Főzdefeszt körkép: a Fekete Bárány lespannolt Drakulával

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Fekete Bárány és a Drakula mindent vitt, de a gumicukor-zöld lágert meghagytuk annak, aki szereti. A harmadik dupla bak után elfelejtettem a pin-kódomat, a negyedik után pedig a telefonszámomat is, valamint egyre inkább kezdtem átérezni, milyen 6 hónapos várandósnak lenni. Főzdefeszt vendégként.

Galéria ikon

7

Galéria: Főzdefeszt 2011
Fotó: Kováts Dániel

Bevalljuk, hogy mi már kedden alapoztunk, ugyanis tekertünk egy kört a legendás BeerBike-on – aki nem ismerné, ebben a közlekedési eszközben találkozik a sport, a kényelem és az intenzív sörözés, egyetlen biciklivázon. A szerkezet közepére bárpultot szereltek, körülötte bicikliülések, alattuk pedálok. Ahhoz, hogy menjen, mindenkinek hajtania kell, de ha kíváncsi vagy, milyen érzés a Ferenc körúti forgalom közepén, a jelzőlámpa alatt bárpult mellett sörözni, akkor nyeregbe kell pattannod.

Egy óra tekerés után akkor is tántorogva szállsz le, ha nem ittál semmit. Itt nem szégyen belekapaszkodni a bárpultba, mert a kanyarok bizony jönnek, ám a Sörbringa egyetlen természetes ellensége mégis a fekvő rendőr, mert ha nem vigyázol, könnyen az öledben köthet ki a poharad tartalma. A sörjárművet a fesztivál ideje alatt végig tekerték, ahányszor megközelítettük, mindig lelkesen csüngtek rajta a sörbarátok.

„A sör a bor, a sör a bor, a pálinka: folyjon le a torkomba!”

Mocskosul kihasználva 2011 utolsó enyhe napját, kíváncsian vetettük bele magunkat a Főzdefesztbe. Hogy ne csak a sör szálljon a fejünkbe, de annak kulturális vonatkozásai is, Szappanos Gábor irodalmár társaságában vágtunk neki a sörtúrának. Bár sörfeszten nem iszunk üvegeset, ezúttal kivételt tettünk a cseh különlegesség, a Primator kedvéért. Indító sörnek kiváló, ugyanis 10,5% alkoholtartalmú jóság ez, a Pivovar Náchod főzdéből. Elegáns bézs színét a habja is átvette, ami sokáig meg is marad. Illata gyümölcsös, melaszos, ami idővel fejlődik. Szilva és karamell, pörkölt gabonás jegyek bukkannak fel benne.

Az élmény irodalmi szakértőnket is megihlette: „Megoszlanak a vélemények, hogy a két fő alkoholos ital közül melyik a jobb. A bor vagy a sör? A magyar ember alapból borpártinak kellene, hogy legyen, hiszen évszázadokig - a más funkciójú pálinka mellett - szinte csak a bor létezett. A magyar paraszt bort ivott reggel, délben, este, szinte víz helyett is, az étkezésekhez, hiszen nagyon sok helyütt nem is volt iható víz. A történelmi regényekben a lakomákon a főurak hektószám vedelték a szőlő levét, a mai fogalmaink szerint iszonyatos mennyiségben. A sör csak jóval később, a betelepült német polgárság hatására kezdett terjedni nálunk, és csak a XX. század harmincas éveire fogadta be az úri közönség.”

Galéria ikon

7

Galéria: Főzdefeszt 2011
Fotó: Kováts Dániel

A házisör diadala és a széttapsolt adóügyis

A fesztiválon szerencsére nincs sörjegy, se kártya, se kötelező kóstolópohár, se egyéb népmolesztáló lehúzási hadművelet – műanyag pohárban jön a sör, kemény magyar forintért cserébe. Egy pohár 3-400, a korsó 5-600. Következő állomásunk a Csobánkai Kézműves Serfőzde standja volt, mert a szervezők nagyon ajánlották a Fekete Bárány nevű szénfekete, hatféle malátából készült, feketecsokoládés ízvilágú stout típusú sört. Ez az ital a Főzdefeszten debütált, és Majoros Gábor sörmester vezette fel nekünk.

A megnyitón dr. Balog Ádám, adóügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy csökken a házi sörök jövedéki adója, és adómentes marad az otthon készített sör, ami azonban kereskedelmi forgalomba nem hozható. „Virágozzék a magyar sörkultúra” – zárta a beszédét a politikus. Ekkora tapsot adóügyis még az életben nem kapott. A megnyitó után elkezdtünk tájékozódni, mit, hol és mennyiért? Az egyik sátorban megtudtuk, hogy a sörkülönlegességeket nem szabad agyonhűteni, különben lényegi aromákról maradhatunk le. Tehát nem mindig a jéghideg sör az igazi. A minőségbe vetett hit egy pillanatra megingott, amikor néhány pohárban természetellenesen zöld sört láttam - meg is kérdeztük, mi az: kiderült, hogy sima láger sör, csak gumicukor-zöldre festették a hecc kedvéért.

Így kell táncolni a vörös ördöggel

A Red Devil volt a következő jelölt, de útban felé, megláttuk a Kissler főzde Feketeribizlis Sörét. Próbáltuk észben tartani, hogy legközelebb ez lesz a következő jelölt, de végül elfelejtettük. A Red Devil a Szögedi Serfőzde vöröses gyermeke, és igazi ritkaságnak számít. A színe szép: répás, vöröses, narancsos, illata gyümölcsösségről üzen, kissé emlékeztet az ír vörös sörökre. Habja lágy, de hamar elmúlik. Sietnünk kellett, mert a Lőrinc Pap téren kezdődött a Drakula premiere. Az ital az első magyar duplabak, és a Bauer Sörfőzde gyártmánya. A Drakula egy sötétbarna duplabak, 20% feletti eredeti extrakt tartalommal, sok kierjedetlen cukorral és 10% felé tartó alkohollal – sötét és súlyos alak. Sokféle malátából van, kevés komlóval, karamelles, kávés, meggyes ízvilággal. Laktató, erős és édeskés.

Galéria ikon

7

Galéria: Főzdefeszt 2011
Fotó: Kováts Dániel

A sör gördülékennyé teszi a csevegést és meditatívabb lehetsz tőle

Leszállt az est, hömpölyög az utca. Irodalmi szakértőnkkel a sör és a bor filozófiájáról beszélgettünk, és megegyeztünk abban, hogy mindent csak mértékkel (természetesen ez a megállapítás tetemes mennyiségű sör benyakalása után hangzott el). „A sör, mivel északibb tájakról ered, nem olyan mediterrán jellegű lélekvidító, mint a bor - a sör inkább meditatívabb hangulatba ringat bennünket, ami nagyon előnyös a hosszú baráti beszélgetésekhez, annál is inkább, mert sokat lehet inni belőle – akár egész estén át – anélkül, hogy komolyabban berúgnánk tőle” – meséli Szappanos. „Ugye a bor savasít, a sör lúgosít. Manapság sokat hallunk a lúgosítás előnyeiről, mert a rossz étkezési szokásaink miatt el vagyunk savasodva. Ennek ellensúlyozására kiválóan alkalmas a sör, de remek ellenszere a vesekőképződésnek, amellett hogy rengeteg vitamint is tartalmaz.”

A következő menetet a köleses és a hajdinás agrársör nyerte. Nagyon nehéz jellemezni, ízében és illatában gabonás, bársonyos textúrájú. Ennyi. Irodalmi szakértőnk szerint egyenesen herbasör. A főzési szabályok talán magyarázatot tudnak adni a minőségre, az alapanyagok és a recept aránya talán be tud számolni az ízről, de amikor a sör találkozik a felhasználóval az irodalom néma marad. A kapcsolódási pont örök misztérium. Azt aláírom, hogy a jó sörök itatják magukat, és feledtetnek is, mert a harmadik dupla bak után elfelejtettem a pin-kódomat, a negyedik után pedig a telefonszámomat is, valamint egyre inkább átéreztem, milyen 6 hónapos várandósnak lenni. Mindezek ellenére lecsúszott még egy pohár Grabanc, egy Keserű Méz és egy Dupla Köles sör, majd még egy Fekete Bárány, aki hamar lespannolt a szervezetbe nemrég bevitt Drakulával.

Tart még, nyakalhatsz!

Október 6-tól 9-ig folyik a sör a Palotanegyed utcáin. A Főzdefeszten megkóstolható Közép-Európa legdrágább és legnemesebb söre, a Tokaji Aszús hordóban érlelt szlovákiai-magyar Kaltenceker B27 is. Az eseményre a leggyorsabb sörcsapokat fogták be, melyek 3 másodperc alatt csapolnak ki egy korsó sört. Míg korábban ötévente születtek a sörkülönlegességek, erre az őszre vagy húsz új sör készült el, erős, világos fesztiválpilzenik, szénfekete, csokoládéízű stoutok, megvadult, bivalyerős duplabakok, őszies, édes belga ale-ek, és friss komlótól vibráló India Pale Ale-k, hoplágerek. A fesztivál a Lőrinc Pap tértől a Krúdy Gyula utcán és a Mikszáth Kálmán téren át a Szabó Ervin téren is túl, egészen a Kálvin téri metrómegállóig tart csütörtökön, pénteken és szombaton déltől éjfélig, vasárnap déltől hatig. Ja, és free entry!

A sör altatónak is okés, de azért ne szokj rá

Végül nem kóstoltuk meg a legdrágább sört, mert addigra elfogyott a pénzünk, ráadásul a standját sem találtuk meg. Annyit tudtunk róla, hogy a B27 (teljes nevén „Brokát 27 Old Beer”) decije kb. ezer forint. Háromdecis csatos palackban forgalmazzák, állítólag szép sűrű habja van, illatában felfedezhető boros mazsola egy kis szúrós élesztővel, és olyan sűrű, hogy csakis apró kortyokban lehet inni. A kész sört Tokaji Aszús hordóban érlelték

„A sör altatni is segít, ami szintén üdvös hatása” – folytatja irodalmárunk túránk vége, és az utolsó Jó éjt! - sör felé oldalogva. „Viszont a bor és a sör között ott van a kellemetlen senkiföldje: a sörtől való elbárgyulás, tunyaság, a bamba részegség. Ettől óvakodni kell. Mindkét italt, a sört is, a bort is lehetőleg optimista, vidám lélekkel igyuk, mert úgy segítenek bennünket a még jobb hangulat elérésében. Aki szomorú, azt mindkét ital még szomorúbbá, letargikusabbá teszi.”

Két jó tanács az eseményre:
1. Sose kérdezd meg a Toi-Toi vécéből éppen kiviharzót, hogy miért nem fordította a kilincset zöldről pirosra, hogy lássa a világ, bent van!

2. Hiába van a rendezvény területén az étterem terasza, ha leülsz, 5 másodpercen belül az orrod alá nyomják az étlapot – este még azt sem, csak ránéznek a műanyag poharadra és elhajtanak.

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.