Tűz ütött ki a magyarok kedvenc nyaralóhelyén

Olvasási idő kb. 1 perc

Már tegnap este kétségbeesett és aggódó bejegyzéseket írtak magyar nyaralók Horvátországgal kapcsolatos közösségi oldalakon, ahol fotókkal is illusztrálták a közelből vagy éppen távolból látható erdőtüzeket.

Egyelőre úgy tűnik, a legérintettebb rész Skradin városa, Šibenik-Knin megyében, mely a Krka Nemzeti Park vízeséséhez vezető utak kiinduló pontja, egyben a tengerről érkező hajók, vitorlások kikötője.

Az aljnövényzet kapott lángra, emiatt a tűz veszélyezteti a Skradin közelében lévő kikötőt is. A Horvát Tűzoltó-szövetséghez érkezett elsőként az a bejelentés, hogy egy nyílt területen, Skradin környékén, Icevo településen lángok csaptak fel. Három falut teljesen ki kellett telepíteni.

Tűz ütött ki a Krka Nemzeti Park közelében, ahol mindig sok a magyar turista
Fotó: fokkebok / Getty Images Hungary

Magyarok is lehetnek a tűz közelében

A tűz a kiszáradt aljnövényzetből indult el, majd elérte a bokrokat. A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a tűz eloltásán. A Skradin felett elvezető D56-os utat lezárták.

A tűz a horvát turizmust is befolyásolja, hiszen a Krka Nemzeti Park valóban az egyik kedvenc úti célja a kirándulóknak, pihenőknek. 

A mediterrán térségben az elmúlt években egyre gyakoribbak az erdőtüzek a klímaváltozás miatt, nemcsak Horvátország, de Görögország és más országok is küzdenek a tüzekkel nyaranta.

Sajnos évente visszatérő problémáról van szó. Tavaly július közepén is beszámoltunk arról, hogy erdőtűz tört ki Šibenik közelében, majd az erős szél hathatós segítségével a lángok gyorsan terjedni kezdtek, és hiába dolgoztak az oltáson a tűzoltók, egy közeli faluban komoly károk estek. Akkor szintén olyan forróság volt, hogy Európa-szerte még rosszabb volt a helyzet: Szicíliában, Portugáliában, Görögországban, Svájcban, Potugáliában és Máltán is pusztítottak a bozóttüzek. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Cserháti Szilvia
Cserháti Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.