A legfőbb ördögűző kiadja titkait

A Vatikán hivatalos ördögűzője, az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke, több mint 70 ezer démonűzés tapasztalatával a háta mögött lebilincselő előadást tart az ördögi jelenségek természetéről és az ördögűzés fontosságáról.

A Vatikán Legfőbb Ördögűzője Találkozásaim az Ördöggel címmel internetes előadást tart március 24.-én, 19.00 órakor. Kizárólag az EsoGuru.com-on látható a Gabriel Amorth-al készült beszélgetés. Az Ördögűzők Egyesületének 85 éves elnökétől, Padre Pio tanítványától betekintést kapunk az ördögűzés legrejtettebb titkaiba, technikákba, konkrét esetekbe. Gabriel Amorth hitvallása szerint három dolog egyidejűleg segít kimászni a szellem és a lélek sötét bugyraiból: a hit, a szeretet és a megbocsátás.

„Az igazi démoni megszállással kapcsolatos esetek ritkák – meséli Gabriel Amorth. A démonok által történő fertőzések, vagy zavarok sokkal gyakoribbak. Elkezdenek dühöngeni, ütni-zúzni, ilyenkor szükség van néhány erős emberre, akik megragadják és behurcolják, leültetik őket. A nagyobb démonűzéseket egy templomban szoktam végezni, ahol van egy ágy, egy kis ágy, ahova lefektetjük a betegeket, majd szorosan fogjuk a testüket. Fontos tudni, hogy amikor valaki egy démon befolyása alatt áll, az nem gyakorolja felette napi 24 órában az uralmat. Krízis-időszakok vannak, olyan pillanatok amikor a megszállt ember transzba esik, nem tud arról, hogy mit csinál vagy mond, nem felel tetteiért. Egyébként teljesen normális a viselkedése, senki sem mondaná meg róla, hogy megszállta az ördög.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek