Így csinálták régen a hangeffekteket: szórakoztatóbb, mint maga a film

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

John James „Jimmy” MacDonald brit származású amerikai szinkronszínész legmaradandóbb alkotása nem az volt, hogy három évtizeden keresztül kölcsönözte az eredeti Mickey Mouse angol hangját, hanem az, ahogyan zajt csapott.

A nagy és főleg élethű zajok produkálása ugyanis alapvető elvárás egy foley artisttal, azaz zörejművésszel szemben, s Jimmy a Disney berkeiben csodákat művelt szakterületén.

Ő volt a hangeffektek nagy mestere

Az 1906-os születésű Jimmy MacDonald ugyan zenész és karmester is volt szinkronszínészi karrierje mellett, de legnagyobbat talán zörejművészként alkotta. Márpedig a Disney-nél nagy zajt kellett csapni. A legkülönbözőbb hanghatások aláfestése ma már a számítógépes technikák korában nem jelent kihívást, de

Idézőjel ikon

Jimmynek még minden kreativitására szüksége volt, hogy a leghívebben visszhangzó effekteket megtalálja.

Szerencsére mindezt nemcsak hallhatjuk, de láthatunk is belőle egy pár zörejt.

Jimmynek köszönhette az angol nyelvű közönség Mickey Mouse hangjának kölcsönzésén kívül többek között Goofey, Donald kacsa és a hét törpéből kettőnek a megszólaltatását is. Emellett pedig számos különleges szerkezetet talált fel, melyekkel a vízeséstől a horkoláson át, a hó ropogásának, vagy a pofonok csattanásának hangját szolgáltatta. Elévülhetetlen érdemeinek elismeréséül 1993-ban, halála után két évvel, posztumusz Disney legendává avatták.

Ha kíváncsi vagy, milyen egy mesehősnek szinkronhangot kölcsönözni, és egy híres mesefigura hangján kérni a tejet a közértben, olvasd ela Batman magyar hangjával, Sótonyi Gábor színművész, íróval készült interjúnkat!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Önidő hang effekt film

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.