Így néznek ki ma a kilencvenes évek sztárzenekarainak tagjai

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Valamennyiünknek volt kedvenc zenekara, amelyik pár évig, vagy csak egy nyárra, de őrületet hozott az életünkbe, segített minket lekapcsolódni a világ bajáról, vagy épp rákapcsolni minket az élet ütőerére. Aztán ezeknek a zenekaroknak egy része szépen lassan a feledés homályába csúszott. Mi lett a kilencvenes évek sztárzenekaraival? Ennek jártunk utána.

Vigyázat, itt nem csak tőrőlmetszett popzenéről lesz szó. Voltak olyan eredetileg underground együttesek is, amelyek annyira befutottak, olyan szemtelenül népszerűek lettek, hogy ha egy kis időre is, de populárissá változtatták a könnyűzenei világ szélsőségesebb régióit.

1. Blink-182

Ezt a sort kezdhetnénk a kilencvenes évek korszakalkotó legendájával, Kurt Cobainnel és a Nirvanával is, de Cobain sorsát túl sokan ismerik ahhoz, hogy elfoglaljam a helyet például a skatepunk koronázatlan királyától a Blink-182-tól. Az 1992-ben alakult együttes 1998-ban már platinalemezzel büszkélkedhetett, „Enema of the State című albumukkal 15 millió lemezt adtak el. Egy egész generáció tombolt és ugrált zenéjükre, persze amíg a deszkás nadrág kényelmetlen mélységekig nem csúszott. Zenéjük szinte összesült a korszak életérzését meghatározó Amerikai pite című film világával. Tom Delonge, a formáció énekes-gitárosa a hangos sikerek után 2005-ben elhagyta az együttest, és új bandát alapított Angels&Airwaves néven. Delonge még visszatért a Blink-182-hoz, de 2015-ben megint elhagyta a triót. A nagy bejelentésig, hogy a banda újra az eredeti felállásban lép fel, 2022-ig kellett várni, bár az első turnéjukra csak tavaly májusban került sor. Tehát a Blink-182 újra él és virul, hazánkhoz legközelebb az Egyesült Királyságban lépnek fel a Reading Fesztiválon, 2024. augusztus 23-án.

2. Green Day

Longview, Welcome to Paradise, Basket Case – három szám, ami a kései punk zenét populáris műfajjá változtatta. Az 1987-ben alakult háromtagú banda (mert egy becsületes punkhoz elég három ember és négy akkord) Dookie című albumukkal Grammy-díjat is nyert. Billie Joe Armstrongnak azonban meggyűlt a baja a drogokkal, de annyira, hogy egy 2012-es fesztivál után menedzsere azonnal hazaküldte, hogy mielőbb megkezdhesse a rehabilitációt.

Egy punk-rocker idősebb korában is punk-rocker marad
Fotó: Samir Hussein / Getty Images Hungary

Ezt követően a trió képes volt talpra állni, és váltakozó sikerrel, de máig készítenek albumokat és turnéznak. Legközelebb hozzánk Németországban, Nürnbegben fognak fellépni a Rock im Park fesztiválon 2024. június 7-én.

3. No Doubt

Kétség nem fér hozzá, hogy az 1986-ban alakult banda a „Don't Speak” és a „Just a Girl” című számaikkal a ska punkot és alternatív rock zenét a csillagok közé repítették. Az együttes az elbűvölő karakterű énekesnőjükkel, Gwen Steffanival az élen két Grammy-díjat is bezsebelhetett, és körülbelül 28 millió albumot adott el. A banda először 2004-ben bomlott fel: Gwen Stefani ugyanis szólókarrierbe kezdett.

Gwen Stefani sosem fog megöregedni
Fotó: Christopher Polk / Getty Images Hungary

Bár még 2012-ben egy egészen jól sikerült albumot is összeraktak, az együttes tagjai azóta saját útjukat járják, és Gwen Stefani nyilatkozata után kevés is az esély arra, hogy a No Doubt újra összeálljon. Érdekesség, hogy leghíresebb számuk a Don't Speak Gwen Steffani és a basszusgitáros Tony Kanal szakításáról szól.

4. Foo Fighters

Dave Grohl a grunge zene királyának számító Nirvana dobosaként sokáig kereste a helyét Kurt Cubain öngyilkossága után.

Idézőjel ikon

Felkértek, hogy csatlakozzak néhány másik zenekarhoz dobosként, de nem tudtam elképzelni, hogy megtegyem, mert ez csak arra emlékeztetett volna, hogy a Nirvanában voltam.

– nyilatkozta egyszer. Ezért inkább saját projektet indított, így született meg a Foo Fighters, ahol gyakorlatilag ő volt a mindenes: ő írta a számokat és egymaga vette fel az első albumot is, ami azonnal nagy sikert aratott.

Dave Grohl – csak a szakálla lett ezüstösebb
Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images Hungary

A negyedik albuma pedig már Grammy-díjat ért. A bandatagok később sűrűn cserélődtek az alapító körül, ám Taylor Hawkins, a dobos (és dobosnak lenni ebben a bandában nem volt egy egyszerű menet) kitartott. 2022-ben Hawkins – aki drogtúladagolás miatt korábban hetekig feküdt kómában ­– dél-amerikai turnéjuk kezdetén rosszul lett, másnap holtan találtak rá hotelszobájában. Dave Grohl komolyan fontolóra vette a banda feloszlatását, de később pótolták a ritmusszekció alapemberét, így európai turnéjuk első állomásán, 2024. június 13-án az Egyesült Királyságban, Manchesterben találkozhatunk velük legközelebb.

5. Red Hot Chili Peppers

A Red Hot Chili Peppers (RHCP) tagjai fiatalabb korukban is igen fáradtan néztek ki, főleg, ha a „Scar Tissue” című szám videóklipjét megnézzük. Így a változás nem olyan szembetűnő. Bár a frontemberük, Anthony Kiedis egyre nagyobb hasonlóságot mutat a másik nagy rock ikonnal, Iggy Poppal, mégis látni még benne azt a gyereket, aki részt vett a méltán népszerű együttes 1982-es megalapításában.

Az RHCP egy örömzene. A rock örömzenéje.

Bár nehéz őket egy kategóriához sorolni, hisz a pszichedelikus rock, a funky és a rap rock elemei is keverednek abban a gyakorlatilag önálló műfajban, amit az RHCP jelent. Hat Grammy díjukkal és 120 millió (!) eladott albummal a zsebükben máig aktívak, és nem tűnnek úgy, hogy meg akarnak öregedni. 2022-ben a Puskás Arénában 50 ezer ember előtt adtak koncertet. Ha legközelebb találkozni szeretnénk velük, akkor kénytelenek leszünk Tokióba utazni május 18-án, ugyanis idén elkerülik Európát.

Ha szívesen olvasnál arról is, hogyan változott a focisták fizurája az elmúlt közel öt évtizedben, olvasd el az erről szóló cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.