Amikor bejutottunk a Művészetek Palotájába, a tömeget meglátva legszívesebben azonnal visszaléptem volna a forgóajtóba és elmenekültem volna. Számítottam rá, hogy rengetegen lesznek az ingyenes gyermekrendezvényen, de a látvány minden képzeletem felülmúlta. Ha már ott voltunk, kézen fogtuk a gyerekeket és fejest ugrottunk a tömegbe.
A folyosón felállított terepasztalokhoz, játékokhoz nehezen lehetett odaférni, a játékokat kézbe venni szinte lehetetlen volt. Megpróbáltuk megközelíteni az izgalmasnak ígérkező előadásokat, koncerteket, de esélyünk sem volt a nézőtér közelébe férkőzni. Elindultunk a kézműves foglalkozásokra, rengeteg érdekes dolgot láttunk: az asztaloknál festettek, karácsonyi díszeket készítettek, mézeskalácsot gyúrtak, sógyurmáztak, színes papírokat vagdostak és ragasztottak a szerencsések. Merthogy nem kevés szerencse kellett ahhoz, hogy épp felszabaduljon egy hely. Mi rosszkor voltunk rossz helyen: nem sikerült helyet találnunk. Málni egyre csalódottabb volt, Pötyi pedig nyűgösen fészkelődött apa karján, merthogy addigra már ölbe venni, félő volt, hogy agyontapossák. Épp egy játékokkal kirakott folyosóra szerettünk volna eljutni, amikor egy apuka gorombán megtaszított hátulról, majd rámordított, hogy Mennyémáarrébb! Itt telt be a pohár. Visszafordultunk, ráadtuk a ruhákat a gyerekekre és elindultunk hazafelé. Az épület előtti Bűvös Kastélynak nevezett csuklós busz ugyan hívogató programmal várta a látogatókat, a dermesztő hidegben nem álltunk be a kígyózó sorba.
Hazamentünk inkább, elővettünk egy nagy adag papírt, rajzoltunk, vágtunk, ragasztottunk és énekeltünk. Ez is ingyen volt, a család remekül szórakozott és a sarkunkra sem lépett rá senki.
