Betiltották a leggyakoribb internetes jelszót

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Betiltják az Egyesült Királyságban az olyan könnyen kitalálható, gyenge jelszavakat, mint például az „admin” vagy az „12345”.

Egészen egyedülálló törvényt hoztak az Egyesült Királyságban, hogy biztonságosabbá tegyék az okosotthonokat a kibertámadásokkal szemben. Betiltják a leggyengébb és legkönnyebben feltörhető jelszavakat, illetve az okoseszközökön alapbeállításként megadott jelszavakat. Ennek köszönhetően a mai naptól nem lehet olyan jelszavakat használni, mint például az „admin” vagy az „12345”.

A sok okoseszköz miatt kell betiltani egyes jelszavakat

Az Egyesült Királyságban azért fogadták el ezt a világon egyedülálló törvényt, hogy jobban védjék az otthonokban egyre nagyobb számban jelen levő okoseszközöket. A Which? brit fogyasztóvédelmi szervezet szerint egy sok ilyen eszközzel rendelkező lakást enaponta akár 12 ezer támadási kísérlet is érhet az interneten keresztül, amelyek közül 2684 esetén egyszerűen ilyen gyenge védelmet nyújtó jelszavakkal próbálkoznak a támadók.

Ráadásul az országban egyre több az internetre kötött okoseszköz: a legújabb adatok szerint az Egyesült Királyságban található otthonok 99 százalékában használnak legalább egy okoseszközt, átlagban azonban 9 ilyen szerkezet a jellemző. A háztartások 57 százalékának van okostévéje, 53 százalékának hangalapú asszisztense, 49-nek pedig okosórája.

Szakértők szerint nagy a gyenge jelszavak biztonsági kockázata
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

Túl gyenge jelszavakat használunk

A NordPass nevű, jelszavak kezelésével foglalkozó internetes oldal kutatása szerint a leggyakoribb jelszó az Egyesült Királyságban tavaly az „123456” és a „password” (jelszó) volt. A legtöbbször használt jelszavak listája a következőképpen néz ki az országban:

  1. 123456
  2. password
  3. qwerty
  4. liverpool
  5. 123456789
  6. arsenal
  7. 12345678
  8. 12345
  9. abc123
  10. chelsea

Hazánkban sem sokkal jobb egyébként a helyzet. Az adatok szerint Magyarországon 2023-ban így nézett ki a jelszavak tízes listája:

  1. admin
  2. 123456
  3. Kinder123
  4. Nagyatad
  5. 12345678
  6. 123456789
  7. motorola
  8. telefon
  9. 000000
  10. mandula

A kutatásból az is kiderül, hogy a felhasználók általában a streamingfiókjaikat védik a legyengébb jelszavakkal. Ahogy arról korábban a Dívány is írt, szakértők szerint ezek jellemzik az erős jelszavakat:

  • egyedi és erős,
  • nehezen kikövetkeztethető, akár jelszógenerátor alkotta,
  • nem újrafelhasznált, más felületen még nem volt hozzád köthető,
  • legalább negyedévente cserélt,
  • kétfaktoros hitelesítés is kapcsolódik hozzá.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.