Eljött ez a mindig a távoli jövőbe képzelt nap is: a két és fél éves lányom ma már másodszor pisilt a bilibe.
Eljött ez a mindig a távoli jövőbe képzelt nap is: a két és fél éves lányom ma már másodszor pisilt a bilibe. Történelmi pillanatok ezek. A neheze viszont még csak most jön.
Büszke anyai szívem persze boldogan ver, de most már azt is tudom, hogy innentől kezdve még nehezebb dolgom lesz. Állandóan figyelnem kell, mikor lesz nedves a bugyi, vagy mikor látom kislányomon annak jeleit, hogy tele a hólyagja. Elég egy pillanat és a parkettán langyos pisitócsa alakul ki.
A nappalra szánt pelenkák maradnak a dobozban, (az átáztatott kisbugyik és nadrágok mosása némiképp ellensúlyozza a költségcsökkenést). Éjszakára továbbra is felkerülnek a pelusok, és ha nem otthon vagy a nagyszülőknél vagyunk, a biztonság kedvéért még adok rá egyet.
Innentől kezdve mindig kell legyen nálam váltás ruha, hosszabb utakra bili (esetleg eldobható). És ismét rá fogok jönni néhány héten belül, (mikor a kicsit is cipelhetem el egy nyilvános vécébe és tarthatom a csésze fölött, miközben a pisi végigfolyik a lábamon) hogy mennyivel egyszerűbb az élet egy pelenkás gyerekkel.
Egy következő posztban a szobatisztaságra nevelés fortélyait osztom meg az olvasókkal.
