A világtörténelem öt leghírhedtebb anyósa

Olvasási idő kb. 4 perc

Az anyós-meny viszony egy átlagos családban sem mindig mentes a konfliktusoktól, ám ha uralkodói vagy politikus famíliáról van szó, még nagyobb az esélye a nézetkülönbségeknek, vagy még ennél is rosszabbnak. Mérgezés, titkok, elképzelhetetlen kontroll – csak hogy néhány súlyosabb esetet említsünk a történelemből.

Ugyanakkor az is érdekes, hogy bár a példáinkban szereplő nők gyakran keresztbe tettek egymásnak, pokollá tették a másik életét, fontosabb ügyek érdekében akár szövetségre is léptek egy rövid időre, egészen addig, míg ez az érdekeiket szolgálta.

A történelem legrettegettebb anyósa

A befolyásos Sforza családból származó Bona Sforza itáliai hercegnő kifogástalan nevelést kapott. Származása és műveltsége miatt a kérők sorban álltak édesanyjánál, végül I. Zsigmond lengyel királyhoz ment férjhez, és négy gyermeket szült, köztük a trónörököst, Zsigmond Ágostot.

Bona Sforza egyáltalán nem kedvelte menyeit: fia első és második feleségét sem
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Az itáliai szokásokat a lengyel udvarban meghonosító királyné erős politikai bázist épített magának, és férje halála után sem kívánt erről lemondani.

Idézőjel ikon

Minden erejét latba vetve tiltakozott Zsigmond Ágost első választottja, Habsburg Erzsébet osztrák főhercegnő ellen, ám a fia nem hallgatott rá, ezért kénytelen volt más eszközökhöz folyamodni.

Egyes források szerint a fiatal és boldogtalan főhercegnő két év házasság után egy epilepsziás roham után hunyt el, más források szerint Bona Sforza mérgezte meg. 

Nem történt ez másképp a Zsigmond Ágost második feleségével, Barbara Radziwiłł-lel sem, akit az akkor már király, titokban vett el. A királynő először megpróbálta semmissé nyilváníttatni a házasságot, ám nem járt sikerrel, ezért a feltételezések szerint ismét már bevált mérgezéses módszerhez folyamodott. 

A sors fintora, hogy valószínűleg ő maga is mérgezés áldozata lett. 

A „Tudorok anyja” 

Margaret Beaufort egész életében arra törekedett, hogy egyetlen fiát, akit 13 évesen hozott a világra, a későbbi VII. Henriket, trónra segítse. Ennek érdekében megtett mindent, még Henriket is arra biztatta, hogy vegye feleségül a York házból származó Erzsébetet, és így is biztosítsa trónját.

A ránk maradt források szerint a király anyja volt a legbefolyásosabb személy az udvarban, így nem csoda, ha ő akarta kontrollálni menye minden lépését is. A pletykák szerint mindenhova követte Erzsébetet, és ő volt jelen a gyermekek születésénél is, majd a nevelésüket is át akarta venni. 

Mivel mind Margaret, mind Erzsébet tudatában volt annak, hogy a hatalmukat és pozíciójukat csak akkor őrizhetik meg, ha támogatják egymást, ezért a kezdeti pengeváltások ellenére megbékéltek a helyzetükkel.

A hataloméhes anyós

Stuart Mária és Medici Katalin úgy kerültek rokonságba, hogy miután Máriát Skócia királynőjévé koronázták, ám a VIII. Henrik fiával, Eduárddal kötendő házasság terve meghiúsult, Franciaországba küldték. 

Itt francia nevelést kapott, és eljegyezték az akkor 3 éves II. Ferenccel, aki Medici Katalin elsőszülött fia volt. Máriát már kislány korában mindenki megkedvelte, kivéve leendő anyósát

Nem volt példás anyós Medici Katalin sem a történelemben
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Miután Ferenc 16 éves korában egy betegség következtében meghalt, Mária nem szívesen látott személlyé vált a francia udvarban, többek között amiatt is, mert anyósa kiegyezett az angolokkal a trónigény tekintetében. 

Idézőjel ikon

Mielőtt Mária visszatért Skóciába, Medici Katalin arra kényszerítette, hogy szolgáltassa vissza a koronaékszereket.

A tűz és a víz

Keresve sem találnánk két annyira különböző természetű személyt, mint amilyen Zsófia főhercegné, Ferenc József császár édesanyja, és Wittellsbach Erzsébet, azaz Sisi. Míg a főhercegné a szabályokat követő, az etikettet a végletekig betartó nő volt, Sisi inkább egy vadlóra emlékeztetett, akit be kellett törni. 

Sissi mindössze tizenhat éves volt, amikor hozzáment I. Ferenc József osztrák császárhoz
Fotó: clu / Getty Images Hungary

A kapcsolatuk két okból vált igen feszültté. Az egyik az volt, hogy Sisi nem nevelhette elsőszülött gyermekét, mert anyósa ezt az első pillanattól kezdve kivette a kezéből. A másik, hogy Sisi nagyon megkedvelte a magyarokat, és ez Zsófiának, aki Ferenc kezében akarta összpontosítani a hatalmat, borzasztóan szúrta a szemét. 

Az örökös csatározások anyós és meny között a házasságra is rányomták a bélyegét, Ferenc József és Sisi elhidegültek egymástól. Az egyetlen vigaszt az jelentette a császárné számára, amikor legkisebb lánya, Mária Valéria nevelését teljes mértékben kézbe vette, és vele alakította ki a legszorosabb kapcsolatot gyermekei közül

A kontrollkényszeres anyós

Franklin Delano Roosevelt édesanyja, Sara, a legjobb szándékkal sem nevezhető szeretetre méltónak, menyével való viszonya pedig különösen ellentmondásos. Amikor Franklin beleszeretett Eleanorba, és eljegyezték egymást, Sara mindenáron meg akarta akadályozni a frigyet, és arra buzdította fiát, hogy legalább egy évig tartsa titokban az eljegyzést. 

Olyannyira kontrollálni akarta a pár életét, hogy az új otthonuk melletti házba költözött.

Amikor pedig a pár gyermekei megszülettek, beleszólt a nevelésükbe, és állandóan tanácsokkal látta el az ifjú anyát, aki kezdetben örült a támogatásnak, ám később ez terhessé vált számára. 

Anyós és meny kapcsolata akkor változott meg, amikor Sara rájött, hogy fiának viszonya van, ekkor Eleanor mellé állt. Sara halála után Eleanor ezeket írta anyósáról: „Borzalmas, hogy bár 36 éven keresztül ilyen közel éltem valakihez, mégsem kötődök hozzá, a halála nem jelent veszteséget. 

Az anyós-meny kapcsolatok nem törvényszerűen rosszak, itt olvashatsz arról, hogy az anyósok inspirálóak is lehetnek. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.