Tévedésből pirosak a tűzoltóautók: más szín lehet a jövő

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahogy a kukásautó narancssárga, a markoló sárga és a mentőautó fehér, úgy a tűzoltóautó mindenki szerint piros, ugye? Itthon igen, de közel sem mindenhol a világon!

A tűzoltóautók piros színe egykor kézenfekvő választásnak tűnt, logikus magyarázattal támogatva, ma viszont már egyre változatosabb színekben jelennek meg ezek a speciális járművek, az egyik szín mögött pedig komoly indok is van.

Ezért lett piros a tűzoltóautó

Arról, hogy miért éppen a piros színt választották annak idején a tűzoltóautókénak, többféle történet is kering. Az egyik szerint kezdetben, amikor a Ford-féle T-modellt gyártani kezdték, a járművek kivétel nélkül feketék voltak, ezt az egyetlen színt kínálták a vevőknek. A tűzoltóautókat érdemes volt színben könnyen észrevehető módon megkülönböztetni, ezért pirosra festették a járműveket, ami valóban elüt a feketétől – ez a kezdeti választás pedig nagyon sok országban maradt is a sztenderd.

A piros szín ugrik ki legjobban a tömegből, vagy egy másik árnyalat?
Fotó: Icy Macload / Getty Images Hungary

Van ugyanakkor két másik magyarázat is a színválasztásra. Az egyik szerint

kezdetben lovas kocsikra vagy hintókra szerelték fel a tűzoltásra alkalmas eszközöket, melyek színe legtöbbször piros volt, ezt pedig átvették később a tűzoltók is.

A harmadik eredetsztori szerint Erzsébet királynő tűzoltói terjesztették el a színt: a pirosat előkelő árnyalatnak tartották, ezért használták, divatot teremtve.

Nem ez a legjobb választás

Szinte mindegy is, miért választották az egyébként feltűnő piros színt – amely azért manapság már fel-felbukkan más járműveken is –, az érdekes kérdés az: valóban jól választották-e meg a lehető legfeltűnőbb árnyalatot? Nos, az igazság az, hogy nem, mert a citromsárga az az árnyalat, amely leginkább kiugrik a többi közül. Ezt a színt a huszadik század végén kezdték Amerikában tűzoltóautók festésénél használni, népszerűsége megugrását pedig annak köszönhette, hogy egy New York-i szemész, bizonyos Stephen Solomon vette magának a fáradságot, és 1995-ben megvizsgálta, hány balesetben érintettek piros, illetve citromsárga tűzoltóautók.

Azt találta, hogy a sárga színnel festett járművek kevesebb balesetben vesznek részt, ami meggyőzte több város tűzoltóságát is a járművek átfestéséről. 2009-ben átfogó vizsgálatot is végeztek, amely Solomonék javaslatát támasztotta alá: tényleg sokkal könnyebben észrevehető a citromsárga árnyalat, mint a piros.

A sárga jobb választás lehet tűzoltóautó színéül
Fotó: pkazmercyk / Getty Images Hungary

Gyakorlatilag bármilyen árnyalat elképzelhető

Amerikában ma már az az ajánlás, hogy piros helyett citromsárga, vagy más sárgászöldes árnyalat legyen a tűzoltóautó színe,

Idézőjel ikon

ez ugyanis mindenféle időjárási viszonyok mellett, éjszakai megvilágításban is nagyon látványos árnyalat, amely jobb észrevehetőséget biztosít, mint a piros.

Az amerikai trendet a britek is követték, és bár piros sávokat is tettek tűzoltóautóikra, alapvetően a sárgászöldes árnyalatokat használják.

Ez nem azt jelenti, hogy ma már a világ összes tűzoltóautója vagy piros, vagy zöldessárga. A valóságban szinte nincsen olyan árnyalat, amilyet ne használnának tűzoltóautók festésénél: vannak fehér változatok is, de kék, sőt, még pink tűzoltóautó is szolgálatot teljesít a világon. Egykor a piros festék kifejezetten drága volt, ezért akkor is kevés ilyen színű jármű akadt, amikor már nem csak feketében lehetett autót venni: mostanra ez a különbség eltűnt, így kevésbé egyedi egy piros autó az utakon. A magyar tűzoltóautók egyelőre pirosak, de nem zárható ki, hogy nem lesznek azok örökké.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.