
Elérkezett a várva várt 40. hét. A létező mindenféle esélyre felkészülve vártam a magzatvíz, a nyákdugó és egyebek távozását. Kórházi pakk összekészítve, kiságy összeszerelve, én szülésre készen. Bárhol jártam és egy kisebb fájásom volt, úgy éreztem, ez az elérkezett az idő. Aztán mégse, mert pár perc múlva elmúlt. Ezt az utolsó idős tűkön ülést természetesen a rokonok, barátok, ismerősök állandó kérdezgetése se enyhítette, hogy meg van-e már a kicsi, mekkora, satöbbi.
A 42. héten, amikor már úgy éreztem magam, mint egy anyaelefánt, aki szinte a végtelenségig hordozza kicsinyét, s amikor már nem is emlékeztem magamra pocak nélkül és az orvosom is látta, hogy most már nincs mese, mert a lepény már nem táplálta rendesen a bébit, befektettek a kórházba. Persze különböző anyukáktól különböző analíziseket kaptam, hogy biztos azért nem indul meg a szülés, mert még nem bírom elengedni és hasonlók. Nem tudom, mert én már nagyon szültem volna, már annyira, hogy a létező összes módszerrel próbáltam rávenni, hogy beinduljon.
Túljutva a bürokrácia bugyrain (TAJ, lakcím, személyi) elfoglaltam a szobámat a Schöpf-Mérei Ágost Anyavédelmi Központban. Csodásan éreztem magam, tele kis csecsemővel, anyucival. Én fizetős szobába tudtam kerülni, a lenti szobák azért hagytak kívánni valót maguk után, de gondolom azóta, mivel magánkórházzá vált, azokon is változtattak.
Kicsomagoltam, és végigkövettem, hogy a szobatársam elment szülni, és teljesen csodásan életet adott császármetszéssel egy kisbabának. Napközben nekem is bekötötték az oxitocin injekciót, ami a fájások erősítéséhez és meghozatalához szükséges. De csak próba adagot kaptam, hátha onnantól már megy magától, de semmi…azaz körülbelül másnapig folyamatos fájásaim voltak, de nem túl erősen, nem erősödtek, csak keményedett a hasam. Egy napot még vártak, de következő nap már elindították véglegesen.
Reggel beöntés, borotválás, és oxitocinra kötés. Ezek persze így elég orvosi és ijesztően hangzó dolgok, de a beöntést és a borotválást én is pártolom, minél kevesebb esetleges fertőzéssel találkozzon az újszülött, még ha tudom a természeti népek így, meg úgy. Ahogy felfeküdtem a szülőszobában az ágyra, teljes félelem öntött el, hogy itt most vége, ennek valahogy meg kell történnie, most már innen csak két részben jöhetünk ki, mi, akik eddig annyira egybe voltunk fonódva.
Háromágyas szülőszobában szültem, függönyökkel voltak elválasztva, de ez nem olyan, ahogy az ember elképzeli, nem is érzékeled különösebben a körülötted lévőket. Nekem, mivel féltem, kifejezetten jót tett, hogy voltak mások is körülöttünk. A férjem, merthogy apás szülés volt, hősként próbálta állni a sarat, de én mindig kiküldtem, bizonyos részeknél, hogy egyen szendvicset.
Valahogy azt gondoltam, ha én férfi lennék, tutira elájulnék ettől, ami itt zajlik. A szülés elég hamar lezajlott, mert 6 kor indították, és 3/4 1-kor már meg is született Lili. Az én kicsi lányom! Próbáltam labdán ülni, de igazán semmi nem segített és senki, az volt a legjobb, ha belefúrtam a párnába a fejem és úgy lélegeztem. Aztán egyszer csak éreztem, hogy már nagyon fáj, és nyomódik, ekkor elindult Lilos kifelé. Leginkább a menstruációs fájdalom durvított változatához hasonlítható.
Az orvosom Dr. Szabó György, aki egy fantasztikus türelmes, megértő és számomra pozitívan konzervatív orvos világra segítette életem értelmét, majd levették a köldökzsinórvért, mert úgy gondoltuk, még jól jöhet. Az pedig egy másik történet, hogy a szülőszoba után milyen út vezet az anyaságig, mert az se történik varázsütésre egy perc alatt, legalábbis nekem idő kellett.
