Rosszullét a repülőn: ezek a szabályok egészségügyi vészhelyzet esetén

Utasok egy repülő ülésein
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miután nemrég egy magyar orvos mentette meg egy utas életét a Ryanair egyik járatán, utánajártunk, milyen gyakran alakul ki hasonló vészhelyzet a levegőben, és mi ilyenkor a protokoll.

Újra kellett éleszteni nemrég egy utast a Ryanair Budapestre tartó járatán, miután rosszul lett. A férfi életének megmentésében egy magyar kardiológus segített, a gép végül Marseille-ben szállt le. Az eset kapcsán utánajártunk, milyen gyakran történik hasonló, és hogyan járnak el ilyenkor a légitársaságok.

Milyen gyakoriak az ilyen vészhelyzetek?

Minden 604. repülés során olyan egészségügyi vészhelyzet alakul ki, amely miatt a gép személyzete felveszi a kapcsolatot az irányítóközponttal – ez a riasztó szám derül ki egy kutatásból, amely minden korábbinál alaposabban vette szemügyre a kereskedelmi járatokon történő ilyen eseteket. A kutatók közel két év adatait vizsgálták 2008 és 2010 között: összesen 11 920 esetben vette fel a repülőgép személyzete valamelyik utas egészségi problémája miatt a kapcsolatot az irányítással.

repülő a levegőben, háttérben egy nagy felhő
Bizonyos egészségügyi vészhelyzetek megoldása komoly kihívás elé állíthatja a repülőgép személyzetét
Fotó: Ucg / Getty Images Hungary

Az okok meglehetősen széles skálán mozogtak, a leggyakoribbak:

  • ájulás vagy ájulásközeli állapot (37,4 százalék);
  • légúti tünetek, légzési nehézségek (12,1 százalék);
  • émelygés vagy hányás (9,5 százalék).

A vészhelyzetek meglepően nagy részében, majdnem felében kért a repülőgép személyzete segítséget a járművön utazó orvostól vagy más egészségügyben dolgozó személytől. A kutatás szerint erre az esetek 48,1 százalékában került sor. Egy másik kutatásban ugyanez az arány mintegy egyharmad volt.

Mit csinál egy vészhelyzet során a gép személyzete?

Adja magát a kérdés, hogy mik a szabályok és protokollok egészségügyi vészhelyzet esetén. A legtöbb esetben a légiutaskísérők maguk oldják meg a helyzetet, hiszen felkészülésük része az elsősegélynyújtás. A súlyosabb esetekre vonatkozó pontos menetrend azonban légitársaságonként változhat. Bizonyos cégeknél kötelező felvenni a kapcsolatot a légi irányítással az elsősegély-készlet használata előtt. Más légitársaságok

Idézőjel ikon

szerződésben állnak egy egészségügyi szolgáltatóval, amelynek munkatársai szükség esetén távsegítséget nyújthatnak.

Ha az utaskísérők nem boldogulnak a helyzettel, vagy úgy ítélik meg a szituációt, az utasoktól kérhetnek segítséget, amennyiben akad közöttük egészségügyben dolgozó szakember – ahogy az a fent említett Ryanair-gép esetén is történt. A gép útvonalának módosításáról vagy egy esetleges kényszerleszállásról a gép személyzete csak a földi irányítással történő konzultáció után hoz döntést – ehhez persze a segítséget nyújtó utas-orvos véleményét is kikérhetik.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Mi történik, ha hibázik az orvos?

Egy beteg kezelése repülőgépen értelemszerűen komoly kihívások elé állítja a járművön utazó orvost. Épp ezért a legtöbb országban a jó szamaritánus elve alapján közelítik meg a kérdést: a doktor vagy ápoló nem vonható felelősségre, kivéve, ha egyértelműen súlyosan gondatlanul járt el vagy szándékosan tett rosszat a betegnek. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Angliában például nem kötelezi a törvény a repülőn utazó orvost, hogy segítsen, ám több európai országban és Ausztráliában jogszabály írja ezt elő.

Milyen felszerelés van egy repülőn?

A legjobb szakemberek sem tudnak csodát tenni, ha nem áll megfelelő felszerelés a rendelkezésükre. Az erre vonatkozó szabályok sem egységesek mindenhol a világon. Európában kötelező az elsősegély-készlet, amelyben a legalapvetőbb felszerelések kapnak helyet. Például sebkötözéshez szükséges eszközök, fertőtlenítő, sínek, steril kesztyű, meg persze alapvető gyógyszerek. Azokon a járatokon, amelyeken

több mint 30 ember utazik, és tovább tart 60 percnél az út, ezen túl orvosi készletnek is kell lennie, amelynek segítségével már komolyabb helyzetek is megoldhatók.

Defibrillátor azonban csak akkor van a repülőkön Európában, ha a légitársaság úgy dönt. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) azonban tagállamainak a fentieknél komolyabb felszerelést ír elő 100 utast meghaladó kapacitás, illetve 2 óránál hosszabb menetidő esetén.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) ennél szigorúbb: a hatóság előírásai szerint minden 3 és fél tonnánál nagyobb maximális teherbírású, legalább egy utaskísérővel közlekedő repülőgépen kell lennie defibrillátornak – ez nagyjából 30 üléses gépet jelent.

Kapcsolódó: A légitársaságok olykor meglehetősen sajátos szabályokat hoznak, különösen, ha fapadosokról van szó: például külön díjat kérnek azért, ha a szülők a gyerekek mellé szeretnének ülni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.