Ma este ritkán látott jelenséget figyelhetsz meg: ekkor pillants az égre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Különleges, ritkán látott égi csodában lehet ma este részed: 22 órakor a 13P/Olbers üstökös a Bereniké Haja csillagképben, a Melotte 111 csillaghalmaz mellett lesz megfigyelhető.

Jó hír a csillagok szerelmeseinek: nem kell 2061-ig várni a csodálatos Halley-üstökös érkezésére, mert már ma este is egy igazán különleges jelenséget pillanthatsz meg a sötét égbolton. A Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint 22 órakor a 13P/Olbers kínál felejthetetlen látványt.

Kisebb távcsővel már látható

Ez a viszonylag fényes üstökös a Halley-családhoz tartozik, 69 éves keringési periódussal rendelkezik. A hazai égbolton tavaly november óta megfigyelhető volt, és még hozzávetőleg szeptember végéig lehetőség nyílik arra, hogy csodáljuk. Az üstökös azonban, miután folyamatosan távolodik tőlünk, egyre halványul.

Idézőjel ikon

A Naphoz július 30-án volt a legközelebb.

 Ritka, különleges jelenség lesz a ma esti

Noha az üstökös megfigyelése már önmagában is emlékezetes élmény, ma este még különlegesebbek lesznek az égbolt eseményei.

Pontban 22 órakor ugyanis a 13P/Olbers az egyik legnagyobb csillaghalmaz, a Melotte 111 csillagíve mentén fog fényleni. 

Mint írják, a Bereniké Haja csillagképben található nyílthalmazt már az ókor óta ismerik: a legenda szerint az egyiptomi királyné hajfürtjét formázza. Jó hír, hogy a Földtől körülbelül 280 fényévnyire található, 271 csillagot tartalmazó nyílthalmaz már szabad szemmel is látható, így különleges hátteret nyújt az üstökös megfigyeléséhez.

Hasznos tippek a megfigyeléshez

Ha az üstököst itt, a Melotte 111 mellett szeretnéd észlelni, akkor mindenképpen érdemes előre készülni legalább egy kisebb távcsővel. Az üstökös fényessége ekkor 7,5 magnitúdó körül lesz, amely megfigyeléséhez szükség van valamilyen eszközre, már csak azért is, mert a növekvő Hold is 89 százalékos fázisban lesz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.