Elképesztő, hogy táncol ez a robot: sok ember megirigyelhetné a mozgását

Olvasási idő kb. 2 perc

Ugyan még egy kicsit robotos a mozgása és elektro zenei környezetben otthonosabban mozog, mint klasszikus muzsikára, azért sok emberi lény örülne, ha csak ennyire lenne gépies a stílusa.

A robotok esetében is a fantázia megelőzte a technika fejlettségét: már akkor írtak és olvashattak eleink robotokról, amikor azok még csak az emberi képzeletben léteztek.

Az első robotoktól a csodásan táncolókig

A robot kifejezést először Karel Čapek cseh író testvére, Jozef  használta, a robotika kifejezés megszületésére pedig egészen 1942-ig kellett még várni. Azt elsőként Isaac Asimov vette papírra Körbe-körbe (Runaround) című novellájában. 

A fantáziálásból elsőként valóság két amerikai mérnök összefogásából jött létre az autóipar feladatainak megkönnyítésére. Az Unimate #001 nevű prototípust 1959-ben már munkára is fogták a General Motorsnál, de 1961-től már nem is hiányozhatott a gyártósorok mellől a világ első robotjaként számon tartott "kolléga".

Idézőjel ikon

pic.twitter.com/ZbrZmfjHpd
— Kekius Maximus (@elonmusk) May 14, 2025

Azóta megállíthatatlanul fejlődnek a robotok, s az utóbbi években képességeikben még a korábbiakhoz képest is robbanásszerű ugrás követezett be. Ennek köszönhető az is, hogy olyan összetett feladatokra is képesek már, mint egy zenei stílus felismerése, a hozzá illeszkedő mozgásforma azonosítása és annak rendkívüli technológiai összehangoltságot és komplexitást igénylő megvalósítása.

A Távol-Kelet jóval előttünk jár a robotok terén is. Kínában már üzemel olyan étterem, ahol nemcsak a konyhán, de a vendégtérben felszolgálóként is kizárólag robotok dolgoznak. Itt olvashatsz erről részletesebben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.