Így jöhetsz rá, ha valaki hazudik

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem csak a nyomozóknak válik hasznára, ha felismerik és képesek megfejteni azokat a hazugságjeleket, amelyek arról árulkodnak, hogy valaki nem mond igazat. A hiedelemmel ellentétben nem fog megnőni az orrunk, ha lódítunk, vagy elhallgatjuk az igazságot, de való igaz, hogy ez az érzékszervünk bizony lebuktathat bennünket, ha nem az egyenes úton járunk.

Vajon mi az oka annak, hogy a nők hamarabb felismerik a hazugságjeleket, mint a férfiak? Egyáltalán milyen látható jelei vannak a megtévesztésnek, és hogyan vehetjük észre ezeket? A kérdéseinkre Bíró Nóra, a Master of Sales Training – MOST kommunikációs szakembere, testbeszédszakértő válaszolt a Díványnak.

Van olyan alapvető hazugságjel, amiből könnyen felismerhetjük, ha valaki hazudik nekünk?

Az összhang, amit mondunk és ahogyan mondjuk, nagyon sok mindent elárul. Valójában ez segíthet nekünk igazán annak megállapításában, hogy eldönthessük, akivel beszélgetünk, tényleg úgy és azt gondolja-e, amit mond, valóban igazat mond-e. Ha például egy személy nagyon határozottan állít valamit, akkor általában ennek a hangsúlyozásával is nyomatékot ad, ha pedig valaki egyetért valamivel, akkor azt sokszor bólintással is jelzi. Ha ez a testbeszéd összhangban van a vokális kommunikációval, akkor igazat mond az illető. A hazugság felismerésének tulajdonképpen ez a két fő összetevője van, a nyomaték és a szinkron, vagy ezek hiánya. Sokszor megtörténhet, hogy mást üzen valakinek az arca, mint a szavai, és azt érezzük, hogy nem mond igazat. Ilyen esetben érdemes visszakérdezni, hogy jó volt-e a megérzésünk, amit a gesztusokból olvastunk le.

A hazugság egyik legjellemzőbb jele, ha a mondanivalónk és gesztusaink nincsenek összhangban
Fotó: FG Trade Latin / Getty Images Hungary

Mi az a kérdés, amivel lebuktathatjuk azt, akiről azt érezzük, hogy hazudik nekünk?

Sokszor a legegyszerűbb, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy „Biztosan?” vagy „Tényleg?” vagy „Valóban így gondolod?” A másik lehetőség, hogy ugyanazt a kérdést feltesszük még egyszer, amit már korábban feltettünk. Ezt a praktikát a nyomozók is gyakran használják rendőrségi kihallgatás során, amikor egy bűntett vagy bűntény feltárása közben még egyszer elismételtetik ugyanazt a történetet azzal, akit kihallgatnak. Egy másik lehetőség, ha arra kérjük a beszélőt, hogy fordított kronológiai sorrendben számoljon be egy eseményről. Erre általában senki nincs felkészülve. 

Bíró Nóra kommunikációs szakember a magánéletben is gyakran alkalmazza a hazugságot leleplező praktikákat

Hogyan árulkodik a testbeszéd arról, ha valaki hazudik?

A testbeszéd árulkodó jeleinek felismerésében egyszerűbb a dolgunk, hogyha olyan embert szeretnénk olvasni, akit ismerünk, hiszen szinte minden rezdülésével tisztában vagyunk. De ha olyan személyről akarjuk bebizonyítani, hogy hazudik vagy sem, akit nem ismerünk, akkor is praktikus információ lehet számunkra, ha tudjuk, hogy alaphelyzetben hogyan viselkedik.

Idézőjel ikon

Ezt nevezzük alapvonalnak, amikor, miután nem fűződik hozzá semmilyen más érdeke, valószínűleg igazat mond az illető az olyan egyszerű kérdésekre, hogy mivel foglalkozik, hol született, hol lakik.

Ebben az esetben megismerhetjük a másik alapvonalhoz társítható testbeszédét. Érdemes tehát figyelni, hogy alaphelyzetben hogyan viselkedik valaki, és ehhez képest milyen különbségek vannak akkor, amikor azt szeretnénk kideríteni a kérdéseinkkel, hogy igazat mond-e vagy sem.

A hazugsággal gyakran összefüggésbe hozzák az orrunkat mint árulkodó jelet. Mi köze van a hazugsághoz az orrunknak?

Ez az úgynevezett Pinocchio-effektus, ami arra a népi hiedelemre épül, hogy ha valaki hazudik, akkor megnő az orra. Ez idáig tudományos bizonyíték nincs arra, hogy az orr valóban megnőne a hazugság miatt, de van azonban köze a véráramlásnak. Vagyis ha valaki hazudik, akkor az arc véráramlása megváltozik, és az orrhoz is több vér jut, így megváltozik a bőrszín, kicsit pirosasabb lesz. Valójában ez a jel is segíthet nekünk a hazugság felismerésében. A hazugságot gyakran társítják az orr érintésével is. Ez az úgynevezett hazugsággesztus is az orr véráramlásával hozható összefüggésbe. Amikor hazudunk, szorongunk vagy stresszesek leszünk, emiatt felgyorsul a pulzusunk, és gyorsabban vesszük a levegőt az orrunkon. Emiatt az orrban lévő erek kitágulnak, ami viszketést okoz, emiatt pedig ösztönösen odakapunk az orrunkhoz.

Tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a hazugság miatt megnőne az orrunk
Fotó: SIphotography / Getty Images Hungary

Ha az eddig említett jeleket tapasztaljuk, biztosak lehetünk abban, hogy a másik hazudik?

Nem, mert egyáltalán nem biztos, hogy aki megérinti az orrát, az az ember hazudik is. A kontextust is érdemes nézni, és az is fontos, hogy egy jel nem jel.

Idézőjel ikon

Legalább három, együttesen jelentkező jel szükséges ahhoz, hogy következtetést tudjuk levonni azt illetően, hogy valaki hazudik, örül, fél vagy meglepődik.

Állhat ez a „tünetegyüttes” az orrérintésből, a testhelyzet és a lábtartás megváltoztatásából. De kapcsolódhatnak ezek a jelek a beszédhez is.

Az orrérintésen kívül milyen tipikus hazugságjelekre kell figyelemmel lennünk?

Mindenképpen árulkodó információ lehet a szemblokkolás, amikor valaki eltakarja a szemét, amivel azt jelezzük tudat alatt, hogy ne is lássanak minket. De ugyanígy jelzés lehet számunkra, ha megváltozik a beszélgető partnerünk szemmozgása, például abbahagyja a pislogást, vagy épp ellenkezőleg, elkezd sokat pislogni. De a vállaink is gyakran megmutatják, ha nem mondunk igazat. Amikor felvesszük a védekező teknősbéka-pozíciót, és a vállainkat összehúzzuk vagy előretoljuk beszélgetés közben, utalhat arra, hogy bizony valaki hazudik. Szintén beszédes lehet a nyak megérintése. A nőknél nagyon jellemző védekező gesztus a nyakgödröcske takarása vagy érintése, de hasonló jelentés társítható ahhoz is, ha egy nő a nyakláncát birizgálja, vagy egy férfi a nyakkendőjét igazgatja.

A gesztusaink sok mindent elárulnak rólunk, például azt is, ha nem mondunk igazat
Fotó: StefaNikolic / Getty Images Hungary

De ne felejtsük el, hogy ezek nemcsak arra utalhatnak, hogy valaki hazudik, hanem arra is, hogy zavarban van. A szorosan összezárt ajak általában annak a jele, hogy valamit nem szeretnénk elmondani.

Idézőjel ikon

Gyakori gesztus ez a gyerekeknél, de a bűnözőknél is sokszor megfigyelhető beismerő vallomás előtt.

Hasznunkra lehet az is, ha különbséget tudunk tenni a hamis mosoly és az igazi mosoly között. Egy mosoly ugyanis nem attól lesz igazi, hogy fölfelé görbül a szánk, hanem ha örömünkben a szemünk körüli kis apró szarkalábak összehúzódnak. Ezért nem praktikus, ha egy olyan fotón, amin mosolygunk, retusáljuk a szemünk körüli ráncokat, mert úgy tűnhet, mintha hamis mosoly lenne rajtunk. 

A tapasztalatok szerint a nők vagy a férfiak tudnak ügyesebben olvasni a hazugságjelekből?

A nők kicsit ügyesebbek a hazugságjelek felismerésében, és ennek egyszerű biológiai oka van. A gyermek megszületésétől számítva legalább két évig, amíg nem, vagy csak keveset beszél a gyerek, addig is meg kell őt érteni. Anyaként a gyerekek által főként nonverbális jelekbe kódolt érzéseket jobban tudjuk olvasni, mint a férfiak. Nemtől függetlenül, ösztönösen mindenkinek van képessége arra, hogy valamilyen szinten olvasson a nonverbális jelekből. Ez a képesség azonban tudatosan fejleszthető, éppen ezért különösképpen hasznára válik annak, aki emberekkel foglalkozik, vagy gyakran vesz részt olyan tárgyalásokon, megbeszéléseken, ahol kvázi a szavak szintjén dől el sok minden, vagy ha vezetőként valaki szeretné a munkatársai teljesítményét növelni. 

Egy kutatás szerint a kapcsolatok felében jelen van a megcsalás, melyet 50-50 százalékában követnek el a férfiak és a nők. De vajon mi lehet az oka annak, ha valaki úgy dönt, kikacsingat a párkapcsolatából? A kérdésre választ kaphatsz, ha elolvasod cikkünket arról, mi minden kell ahhoz, hogy valaki megcsalja a párját.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!