Rákattant a csemete az egérovira

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Amikor kicsi voltam, kedvenc elfoglaltságom a Most légy okos, Domokos című foglalkoztató füzet olvasása és kitöltése volt.

Amikor kicsi voltam, kedvenc elfoglaltságom a Most légy okos, Domokos című foglalkoztató füzet olvasása és kitöltése volt. Napjainkban számtalan kiadvány közül válogathatunk: ha csemeténk rákap a foglalkoztató füzetekre, majd nem győzzük finanszírozni új hobbiját.

Négyéves lányom az Egér-ovi című sorozatra kattant rá, szinte naponta vesszük elő a füzeteket és oldjuk meg a feladatokat. A kiadványok egy-egy témát járnak körbe, a jelenlegi három kedvenc a Szülinap, a Játszótér és a Falu témakörével foglalkozó darabok. Kapható még Vonat, Tűzoltóság, Állatkert című kötet is.

A füzetekben egy mókás kisegér kalauzol végig az adott témával kapcsolatos feladatokon, amelyeket 4-8 éves korú gyermekeknek ajánlanak. A kisebbek életkoruknak megfelelően kissé nehezen oldják meg a feladatokat, de mire való egy anya (vagy apa), ha nem arra, hogy segítsen megtanulni a gyereknek logikusan gondolkozni?

A kötetekben éppúgy találhatók rajzos feladatok, amelyekben különböző formákat kell alkotni, mint színeznivalók, azonos funkciójú tárgyak kiválasztása, összeillő képek párosítása, mese képeinek sorrendbe állítása és elmesélése, hibakeresés, és megannyi érdekes és izgalmas feladat.

Nem ajánlom annak a szülőnek, aki nem szeret leülni a gyerek mellé rajzolgatni és felolvasni a feladványokat: az olvasni nem tudó csemete nem sok mindent fog tudni kezdeni a füzettel a színezgetésen és firkáláson kívül. Végül egy tipp: ha grafitceruzával karikázunk és oldjuk meg a feladatokat, kiradírozhatók a megoldások és később újra kitölthetők a füzetek.

Egér-ovi – Játékos feladatok óvodásoknak
Tessloff&Babilon Könyvkiadó, 2006.
560 Ft, akciós ár: 532 Ft

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.