Dés László: „Esterházy Péter ma is eligazodási pont, kontroll, segítség a nehéz helyzetekben”

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Dés László zeneszerző is megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat teszi meg önmagáért.

Egy évtizedek óta jól működő értékrendszer lehet az egyik legmegbízhatóbb igazodási pont, ha az ember válaszút elé kerül. Dés László zeneszerzőnek egy önmaga által felépített struktúrában olyan erények adnak támpontot és segítséget a nehéz helyzetekben, melyben azoknak a barátoknak a helye is megvan, akik már nincsenek közöttünk.
Az előadóművész arra kérdésre, hogy mi az az öt dolog, ami segíti őt a lelki harmónia megóvásában, az alábbi válaszokat adta.

Koordináta-rendszer

„Elsősorban egy belső koordináta-rendszer. A nehéz helyzetekben ez ad kapaszkodót, hiszen évtizedek óta sokszor változott az élethelyzetem, de ez a bizonyos koordináta-rendszer sosem. Az eligazít, hogy merre induljak és merre ne, hogyan cselekedjek. Legjobb akaratom és tudásom szerint jól.”

Művészet

„Hitem az értelmes és hasznos munkában, a kreativitásban és a tehetségben. A művészet erejében.”

Egyedül nem megy

„Persze magányosan ez mind nehezebb, de szerencsére nem vagyok egyedül a gondjaimmal, és persze az örömeimmel sem, egy gondos, szerető társ van mellettem, akivel minden sokkal könnyebb, melegebb, otthonosabb.”

Szeretethalmaz

„És persze ott van a család, a gyerekek, unokák, akik teljesen világossá teszik az élet értelmét az alkotáson kívül. Nagy-nagy szeretethalmaz, amibe jó minél többet lubickolni, és akik már nagyon régóta sok erőt adnak nekem a létezéshez, egyensúlyban maradáshoz.”

Barátok

Dés Lászlónak örökre jó barátja marad Esterházy Péter
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

„Élő és már elment barátok, akikre nemcsak gondolni jó, de beszélgetni is velük, mint például Esterházy Péter, akivel mindig élő kapcsolatban maradtam. Ma is eligazodási pont, kontroll, segítség nehéz helyzetekben. Az igazi jó barát, ha éppen távol van, akkor is barát, és akkor is segít.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.