Itt könnyezve, ott bulizva

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokak fejében összemosódnak ezek az ünnepek, pedig nagyon is külön lehet őket választani, ám igaz, hogy mindhárom a halottakhoz, szentekhez, szellemekhez, boszorkányokhoz kapcsolódik. Október 31. a töklámpásos Halloween napja, november elsején van Mindenszentek, egy nappal később pedig Halottak Napja.  

Nyomás, vissza a sírba!

Nálunk rendszerint csend, szomorúság és a „temetőjárat” kíséri a Halottak Napját. A gyertya, mécses is kötelező elem, ugyanis - a népi hiedelmek szerint - a „véletlenül kiszabadult lelkek” a világosban újra visszatalálnak saját sírjukba (és nem kísértenek tovább). A sírok megtisztításával pedig arról gondoskodunk - ugyancsak a babona szerint -, hogy ott is maradjanak. Sokáig úgy tartották, hogy ezen a napon a halottak hazalátogatnak, ezért régebben kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, sőt, egyes vidékeken a temetőben a sírokra is helyeztek belőle. Megint máshol az volt a szokás, hogy november másodikára virradó éjjel a halottak hazalátogatnak, ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.  

Tök jó buli

Van, ahol a halottakra emlékezés nem egy szomorú „ünnep”, hanem egy hatalmas buli. A Fülöp-szigeteken például ősi hagyomány, hogy a halott hozzátartozói lakomákkal, táncokkal emlékeznek az elhunytakra, nem is akárhol: a temetőben vagy amellett. Vagy ott van például a Halloween, október 31-én: a boszorkányok, a kísértetek és az egyéb szellemek jeles napja.

Több hagyomány - például a keresztény Mindenszentek - keveredéséből alakul ki ez az ünnep, és mára szinte mindenhol elterjedt. Legfontosabb jelképe a töklámpás és persze a Halloween-parti, amely az év egyik legnagyobb beöltözős bulija fekete ruhás boszorkányokkal, varázslókkal, véres szájú vámpírokkal, zombikkal, fehér lepedős szellemekkel. A rémisztő jelmezek nem öncélúak, nagyon is van szerepük, és tulajdonképpen ez a Halloween lényege: elűzni a rossz szellemeket, negatív gondolatokat és a szomorúságot. 

Ünneplés családi körben 

Van olyan kultúrkör, ahol nem is ünnepelnek, mert hivatalosan nincs is Halottak Napja. A muszlimok inkább családi körben emlékeznek meg eltávozott szerettükről, ám ez nem kötődik egy konkrét időponthoz. A haláleset után 24 órán belül eltemetik a halottat (fehér lepedőbe csavarva, fejjel Mekka felé), és ezt követően három napig tart a rokonlátogatás, amikor a hozzátartozók, ismerősök leróják a kegyeletüket - hozzá kell tenni, hogy ez nem egyfajta halotti tor, nincs ugyanis evészet. A jajveszékelés sem jellemző, ahogy a fekete viselet sem, sőt, feketében gyászolni tilos. Legközelebb 40 nap múlva jön össze a család emlékezni, majd kijelölnek egy adott napot, és innentől kezdve ez lesz az elhunyt „saját” napja, amikor a szűk rokonság megemlékezik róla.

Tajvanon viszont van Halottak Napja (április 4). Ekkor a családok együtt kimennek a sírhoz, letakarítják, ételt és friss gyümölcsöt „adnak” az ősöknek, imádkoznak hozzájuk, füstölőt gyújtanak, és szellempénzt égetnek. Aztán a család - szintén: együtt - eszik, és ott most nem egy hétköznapi ebédet kell elképzelni, hanem nagy vendégséget, hiszen összejött a família. A család szerepe itt is kiemelkedő tehát: a halottat egyébként eleve a saját házának földszintjén ravatalozzák fel hét napra - ennyi ideig jöhetnek a rokonok, barátok látogatni. Ilyenkor egy sátrat állítanak az utcára a bejárattal szemben, nagy fotóval (az elhunytról) és virágokkal. Úgy tartják, hogy a lélek ekkor még a testben marad, ezért ugyanúgy beszélnek a halotthoz, mintha köztük volna. 

Együtt buliznak a halottakkal a mexikóiak

Ráadásul nem is egy, hanem több napon át, a buli neve: Los Dias de Muertos. Általában október 28-án kezdődik, és ilyenkor szinte minden mexikói együtt ünnepel, igaz, ez nem egy nagy fesztivált jelent, hanem több kis közösség mulatozását. Az ünnep ugyanúgy a halottakról szól (a csontváz, mint szimbólum mindent ellep ilyenkor), csak kicsit más elgondolásban, mint például nálunk: lényege, hogy a mexikóiak „visszahívják” halottaikat és együtt buliznak velük annak minden járulékos elemével: ínycsiklandó ételekkel, alkohollal, hangos zenével, tánccal, tűzijátékkal és rengeteg ajándékkal. Egyébként az élők is meglepik egymást, a gyerekek általában névre szóló cukorkoponyákat kapnak. 

Gondolkozzunk el saját életünkön!

Sokan álságosnak tartják a Halottak Napját, és azt mondják: nekik nem kell külön alkalom ahhoz, hogy emlékezzenek. Csehák Hajnalka pszichológus viszont azt mondja, a Halottak Napja csak annyira álságos, mint például a Karácsony. - A halál tabu téma manapság, lehetőleg nem beszélünk róla, és ha meghal valaki a környezetünkben, igyekszünk erősek maradni, nem is merünk sokáig gyászolni, hiszen helyt kell állni az élet más területein: a családban, a munkahelyen. A Halottak napja, mint közösségi tevékenység azért fontos, mert ha más nem, legalább megállásra késztet minket ebben a rohanó világban. Senkinek nem árt kicsit elgondolkozni a saját életén!

Sokaknak bűntudatot okoz és nem értik, hogyan lehetnek képesek szeretkezni a gyászidőszakban, sőt még élvezni is – pszichológus szakértőnk szeretteink haláláról és a feldolgozás, elengedés folyamatáról. | Szex és gyász, avagy élet a halál után

Segíthet, ha el tudtunk búcsúzni szerettünktől, ha meg tudtuk köszönni, hogy volt nekünk, hogy hálásak vagyunk az eltöltött időért és örömökért – a hirtelen halál azonban más. | Miattam halt meg!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.