Asztro: Elkezdődött a végletek időszaka

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elkövetkező időszakban ismét jelentős dolgok történnek az égbolton - legalábbis azok számára, akik asztrológiai szempontból kémlelik. Két nagy bolygó kerül egymással szembe, és ebből a párharcból itt a Földön is érdekes események következhetnek.

A jelenlegi Jupiter- Szaturnusz szembenállás tulajdonképpen már április végén éreztetni kezdte hatását, és egész májusra rányomja bélyegét. A Jupiter- Szaturnusz ciklusok a két bolygó együttállásával kezdődnek (azaz, amikor ugyanannak az állatövi jegynek ugyanannak a fokán helyezkednek el), és következő találkozásukig tartanak. 20 évenként megismétlődő együttállásuk, az ún. Nagy Konjunkció egyaránt kulcsfontosságú szerepet játszik az egyéni sors és a nagyvilág eseményeinek alakulásában.

A 2010. május - 2011. március között kialakuló szembenállások pl. fordulópontot jelenthetnek a jelenlegi gazdasági válságban, de a világpolitikában is nagy változásokat vonhatnak maguk után.

A Jupiter gyorsabban halad a Szaturnusznál, ezért a 20 évenkénti találkozójuk előtt többször is kölcsönhatásba kerülnek egymással, ún. fényszögeket, aspektusokat képezve. Ezek egy része megint csak fontos mérföldkövet jelent az egyéni életben és világviszonylatban is. A ciklus félidejében, tehát 10 évvel az együttállást követően a két bolygóóriás szembekerül egymással. Legjelentősebb fényszögeik egyikére, az oppozícióra két, egymástól 180 fok távolságra levő jegyben kerül sor.

Az emberek kísérletezőbbek ilyenkor

A Jupiter- Szaturnusz ciklusok első 10 évét a gyorsabb mozgású Jupiter uralja. Mint Stephen Arroyo, napjaink egyik legjelentősebb amerikai asztrológusa is összefoglalta. „Ez az időszak sokkal intenzívebb, a dolgok felpörögnek, a Jupiter - Szaturnusz szembenállás idején érve el csúcspontjukat. Az emberek kísérletezőbb kedvűek, kezdeményezőbbek, optimistábbak, szívesebben terveznek. A pozitív változások ugyanolyan gyorsan köszöntenek rájuk, mint amilyen gyorsan találják magukat a legnagyobb krízisek kellős közepén" (A modern asztrológia új szemlélete: A Jupiter/Szaturnusz konferencia előadásai, társszerző Liz Greene).És ahogy a történelem eseményei is mutatják, a 20. század válságai rendszerint ennek az időszaknak a vége felé robbantak ki.

A ciklus második évtizedében a Szaturnusz mutatja az utat, és a világ kénytelen-kelletlen felveszi cammogós tempóját. Mintha valahogy megtörne az elmúlt tíz év lendülete, az emberek gyakran tűnnek kimerültnek, fáradtnak, erőtlennek. Szemlátomást szükségük van arra, hogy kissé visszavonuljanak. Ez idő alatt végigvesézik az elmúlt időszakot, megemésztik a történteket, hiszen a közelmúlt változásai olyan tempóban követték egymást, hogy nekik is gondolkodás nélkül kellett csörtetniük.

A bőség is jellemző és a gátlástalanság

A ciklus első évtizedében tehát a jupiteri jelleg uralkodik a gazdaságban, kultúrában, a társadalom egészében. Azaz a minőség pozitívumai, a terjeszkedés, optimizmus, spekuláció, kockázatvállalás, nagyvonalúság, bőség, fejlődés ugyanannyira jellemző, mint árnyoldalai: pazarlás, opportunizmus, gátlástalanság, minden fajta valóságalapot nélkülöző, vérmes remények.

Ezzel szemben a ciklus második évtizede olyan szaturnuszi tulajdonságokkal jellemezhető, mint: visszafogottság, összehúzódás, takarékosság, mértékletesség, szerénység. Ennek az időszaknak behatároltabbak a lehetőségei, az általános pesszimizmus, csalódottság pedig részben annak tudható be, hogy az előző tíz év alatt sokan azért nem használták ki a kínálkozó alkalmakat, vagy nem becsülték meg lehetőségeiket, mert abba az illúzióban ringatták magukat, hogy Fortuna bőségszaruja mindig rendelkezésükre áll majd. Egyfajta kiégettség, kiábrándulás, a nagy ideálok elvesztése szintén sokaknak ismerős életérzés lehet.

A jelenlegi Jupiter - Szaturnusz szembenállás tulajdonképpen már április végén éreztetni kezdte hatását, és egész májusra rányomja bélyegét. Július végétől szeptemberig szintén érzékelhető lesz befolyása, mint ahogy 2011 tavaszának (március - április), majd 2012 elejének eseményeiben is meghatározó szerepet játszik. Jelen időszak tehát kettejük kötélhúzásának csúcspontjának is tekinthető, az elkövetkező éveket pedig, a 2020-ban bekövetkező újabb Nagy Konjunkcióig a Szaturnusz fogja uralni.

Mi is ez a szembenállás?

A Szaturnusz és a Jupiter legutóbb 2000. május 28-án ült össze a Bika jegyében, most pedig a Szűz (Szaturnusz) és a Halak (Jupiter) végéről tartanak tükröt egymás felé. Szembenállásuk május 23-án vált egzakttá. Míg 20 évenként bekövetkező együttállásaik egy új ciklus kezdetét jelzik, a ciklus félidejében, tehát a konjunkciót 10 évvel követő szembenállás arról árulkodik, mi bizonyult tartósnak az akkor felépített struktúrákból, milyen értékek állták ki az idő próbáját. Itt az ideje nekünk is visszatekintenünk hát, mit tartottunk fontosnak 10 évvel ezelőtt, milyen alapokról indultunk, mi minden valósult meg egykori a terveinkből és miben kellett változtatnunk? Mindezzel párhuzamosan érdemes áttekintenünk a szűkebb és tágabb környezetünkben zajló eseményeket is, barátaink, ismerőseink életétől a tömegeket befolyásoló politikai, társadalmi, környezeti változásokig.

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.