Ma már mindenki ismeri Vincent van Gogh művészetét, és evidenciaként kezeljük, hogy a valaha élt legnagyobb festők közé tartozik. Életében azonban ez nem volt így: egyetlen művét vásárolták csak meg, és ki tudja, hogy alakult volna a festményei története, ha Jo van Gogh-Bonger nem tesz meg mindent azért, hogy a tragikus sorsú művész éltműve elnyerje méltó helyét a művészettörténet nagyjai között.
A húszas évei elején úgy tűnt, hogy Johanna Bonger élete nyugodt, kiegyensúlyozott mederben folydogál majd: átlagos, unalmas polgári családból származott, apja egy hajózási újság szerkesztője volt, amelynek legérdekesebb témái közé a kávé és különböző fűszerek árának változásai tartoztak. Ebben a szellemben nevelte gyermekeit is, az akkoriban közkedvelt holland mondásnak megfelelően, amelyet valahogy így lehetne magyarra lefordítani:
„A legjobban kiálló szöget verik be először”.
Johannának megfelelően nyugodt, hétköznapi volt a munkája is: angoltanárnőként dolgozott Amszterdamban. Elképzelhető a megrökönyödése, amikor mindössze két találkozás után Theo van Gogh megkérte a kezét. Nemet mondott, hiszen barátja is volt akkoriban, ám Vincent van Gogh testvére nem tágított. Végül másfél évvel később Johanna igent mondott – ekkor még nem sejtette, hogy a beleegyezés egész életére óriási hatással lesz.
A két testvér, Theo és Vincent kapcsolata nagyon szoros volt: erről tanúskodnak leveleik, melyekben mindent megosztottak egymással. Theo egész életében zseninek tartotta bátyját, és azon dolgozott, hogy eladja képeit, és méltó hírnevet vívjon ki a festőnek. Nem volt könnyű feladata: a Van Goghhoz hasonló avantgárdokat akkoriban nem fogadta be a francia művészeti elit: képeiket nem vásárolták, és csak nagyon ritkán állította ki a Szalon.
Életében nem vásárolták Van Gogh műveit
A házasság után a pár Párizsba költözött, ahol Jo olyan festőkkel ismerkedett meg, mint Paul Gauguin, Claude Monet és Lucien Pissarro. Férje lelkesedése az újfajta művészettel kapcsolatban rá is átragadt. Ő is hitte Theo szavait, amelyeket a férj lánytestvérének, Willemiennek írt Vincentről: „eljön majd a nap, amikor megveszik a képeit.” Erre azonban még éveket kellett várni. Vincent festményeinek nagy része így Jo és Theo párizsi lakásában kötött ki: a roppant termékeny művésznek több mint 400 műve gyűlt itt össze. Mindezek után természetes választásnak tűnt, hogy amikor alig több mint kilenc hónappal az esküvőjük után fiuk született, Vincent névre keresztelték.
A festőt kérték föl, hogy legyen a keresztapja, ám Van Gogh elmeállapota ebben az időben rohamosan romlott. A szabadban aludt télen, hogy engedelmességre kényszerítse testét, mértéktelenül fogyasztott alkoholt, kávét és dohányt – hol élesíteni, hol tompítani próbálta így érzékeit. Nem mosdott, és fogait hagyta tönkremenni. Eltávolodott barátaitól és támogatóitől. Amikor 1889 karácsonya előtt nem sokkal Jo és Theo bejelentette eljegyzésüket, a festő levágta saját fülét, miután összevitatkozott Gauguinnel.
Hirtelen Jo egész élete összeomlott
Érthető hát, hogy az asszony nem tudta, mire számítson, amikor Vincent 1890-ben bejelentette: Párizsba érkezik. Azt gondolhatta, hogy egy legyöngült, beteg ember érkezik hozzájuk. „Egy robusztus, széles vállú, egészséges férfi állt előttem. Egész megjelenése nagyon határozott volt” – írta naplójába a találkozás után. A festő ekkor látta először unokaöcsét – a testvérpár együtt hajolt a bölcső fölé. Amikor felegyenesedtek, „mindkettejüknek könnyes volt a szeme” – emlékezett vissza az asszony. Az idillinek tűnő jelenet azonban nem sokáig tartott. Theo megszervezte, hogy testvére felkeressen egy orvost a francia fővárostól nem messze, északra.
Pár héttel később érkezett a hír, hogy a festő öngyilkos lett.
Theo azonnal odautazott – még épp időben érkezett meg ahhoz, hogy láthassa szeretett bátyját meghalni. A férfi teljesen összeomlott. Bár kétségtelenül a gyász is szerepet játszhatott egészsége hirtelen megromlásában, később kiderült, hogy főként a még a házassága előtt, prostituáltaktól elkapott szifilisz volt ezért a felelős. Alig több mint fél évvel élte túl testvérét: 1891 januárjában, 33 évesen hunyt el.
Apránként növelte Van Gogh népszerűségét
Alig két évnyi boldogság jutott tehát csak Jo van Gogh-Bongernek: 28 éves korában egész addigi élete összeomlott. Egyedül maradt kisfiával lakásukban, amely tele volt festményekkel. Otthagyta Párizst, és a hollandiai Bussumba költözött, ahol vendégházat nyitott. Elhatározta:
megvalósítja azt, amiért férje szinte egész életében dolgozott, és kivívja Vincent van Goghnak a méltó elismerést.
Apránként kezdett hozzá a munkához: Bussumban sok író és művész lakott, akikkel összeismerkedett, és segítségükkel könnyebben eligazodott a művészvilágban. Olyan kritikusok társaságát kereste, akik nyitottak voltak az újra, és hajlandóak voltak szembeszállni az akadémia és a Szalon szigorú tekintélyével. Több kisebb kiállítást szervezett az 1890-es években, és roppant gondosan megválasztotta, kinek adjon el Van Gogh-képeket: olyan gyűjteményeket választott ki, amelyek a nagyközönség számára is megtekinthetők voltak, így növelve lépésről lépésre a festő ismertségét. Munkája 1905-re ért be: hatalmas kiállítást rendezett az amszterdami Stedelijk Múzeumban.
Több mint 480 Van Gogh-festményt állítottak ki – a művész ilyen sok képe egyszerre azóta sem volt egy helyen látható.
A tárlattal kapcsolatban mindent Jo szervezett meg: posztereket készített, kiválasztotta a meghívottakat, meghatározta a belépőjegyek árát, és természetesen eldöntötte, melyik festményeket állítsák ki. A tárlat után hatalmas lett az érdeklődés Van Gogh munkái iránt – noha egyesek még mindig túl modernnek találták bizonyos képeit –, és a festmények ára is emelkedni kezdett.
Nem elég a festői zsenialitás
Közben az özvegy azt is felismerte, hogy a művészeti teljesítmény – noha roppant fontos, nélkülözhetetlen – csak az egyik összetevője a sikernek. Elkezdett Theo és Vincent levelezésének kiadásán dolgozni. Az írásokból igazán megismerhette a nagyközönség a festőt mint embert: álmait, gondjait, vágyait és kétségeit.
1891 és 1925 között Jo összesen közel 200 festményt értékesített, ám bizonyos daraboktól nem volt hajlandó megválni. Ilyen volt például a Szüret, valamint a festő napraforgót ábrázoló csendéletei közül kettő, amelyek még Jo birtokában voltak. Az egyiket végül 1924-ben eladta a londoni Nemzeti Galériának – ezzel igazán méltó helyére került a festő.
„Örülök, hogy a Vincent munkásságát körülvevő közömbösség évei után úgy érezhetem: a csatát megnyertük”
– írta később. 1925-ben bekövetkező halála után munkája nem maradt abba: fia, Vincent folytatta, megalapítva az amszterdami Van Gogh Múzeumot, valamint a Vincent van Gogh Alapítványt.
Ha érdekel még a téma, ebből a cikkből a többi között azt is megtudhatod, hogy Van Gogh úgy érezte, művészete teljes kudarc, hiszen életében mindössze egyetlen képet adott csak el.
