Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nagyon sok téren tartunk attól, hogy a mesterséges intelligencia (MI) elveszi a munkánkat: a Betone egy úttörő podcast indításával mutatja meg, hogy valójában mire képes a technológia akkor, amikor történeteket meséltetnénk vele, vagy éppen vitáztatjuk.
Az Embertelen podcast teljes mértékben úttörő jellegű: a három epizódot tartalmazó kísérletben a Betone munkatársai két MI-karaktert „szabadítottak” egymásra. Stúdiójukban ötleteltek arról, milyen megjelenésű, társadalmi hátterű, személyiségű és élettörténetű embereknek képzelik őket, majd
három olyan szituációt kreáltak, amelyekben helyt kell állniuk.
Péter és Betti, a két főhős 20 oldalnyi szövegből születtek meg, de ekkor volt bennük utoljára bármi, ami emberi.
Ember nélkül tényleg embertelen lenne a podcast
A podcast három epizódjából az elsőben egy randiapp segítségével ismerkedtek, a másodikban kitalált – általuk kitalált! – történeteket meséltek egymásnak, a harmadikban pedig egy érzékeny és aktuális témában cseréltek gondolatokat. Hogy miért nem a vita szót használom, arra hamarosan fény derül. Miután leírásaikat és a Betone által választott témákat megkapták az Optimaze programozói, emberi beavatkozásra nem volt szükség.
Megszülettek Betti és Péter szövegei, az MI ezeket hanggal látta el, és beszélgetéssé formálta, majd a Betone stúdiójában podcast született belőle.
Ezen a ponton muszáj színt vallanom: ha a szerkesztés során bármilyen okból úgy döntöttek volna, hogy csak a két MI-karaktert halljuk, nem biztos, hogy nem állítottam volna le a beszélgetést. Ez a nagyszerű ebben a kísérletben: a podcaststúdió csapata is kíváncsi volt, mire képes ma az általánosan elérhető mesterséges intelligencia, próba elé állította, de az eredményt nemcsak elérhetővé tette, hanem magyarázza, értékeli is. Orsós Lajos showrunner kalauzol bennünket a két MI-figura beszélgetései közt, kulisszatitkokat elárulva, a mesterséges intelligencia terén nem feltétlenül járatos hallgatót beavatva abba, vajon miért hallja azt és úgy, amit és ahogyan.
A hang semmiképp sem valóban emberi
Első hallásra feltűnő, hogy a két MI-vitapartner hol kifejezetten erős, hol valamivel enyhébb akcentussal formálja meg mondatait, és intonációjuk is meglehetősen steril. Megkockáztatom, hogy a hallgatók jelentős része akkor is felismerné, hogy gépet és nem hús-vér embert hall, hogyha ezt nem árulnák el már a podcast intrójában.
A fülnek kifejezett felüdülés, amikor a showrunner nagyon is emberi, főként emberien dallamos hangját hallja két beszélgetésinzert között megszólalni.
A második, kifejezetten feltűnő dolog az MI-karakterek beszélgetésében az, hogy életszerűtlen fordulatokat használnak – „én is magammal hordozom ezt az örökséget” –, időről időre nehézkesen, körülményesen fogalmaznak, rosszul használnak vonzatokat. Meglehetősen repetitív is a „vita” az eutanáziáról: gyakorlatilag minden egyes megszólalásban szerepel az „ez egy nagyon összetett kérdés” fordulat. Valódi vitára pedig sor sem kerül – Orsós Lajos ezt persze tisztába teszi azzal, amikor elárulja, az általánosan elérhető MI-t nem a konfrontációra fejlesztik, célja az, hogy mindig az elérhető tények birtokában fogalmazzon meg állításokat, és személyeskedésig soha ne jusson el. Ez elvileg szuperül hangzik, mert mindenki utálja azokat a vitákat, amelyeknek végén eljutunk addig, hogy
hetedikben az osztálykiránduláson lenyúltunk egy üveg kólát, és azóta is neheztel ránk valaki, esetleg családi mintáinkra kenik azt, hogy így vagy úgy gondolkodunk.
Szuper lenne, ha személyeskedés nélküli, valódi érvekkel teli vitát hallhatnánk végre, ugye?
A vita valójában elmarad
Nos, ez abszolút nem valósul meg az MI segítségével sem. A karakterek reagálnak ugyan egymás mondataira, de csak egy helyben járnak, meggyőzésről, és valódi tények sorozatának felvonultatásáról szó sincsen. Betti egy alkalommal a szenvedés enyhítése helyetti lehetőségként említi a hospice és palliatív ellátást, holott az éppen erről szól, aktív kezelés nélküli fájdalomcsillapításról. Amikor a karakterek eleget köröztek ugyanazokkal a mondatokkal egy probléma körül, inkább lezárják a témát – egy beszélgetésverzióban a férfi karakter felállt az asztaltól, egy másikban pedig a női javasolta, hogy úgy tűnik, nem tudnak most közös nevezőre jutni, így hanyagolják inkább a témát.
Ez is az MI alaptulajdonsága a showrunner elmondása alapján: ha nem tud döntésre jutni, akkor inkább lezárja a beszélgetést. Ezt mondjuk tényleg érdemes lenne elsajátítanunk nekünk, embereknek is…
Az Embertelen podcast eutanázia-epizódja alapján bátran kijelenthető, hogy nem fogja megadni a válaszokat az MI egy ilyen összetett, etikai és vallási vetületeket is felvonultató kérdésben sem. A társadalmi vonatkozások, az emberi cselekvőképesség kérdése, az élet értékének elveszítése mind felbukkannak egy-egy megszólalásban, de egyiknek sem megy a mélyére Betti vagy Péter, bedobnak gondolatokat, de ennél többre nem képesek. Ráadásul bár azt feltételezhetnénk, hogy hatalmas mennyiségű információ, tudás van már az interneten a témában, ezekből tisztességes merítést végezve rengeteget tudhatunk meg egy ilyen beszélgetésből az eutanáziáról, igazából ez sem történik meg.
Nagyszerű, szinte zseniális ötlet volt ugyanakkor ezt a podcastet elkészíteni, hiszen így élesben tapasztalhatjuk meg az MI képességeit és hiányosságait egyaránt.
Ne feledjük, hogy mindezzel együtt is egészen különleges, mire képes manapság a technológia. Hiányosságai vannak, ám arra Orsós Lajos is felhívja a figyelmet, hogy bitang gyorsan fejlődik. Megszólalni egy darabig nem fog még helyettünk, de ez talán megnyugtató tény is lehet.
Ha szívesen olvasnál még a mesterséges intelligenciáról, ajánljuk ezt a cikkünket!
