Csodálatos panoráma, történelmi helyszínek, funky party - Így érdemes átlépni 2025-be!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szilveszter és újév napja kiemelt jelentőséggel bírnak az emberek életében: az óévből 2025-be történő átlépésnek jó, ha megadjuk a módját. Ha ezeket a helyszíneket választod, biztosan nem nyúlsz mellé!

A több mint 30 éves Eventrend Group több mint 20 vendéglátóhelyet tart fenn városszerte elegáns, exkluzív éttermekről kedve nagy múltú kávéházakon át lazább, bisztróhangulató, bulizós helyekig. Öt, a cégcsoporthoz tartozó étterem és szórakozóhely vezetőjét kérdeztük arról, hogy milyen menüsorral, programokkal búcsúznak majd 2024-től.

Spoon The Boat, ahol szerelembe eshetünk Budapesttel

A Spoon the Boaton Budapesttel karöltve búcsúztathatjuk az óévet, hiszen páratlan panoráma csábítja a vendégeket a Lánchíd lábához. Két terem, illetve több bárpult is nyitva tart majd a december 31-én este fél hétkor kezdődő eseményen, melyre ötfogásos vacsorával készülnek, az egyes ételek mellé pedig hozzájuk passzoló, kiváló borokat kínálnak.

Ilyen panoráma mellett belépni az újévbe igazán pazar élmény
Fotó: Aradi Barna

Olyan fogások szerepelnek a menüsorban már az előételek közt, mint a kacsamájmousse kávés körtével és mákos brióssal, illetve fácánconsommé gyömbéres sült karottával és gesztenyével. Főételként lassan sült borjúgerincet kínálnak barnavajas csicsókapürével és csicseriborsóval, desszertként pedig tonkababos fehércsoki mousse-t málnával és pezsgővel.

Idézőjel ikon

Emellett külön vegán menü is elérhető.

A finom vacsora mellett nem maradhatnak el a különböző programok sem. Élő zongorakíséretes-énekes háttérzene várja a vendégeket, illetve néha felbukkannak majd az este folyamán az Operaház fiatal táncosai is, hogy egy-egy rövidebb produkcióval szórakoztassák a közönséget.

Érdemes a szilveszteri programokra minél hamarabb foglalni, mert az utolsó napokban már elfogynak a helyek - tanácsolta Szabó Ákos, a Spoon The Boat szakmai vezetője. A programokról részletes információk itt olvashatók.

Gundel: 130 éve a gasztronómia élvonalában

A 130 éves Gundelben a magyar gasztronómia számos ikonikus fogása született meg, ezeknek hagyományokat elevenítik fel az ünnepi időszakban is, különleges ajánlatokkal. Nemcsak karácsonyi menüt és gourmet boxot kínálnak, hanem december 31-ére felejthetetlen szilveszteri programmal is készülnek. 

A Gundelben exkluzív környezetben köszöntheted 2025-öt

Az ünnepi vacsora hatfogásos menüjét a Gundel kiváló séfje és konyhája készíti, garantálva a kiváló minőséget és a páratlan ízeket.

Olyan ételek szerepelnek a szilveszteri menüben, mint a malackocsonya fűszeres malac rilette-vel; grillezett kacsamáj és fűszeres fekete ribizliglace sós-füstölt mogyoróval és barhesszel; gesztenyeleves savanyú káposztával, konfitált lóbabbal és kaviáros ropogóssal; fácán vargánya dödöllével, sült szilvaraguval, lencsekrémmel és vörösboros glace-val; illetve desszertként Valrhona csokoládémousse ropogós mogyoróval és citruslekvárral. Vegánok számára külön menüt biztosítanak. Az exkluzív, hatfogásos vacsora mellé zamatos borokat kínálnak, éjfélkor pedig Garamvári Classic Brut Magnummal koccinthatnak a jelenlevők, de alkoholmentes italok és koktélok is elérhetők.

A vacsoraest mellett itt is várnak élőzenés-táncos programok, de bárzongoristák és bűvészek is szórakoztatják majd a közönséget. A Budapest Show Band a táncparkettre csábítja az ünneplőket, így garantáltan jó hangulatban telhetnek az év utolsó órái.

A Gundelben két varázslatos helyszín közül is választhatnak a vendégek: a rokokó hangulatú, arany stukkókkal díszített Erzsébet Királyné Bálterem, időtlen eleganciája és a Gundel Étterem könnyed Art Deco hangulata is varázslatos

meséli Magyary Jenő, a Gundel étterem ügyvezető igazgatója. A részletes információk itt olvashatók.

Időutazás a Centrál Kávéházban

„A Centrál csodálatos, történelmi hangulatú Grand Café életérzést kínál szilveszterre a ház saját zenekarával, feszengésmentesen, ahogy egy kávéházhoz illik. Négyfogásos húsos és húsmentes menüt állítottunk össze italsorral, és árban is a város egyik legkedvezőbb ajánlatát hozzuk a hasonló helyek közül" - foglalja össze Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group alapító-tulajdonosa, a Centrál Kávéház ügyvezető igazgatója. 

A Centrál ideális helyszíne lehet a szilveszteri vacsorának, aztán irány a buli!

Mintha belépnénk a múltba, olyan varázslatos környezet vár bennünket a Centrál Kávéházban, amely mégis modern, a mai igényekre tökéletesen reagáló menüsort kínál. A szilveszteri vacsora rugalmas, hiszen december 31-én 19:00-21:00 között bármikor csatlakozhatunk a mulatsághoz.

Idézőjel ikon

A zenés vacsorával egybekötött program egy óráig tart, így a szilveszteri éjszaka remek kiindulópontja is lehet a Centrál.

Az ételek között találunk tatárbifszteket, valamint fokhagyma krémlevest roppanós cipóban parmezáncsipsszel, de választható konfitált kacsacomb vagy sült malaccsászár káposztás nudlival, valamint jus- és pezsgőhabbal, az étkezést pedig amarénás gesztenyemousse zárja fenyőmagroppanóssal. Mint az Eventrend minden helyszínén, itt is gondoltak a húsmentesen étkezőkre, akiknek külön menüsort állítottak össze, így lencsesaláta, fokhagyma krémleves, csicseriborsó-curry és málnás pisztáciakrémes is választható. Az ételek mellé magyar fehér- és vörösborokat, és természetesen alkoholmentes italokat is választhatunk. Mivel a Centrál a Ferenciek terétől egypercnyi sétára van, innen éjjel egy órakor továbbindulva számos helyszínen folytathatjuk az éjszakát. Részletes információk itt.

Lépj át az új évbe a „világ legszebb kávéházában”!

A budapesti Nagykörút egyik legimpozánsabb épülete, a New York Palota földszintjén található New York Kávéházban tényleg megérint a történelem, hiszen falai között az elmúlt 130 évben rengeteg híresség megfordult, köztük írók, festőművészek és színészek. Az épületet bár néhány éve felújították, eredeti pompáját megtartotta, nem méltatlanul kapta meg  a „Világ Legszebb Kávéháza” elismerést.

A New York Kávéház patinás helyszín szilveszterre is

A bejárata előtt egész évben kanyargó sorokat találunk, így a szilveszteri estére szóló belépőket is érdemes időben beszerezni.

Ezen a helyszínen üdvözlőfalatokkal indíthatjuk az estét, majd olyan ételek szerepelnek a kínálatban, mint a libamáj terrine, a halászlé-erőleves, a szárazon érlelt Rib-eye steak, levezetésképpen pedig csokoládé és bonbonvariációk érkeznek. A vegetáriánusok sem maradnak éhesen, hiszen itt is készülnek külön menüvel a számukra: paprikakrémlevessel, egészben sült karfiollal és pisztáciás tortácskával, valamint csokoládéval. A menüajánlat magyar prémium borokat, kávét és ásványvizet is tartalmaz.

„Újdonságunk, hogy január 6-áig a New York Kávéház minden nap hajnali négyig nyitva tart. Éjjelente életre kel El Asmodai, a kávéház ikonikus alakja, aki a homlokzatról lemászva varázslatos hangulatot teremt. Így ha szilveszterre elfogynak esetleg a jegyek, akkor érdemes akár az új évet is nálunk indítani, és foglalni előzetesen egy esti vacsora időpontot" - mondta el Szabó Csaba, a New York Kávéház általános igazgatója. A szilveszti ajánlatról részletes olvashatól.

Szilveszter funky arcoknak a Symbolban

A Symbolban ezen az estén a közös nevező a zene, vagyis a funky lesz, úgyhogy az igazán jó ételek mellett hajnalig tartó táncra is lehet számítani, hogy mindenki remek hangulatban léphessen át 2025-be. A vacsorán olyan ételeket kóstolhatunk, mint a tépett marhapofakatsu, vegetáriánusoknak laskakatsu, fekete tőkehaltatár vagy céklatatár, füstölt zelleres körteleves, chateaubriand (bélszín), vegán sütőtökös lasagne, csokoládémousse és rózsavizes mákos piskóta, valamint céklás mindenmentes brownie, sőt: éjfél után olasz pizzaszeletekkel is készülnek, ha megéheztünk a táncolásban. Minden ételt egy-egy hozzá jól párosítható itallal kínálnak.

A Symbolban funky szól egész éjjel

Ami a programokat illeti, vacsora közben a Dubrelation live act, majd DJ Sampler, SlimFit és Dimofat Deejay szolgáltatja majd a legbulisabb zenéket, amelyet villogó táncparkett, éjfélkor pedig szikra show tesz ég izgalmasabbá. Ezek után folytatódhat az ünneplés hajnalig Rákos Lívia, a Symbol ügyvezető igazgatója szerint. Részletes információk itt található.

A helyszínek mindegyikére érvényes, hogy érdemes minél hamarabb megváltani jegyedet, mert néhány nappal a rendezvények előtt nem biztos, hogy lesz erre még lehetőség, ráadásul egy szilveszteri vacsora és buli ajándékba is tökéletes.

A cikk megjelenését az Eventrend Group támogatta.

Ezt a cikket nem a Dívány szerkesztősége készítette. A hirdetési formátumról bővebben itt érdeklődhet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.