Nyilas Misi, a tisztánlátó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

- Amikor anélkül, hogy hozzáérnék, sikerül egy üveget ide-oda gurigatnom a padlón, és ránézek az órámra, látom, hogy lelassul az idő. Különös módon hajlik a tér, és teljesen kikapcsol a racionális tudat. Egyfajta transzállapotba kerülök. – mondja, a hosszú hajú, kicsit szomorú szemű, különös férfi, Nyilas Misi, az egyik leghitelesebbnek tartott, üzletemberek, és politikusok által is gyakran felkeresett látó. Számára már nem kihívás mások gondolataiba, testébe, jövőjébe látni. 

Őt elsősorban a tárgyak érintés nélküli mozgatása izgatja. Azt mondja, az sokkal nehezebb dolog, mint bármi más. – Nehezebb, mint a favágás, vagy mint bármely kemény, fizikai munka. A tárgymozgatás képessége egyébként bennünk van, csak nem hisszük el.- magyarázza. - Pedig a hit fontos. Én nagyon hiszek magamban. Azért hiszek magamban, mert az egész életemet ennek szenteltem. Betartom a Jó törvényeit, mert úgy gondolom, Isten kiválasztott erre, és amíg így élek, képes vagyok gondolattal elmozdítani a tárgyakat, belelátni másokba, és megmondani mivel foglalkoznak, vagy akár az összes betegségüket. Mert kivonultam a világból. Nem élek senkivel, nincsenek barátaim, csak a munkám révén találkozom emberekkel. 

Ők meg elhúzódnak tőlem, mert félnek, hogy beléjük látok, vagy, mert makacsul ragaszkodom az elveimhez. Esetleg csodabogárnak tartanak. Gyakran idegesítem őket. Ezt én elfogadtam. Nincs ezzel bajom. Számomra természetes, hogy intuitív állapotomban, azokat a dolgokat mondom, amik megjelennek. Ha már megvan a bizalom a vendégemmel, és ő bármilyen részletre rákérdez, azt el tudom neki mondani. De csak akkor látok a másik agyába, ha nyugodt.

Ilyenkor villan be néhány olyan dolog képe, amik az élete fontos részei. Az egész egy másodperc tört része.  Gyakran nagyon nehéz elmondanom, mit láttam, mert az mindig sokkal több, mint amit szavakkal közölni lehet. De, a lényeg az, hogy keletkezett egy határozott és részletgazdag képem a másik emberről.  Szerintem a mágia a tudatosan kifejlesztettek érzékszervek működése. Én a velem született képességemet rengeteg gyakorlással, kitartó munkával, tanulással addig fejlesztettem, hogy most már joggal neveznek látónak. 

Persze ez akkor működik a legjobban, ha megfelelő időben, megfelelő helyen, vagyunk. A paranormális jelenségek léteznek - mondja Misi -, de a titok állapotában vannak, és nagyon nehezen törik át a tudat burkát. Én huszonöt éve fogalakozom azzal, hogy megmozdítsak tárgyakat. Húsz év után sikerült először megmozdítanom a papír iránytű hegyét. Ma sem sikerül mindig. Borzasztóan hinnem kell, miközben erősen koncentrálok, akarom és el is képzelem, hogy magától megmozdul. De közben teljesen el is kell lazulnom. Legalább 2-3 óra felkészülés kell hozzá. Nagyon kimerítő, amitől teljesen kikészülök – zárja a beszélgetést a kissé kimerült jós.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.