Amikor egy email is életmentő lehet - lelkisegély a neten

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magányosok egyik legfontosabb kapcsolódási pontja a külvilággal az internet lehet. Számos olyan ember él elszigetelt magányban, akiknek valóban életmentő lehet a rendszeres chat-es vagy e-mail-es kommunikáció. Összegyűjtöttünk néhány léleküdítő szolgáltatást.

A munkánk nehezen mérhető

Hasznos és ingyenes szolgáltatásra bukkantunk a Lelkiposta.hu oldalán, ahol mentálhigiénés szakemberek, tapasztalt, több éves gyakorlattal rendelkező segítők, empatikus, szeretettel teli emberek segítenek a rászorulókon. A felhasználó megírhat mindent őszintén, amiről úgy érzi, meg kell osztania egy másik emberrel. Fórumozhat is, ha szívesen megosztaná gondolatait a többi olvasóval. A szerkesztők megőrzik az anonimitását, titkait, e-mail címét nem adják ki senkinek és a beküldött levelekre 72 órán belül válaszolnak, ám vallási és politikai kérdésekben nem foglalnak állást.

„A Lelkiposta 2007 októberében alakult. Megalakulásunk előtt sos telefonos lelkisegély szolgálatos ügyelők voltunk, így több év/évtized tapasztalattal bírunk” - kezdi Biró Beáta stábvezető. „Mentálhigiénés tanfolyamot végeztünk, ingyen és anonim módon segítünk a levélben hozzánk fordulóknak. 2008-ban kb. 250, 2009-ben kb. 340, 2010-ben 840 levelet írtunk! Ezek az adatok jól mutatják, hogy milyen sokan keresnek meg minket. A pozitív történettel kissé bajban vagyok, ugyanis a mi munkánk nehezen mérhető: többször előfordul, hogy 1-1 levelet váltunk a segítségre szorulókkal és nincs minden esetben visszajelzésünk az eredményről."

Féltékenység, megcsalás és a kommunikáció hiánya

Megtudtuk, hogy a problémák legszélesebb skálájával fordulnak hozzájuk: ilyen a társtalanság, a munkanélküliség és következményei (veszekedés a családban, a család szétesése, pénztelenség, lecsúszás), a szexuális problémák, párkapcsolati gondok, céltalanság, sodródás az életben, szülő-gyermek kapcsolat, alkoholizmus, és más szenvedélybetegségek. Aztán gyakoriak az iskolai problémák, a kiközösítés. Szintén gyakoriak a testi problémák, önértékelési zavarok és az öngyilkossági gondolatok. ”Célunk az, hogy feszültséget enyhítsünk azzal, hogy szabad teret adunk a levélíróinknak, akik kiírhatják magukból a fájdalmukat, bánatukat, gondjukat, pozitív visszajelzéseket adunk, összefoglaljuk, hogy mi mit látunk az életéről, hol tart és együtt próbálunk előre jutni" -mondja Beáta. "Nem adunk, adhatunk konkrét tanácsot, hanem a saját erőforrásokat próbáljuk előhozni (Mit tettem hasonló helyzetben? Van-e a környezetemben olyan családtag, ismerős, barát, aki tudna segíteni?), megerősíteni, támogatni és ezzel elindítani egy másfajta gondolkodást. Kívülről másként látunk a problémára, mint aki nap, mint nap benne van – ehhez tükröt tartunk neki. Mindezt név nélkül tehetik meg, a legteljesebb titoktartás mellett."

Félelem nélkül, együttérzéssel és megértéssel

Fotó: Matteo Parrini

Hasonló kezdeményezésre épül a Psyché.hu, ahol hasznos információkat, cikkeket talál az olvasó. Ugyanitt fórum és chat biztosítja a kommunikációt. Az oldal szerkesztőinek feltett szándéka egy olyan közösség létrehozása, ahol őszintén és félelem nélkül lehet beszélgetni a lelki problémákról. Ugyanakkor szeretnék betölteni azt az űrt is, amely a lelki támaszra szoruló szenvedők és a jelenlegi egészségügyi (mentálhigiéniai) ellátás között tátong. Ezt a webhelyet a béke, a nyugalom és a megértés szigetének szánják, ahol regisztráció után bárki elmondhatja a bánatát, örömét - és mindig lesz valaki, aki meg is hallgatja azt.

Reményeik szerint a közösségben bárki megtalálhatja azokat az embereket, akik segíteni tudnak, mégsem kívánják pótolni, vagy helyettesíteni a szakmai, szakorvosi ellátást, inkább ezek eléréséhez megpróbálnak tanácsokat adni. Pszichoterápiát nem vállalnak, és külön kérik, hogy senki ne várjon csodát egy egyszeri beszélgetéstől. A pszichológusok, pszichiáterek nem varázslók, akik majd helyettünk oldják meg a gondokat - ők csak megpróbálnak ebben segíteni. Mindezek mellett pszichológiai ismereteket is kívánnak terjeszteni, hozzáférhetővé tenni mindenki számára. Elindult már a HangosChat is, pszichológus vezetésével – ennek keretében élőszóban lehet beszélgetni a pszichológussal, vagy más vendégekkel. Elindításához le kell tölteni egy programot. A segítők általában 20 és 23 óra közt találhatók a chaten.

Az alkoholfüggőség társadalmi probléma

Kicsit már más a profil, de szintén a segítés a cél a Félúton Alapítványnál, ahol alkoholbetegeknek és játékszenvedély-betegeknek nyújtanak szakszerű segítséget, ha szükséges átmeneti, illetve nappali ellátással. Az alkoholfüggőség egy összetett lelki, szellemi és fizikai rendellenesség, amely az egész családot érinti. Külön kiemelendő, hogy az alapítvány saját épülettel is rendelkezik, ami a Félúton Centrum nevet viseli – itt tervezett és folyamatos klinikai szolgáltatást nyújtanak, ami az alkoholbeteg egészségügyi és szociális szükségleteihez igazodik, ezáltal lehetőség nyílik a sikeres felépülésre. Az intézményben igénybe vett szolgáltatások fizetősek, azonban az árakat az egyén anyagi helyzetéhez szabják. Ezután következik a teljes körű állapotfelmérés, hogy pontos képet kapjanak a jelentkezőről.

Az alapítvány 1996 óta rendszeresen vesz részt a Sziget Fesztiválon: egy 20 kérdésből álló tesztel tájékozódnak a fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól, és az évente kitöltött 900-1200 teszt alapján azt a következtetést vonták le, hogy a fiatalok háromnegyedének lehet komolyabb mentális problémája az itallal.

Aki a rombolás szándékával érkezik, kitiltják

A Búra.hu oldalán számtalan kategóriában találtunk hírgyűjteményt. Maga az oldal alapvetően a lelki zavarokkal, problémákkal küzdő sorstársak, valamint hozzátartozóik közösségi segítőinek jött létre. Nem kínálnak terápiát, sem diagnosztikát: a honlapot a közösség tartja életben. Az oldal előnye, hogy a látogató valóban egy közösség tagjaként érzi magát. A legfontosabb feladatuknak tekintik, hogy segítsenek egymásnak, miközben a szakmai információkat is igyekeznek naprakészen tartani. A Búra.hu időről időre szakemberi tanácsadást is nyújt, 2010-2011-ben dr. Ratkóczi Éva segíti a munkájukat, tőle lehet kérdezni a fórumban is. A nagyon durva, destruktív, másokra ártalmas hozzászólásokat kimoderálják, aki a rombolás szándékával érkezik, ki is tiltják a rendszerből. Bárki szabadon regisztrálhat, utána blogolhat, fórumozhat.

Ördögűzés rozmaringgal

A Szorongás.hu oldalon kellemes, olvasható, egészen pozitív hangulatú beszámolókat és cikkeket találtunk. Pánikblog is van, a Drog-tár fül alatt pedig hasznos cikkek olvashatók játékszenvedélyről, szexuális függőségről és droghasználatról. Dr. Net-től is lehet kérdezni (a kérdésre kapott válasz szintén ezen a lapon, az űrlap alatt lesz látható). A Biokúra fül alatt megtudtuk, hogy a rozmaring és az orbáncfű természetes és hasznos nyugtatószerek. Ördögűzéskor a pap legfontosabb segédeszköze a kereszt és a rozmaringág volt. Az ókori görögök az orbáncfüvet a megfáradt lélek megtisztítójának tartották, mert csökkenti a rosszkedvet és a depressziót.

Buddhista önkéntesek a rászorulókért

Buddhista oldalról megtaláltuk a Karúna Szolgálatot, melynek tagjai gyakorló buddhisták, akik feladatuknak tekintik az együttérzés, nyitottság, bölcsesség, nagylelkűség, elfogadás, türelem és etikus viselkedés alkalmazását a segítésben. Telefonon és e-mailben is lehet segítséget kérni. A Karúna a Buddhista Misszió, a Magyarországi Arya Maitreya Mandala Egyházközösség szervezeti keretei között, annak szellemiségét magáénak vallva jött létre és működik. Ezért elismeri és szolgálatában közvetíti a minden lényben meglévő Buddha-természet eszméjén alapuló egyetemes szeretetet és toleranciát. A Karúna tagjai tiszteletben tartják a szolgálatot kérő emberi méltóságát, szellemi, lelki, fizikai állapotát, világnézetét és vallási meggyőződését. A Karúna tagjai szolgálatukat kölcsönös megegyezés alapján, önkéntesen, titoktartási kötelezettség mellett, térítésmentesen végzik.

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.