Egyrészt sok helyen tévesen egy plusz „g" beékelésével ying-yangnak nevezték át. Másrészt, nyugati szemmel nézve ezt a keleti szimbólumot, a modern nyugati kultúránk alapját adó hozzáállással azt kérdezik: „Oké, értem én, hogy fekete meg fehér, de melyik a jó és melyik a gonosz?"
Vissza a forráshoz
A helyes válasz természetesen az, hogy egyik sem. A jó és rossz fogalmát végtelenül leegyszerűsítő rendszereken kívül elég sok helyen tisztában voltak ezzel, nem csak az ókori kínai filozófiában, hanem mondjuk Indiában a jóga-úton, vagy Buddha tanaiban, vagy hozzánk kicsit közelebb Horatiusnál. Sokáig sorolhatnánk még, hány kultúrában és filozófiai irányzatban beszélnek a viszonylagos ellentétek egyensúlyba hozásának alapvető fontosságáról. Nálunk valahogy mégis úgy alakult a történelem, hogy annyi defektesen működő társadalmi berendezkedés, morális és etikai felfogás után még ma is minden arról szól, hogy ki kit győz le, hogy ki a jobb a másiknál. Itt nyugaton évszázadok óta azt tanuljuk, hogy az életben mindig valamelyik oldalra kell állnunk, hogy aztán annak az oldalnak az erősítéséért dolgozzunk és esetenként az ellentétes oldal akadályozásában vagy megszüntetésében is tevékenyen részt vegyünk.
Mindeközben a kettősség ősi szimbólumai arra hívják fel a figyelmet, hogy ez a világ, amiben élünk, természeténél fogva szét van szakadva ellentétpárokra: yang és yin, férfi és nő, aktív és passzív, cselekvő és befogadó, meleg és hideg, világos és sötét. Ezeknek az ellentéteknek a létezése az általunk ismert világ alapelve, és ez feltehetően ezután sem fog megváltozni. Ezek az ellentétek ebben a világban szétválaszthatatlanok, a „rossz" fogalma pedig sosem az ellentétpárok valamelyik oldalának megjelöléseként, hanem csakis ott léphet be a képbe, amikor megbillen az ellentétes oldalak egyensúlya. A yin és yang másik alaptanítása ezért az, hogy ha teljes életet akarunk élni, akkor össze kell tudnunk egyeztetni ezeket az ellentétpárokat.
A kettő igazából egy
A yin-yang elv hagyományos magyarázatában, ahogy egy hegyre rásüt a nap, a napos, megvilágított oldal a yang, az árnyékban lévő pedig a yin. Ahogy a nap halad előre, a korábban világos területek sötétek, a korábban sötétek pedig világosak lesznek. A yin-yang rendszert ezért dinamikusként kell elképzelnünk, és maga a Taijitu-jel is magában hordozza ezt a dinamikát.
A szimbólum alapját képező kör az eredendő végtelen egység, wuji, ebből jön létre az ellentétpár: a fehér terület a yang, a fekete rész pedig a yin. A két ellentétes színű kis kör azt jelzi, hogy amikor ezek a princípiumok elérik teljes erejüket, az ellentétes princípiumukká alakulnak át: a tenger hulláma a legmagasabb pontja után visszaereszkedik, a partot elérő hullám visszavonul, a nyáron ereje teljében megmutatkozó növény télre elhal, és kezdődik újra a folyamat és folytatódik a végtelenségig.
Harmónia a gyakorlatban
A nyugaton legtöbbször egyszerűen Tai Chi néven emlegetett Taijiquan („legvégső ököl"), melynek modern formáit világszerte emberek tízmilliói gyakorolják, ugyanúgy a yin-yang elvére épül, ugyanis háttere, hogy az ellentétek kiegyensúlyozásának elvét a saját testünkre alkalmazva segítsük elő egészségünk javulását vagy helyreállítását. Bár eredetileg harcművészet, kezdettől fogva megtalálható benne a hangsúly a testi és lelki egészség erősítésén és fenntartásán - és ez a rendszer megint csak a yin és yang harmóniájának átültetése a gyakorlatba.
