Vészhelyzet a strandon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A forró nyár rengeteg családot vonz a vízpartokra, strandokra.

A forró nyár rengeteg családot vonz a vízpartokra, strandokra. Hiába a figyelmeztetés, szinte nem múlik el hétvége vízbe fulladás nélkül, és sajnos sokszor gyermek az áldozat. Hogyan előzhetjük meg a tragédiát?

Jó, ha tudjuk, kisgyerekkel strandolni semmiképp nem pihentető számunkra, ha nincs velünk még egy felnőtt, az újságokat nyugodtan otthon hagyhatjuk és ne számítsunk arra sem, hogy bóbiskolhatunk egyet a fűzfa árnyéka alatt.

A gyereket egyetlen pillanatra ne veszítsük szem elől. Egy túlzsúfolt strandon vagy a Balaton partján elég, ha elmélyülten matatunk a strandtáskában, s a poronty már hetedhét határban jár. Jobb esetben csak enyhe szívrohamot élünk át, és a dedet megtaláljuk a nem messze lévő homokozóban. Csakhogy a víz túlságosan vonzó egy totyogónak, nagy valószínűséggel ebbe az irányba indul a szökés után.

Hasznos, ha a gyerekekre feltűnő színű sapkát adunk, ez egyrészt megvédi őket a napszúrástól, másrészt ha mégis meglépne, könnyebben nyomára bukkanhatunk a tömegben.

Egy járni épphogy tudó kisgyerek akár a gyermekmedence 20-30 centis vizébe is belefulladhat, főleg, ha a pancsoló tele van ugráló, izgő-mozgó poronttyal. Épp ezért a gyerekmedencébe se engedjük egyedül. Ugyanez vonatkozik a kertben felállított pancsolóra is: itt se hagyjuk felügyelet nélkül az apróságokat, figyelmeztet Dr. Sohr György gyermekorvos.

Vízparton, strandon hasznos lehet a felfújható karúszó is, bár sok gyerek nem tűri magán az eszközt. A kicsiket nem tanácsos napoztatni, de ha esetleg mégis felforrósodna a kis testük a kánikulában, először nedves ruhával törölgessük őket, majd fokozatosan menjünk be velük a vízbe, hogy le tudjanak hűlni, tanácsolja a gyerekorvos. Vízibiciklin, csónakban mindig legyen a gyereken mentőmellény, még akkor is, ha végig az ölünkben ül.

Végül ne felejtsük el, hogy csak strandon vagy kijelölt fürdőhelyen szabad strandolni, ott, ahol adottak a biztonságos feltételek (figyelő- és mentőszolgálat), a bányatavakat és egyéb veszélyes helyeket kerüljük el.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?