A kék szuperhold különlegesnek ígérkezik: amellett, hogy ez lesz egy hónapon belül a második teliholdunk, még jóval közelebb is lesz majd az égitest a Földhöz, mint általában, ettől érdemli ki a szuperhold elnevezést. Ilyet a mai alkalom után legközelebb 2037-ben láthatsz majd újra.
A távolság csökkenése azzal jár, hogy nagyobbnak tűnik majd az égitest: ettől nyeri el a szuperhold jelzőt, amely természetesen nem csillagászati fogalom, bármennyire is annak tarthatod, ahogyan a kék hold sem az. Ilyenkor nem érdemes arra számítani, hogy a fotókon látható módon tényleg hatalmasnak tapasztaljuk majd az égitestet szabad szemmel vizsgálva is: a fotók általában nagyobbnak láttatják azt, mint amilyennek szabad szemmel észleljük.
Érdekes, hogy bár ténylegesen 12 százalékkal nagyobb lesz a telihold mérete ma este, ezt élőben alig vesszük észre.

A csillagok iránt érdeklődők ugyanakkor két, tudományos szemmel is izgalmasnak tűnő jelenséget is megfigyelhetnek ma éjjel. Az egyik egy dupla csillagfedés: éjfélkor a hold két csillagot is elfed egymás után a Bak csillagképben, tízperces eltéréssel. Ezt a látványosságot távcsővel lehet csak megfigyelni.
Az égitest ráadásul a Szaturnusszal is együtt áll majd ezt megelőzően, este tízkor:
ezt akár szabad szemmel is figyelemmel kísérheted, és érdekesebb is, mint az óriáshold.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés