Hihetetlen, de 1300 éve ugyanaz a család üzemelteti ezt a szállodát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha azt gondolnád, a szállodák története legfeljebb egy-két évszázadra nyúlik vissza, akkor tévedsz. Van egy hotel ugyanis, amely már nem kevesebb mint 1300 éve várja a vendégeit, nem is akármilyen környezetben.

A Fujitól nem messze van Japánban egy üdülőhely, amely – jól figyelj – időszámításunk szerint 705 óta működik. És ha ezen számodra nincs semmilyen csodálkoznivaló, akkor még egy hihetetlenül érdekes dolgot is elárulunk: azt, hogy a hotel működtetéséről azóta ugyanaz a család gondoskodik. Egészen pontosan 52 generáció óta.

Egy család kezében

A Nishiyama Onsen Keiunkan 2011-ben a világ legrégebbi, folyamatosan működő szállodájaként került be a Guinness-rekordok könyvébe. Nem véletlenül: ennél öregebb hotelt ugyanis még nem hordott a föld a hátán, ráadásul úgy, hogy eközben az alapító, Fujiwara Mahito családja azóta ki sem engedte a kezéből az irányítást.

Noha a fogadót az évek során korszerűsítették és karbantartották, a fő attrakciók, vagyis a nyugalmat adó, meleg források, no és a gyönyörű kilátás mit sem változott. 

Hányatott múlt

A Nishiyama Onsen Keiunkan igen hosszú évszázadai nem voltak mindig zökkenőmentesek. A szálloda főépületének háromszor is költöznie kellett: kétszer azért, mert 1909-ben és 1916-ban óriási tűz tombolt a területen, 1925-ben egy nagy szikla tette tönkre a ryokan egyik épületét, 1982-ben pedig egy tájfun végzett óriási pusztítást. A szálloda azonban áll, és szebb, mint valaha volt. 

Ekkor kezdődött

Úgy tartják, hogy 705-ben a legbefolyásosabb arisztokrata család legidősebb fia meleg források után kutatva indult el a városból. Nem sokkal ezután épült meg a ryokan, a hagyományos japán termálvizes hotel, amelynek több mint ezer éve alatt a vendégeknek volt ideje alaposan megszeretni a helyet. A fogadóban már milliók megfordultak, köztük szamurájok, túlhajszolt tokiói béresek, olyan híres vezetők, mint amilyen a 400 évig uralkodó sóguncsalád, a Tokugawák, és még az ország jelenlegi császára, Naruhito is, aki 2019 májusában került trónra. Mellettük még sok-sok politikus és megannyi híresség is ellátogatott a Keiunkanba, hogy élvezhesse a hely gyógyító vizét, no és azért, hogy részesei legyenek az egészen különleges hely történelmének. 

Természet kívül és belül

A szállodában összesen 37 hagyományos japán stílusú, három részből – két ülősarok és egy nappali – álló szoba van.

Idézőjel ikon

A kilátás, mondhatni, pazar, ráadásul nem csak kitekintve gyönyörű, belül is éppoly varázslatos.

Nemcsak azért, mert a fogadó területén található hat termálforrás közül négy kültéri, kettő pedig bent csordogál, hanem azért is, mert a padlók helyi kőből, a fürdők fából készültek, a benti fürdőhelyiségeket pedig megannyi dísznövény ékesíti.

Ennyi az annyi

Bizonyára téged is érdekel, hogy ezért a szívet-lelket melengető és testet nyugtató luxusért mennyit kell fizetni. Valószínűleg számodra sem meglepő, hogy igen borsos árat: éjszakánként akár 140–190 ezer forintnak megfelelő japán jent. Bár mi ez azokhoz a szállodákhoz képest, amelyekben napi ötvenmillióba kerül az élet!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.