Lesújtó hír érkezett a Balaton vizéről

Olvasási idő kb. 2 perc

A Balaton vizéből vett minták alapján szomorú adatok láttak napvilágot: rengeteg mikroműanyag található a tóban.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakemberei nyolc helyen vettek mintát a Balaton vizéből. Így derült ki, hogy egy liternyi, a tóból származó vízben nem kevesebb, mint 21 mikroműanyag található. A szennyezés aKis-Balatont is érinti, melynek egy liternyi vizében 7-8 mikroműanyagot találtak, míg a Bodrogban tízszer ekkora mennyiséget mértek – írja az Infostart.

Mikroműanyagok veszélyeztetik a Balaton vizét

Mikroműanyag alatt a szakemberek az öt milliméteresnél kisebb darabokat értik, melyek több forrásból is érkezhetnek a vízbe és környezetünkbe is. Lehetnek ruhák apró darabjai, illetve bármely műanyag termék kopásából vagy bomlása során való darabolódásából származó részei.

A Balaton vize számos mikroműanyagot tartalmaz, ami katasztrofális helyzetet idézhet elő az élővilágban
Fotó: Alistair Berg / Getty Images Hungary

Mivel a mikroműanyagok rendkívül kicsik, sokkalta nagyobb veszélyt hordoznak, mintha egy palack lebegne a víz felszínén, és jelentős károkat okozhatnak az élővilágban. A Balatonba ráadásul az úttestről is sok hulladék kerül bizonyos formában, köztük autógumi is, de a levegőben lévő káros anyagok is eljuthatnak a vízbe.

A mikroműanyagok az olyan rovarokra is káros hatással van, mint a nagy vízibolha, amely képes arra, hogy felvegye ezeket az apró darabkákat. Testében felhalmozódva a szennyezés a pusztulását okozhatja, majd a madarak és a halak fogyasztják el, így az ő testükbe is jut az eredetileg nem általuk felvett anyagból. Ha a mikroműanyagok bekerülnek a táplálékláncba,

Idézőjel ikon

katasztrofális helyzet alakulhat ki, hiszen az számos állat halálát okozhatja.

Megfigyelték, hogya mikroműanyagokat fogyasztó vízibolhák utódai kisebbre nőttek, és kevesebb petét is raknak. A vizsgálat során a leggyakrabban talált műanyagtípus a polipropilén és a polietilén volt sok egyéb anyag mellett, melyek a közúti forgalomból, a tisztított szennyvízből és a turizmus okán kerülnek a Balatonba.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.