Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hihetetlen lélekvándorlás vagy ügyes átverés? 1935 tavaszán rejtélyes eset tartotta izgalomban a főváros népét: egy 16 éves budai úrilány, Farczády Írisz este rosszul lett, másnap pedig arra ébredt, hogy negyvenéves madridi családanya.
Spanyolul beszélt, azt állította, 40 éves családanya
A Budagyöngye egyik elegáns villájában, a Lepke utcában élő Farczády Gerő vegyészmérnök 16 éves lánya, Írisz, aki szülei szerint a soproni leánylíceum egyik legkiválóbb tanulójának számított, 1933-ban egy este, lefekvés előtt váratlanul rosszul lett. Édesanyja döbbenten vette észre, hogy a lány alig lélegzik, mintha kiszállt volna a lélek a testéből. Az aggódó anya már attól félt, a lány reggelre eltávozik a földi világból, másnap Írisz mégis felébredt, az igazi döbbenet azonban csak ekkor fogadta a szülőket. A lány idegen nyelven kezdett kiabálni, kiugrott az ágyból, és menekülni akart, szülei hiába próbálták visszafogni, hiába szólították, nem értette, mit beszélnek hozzá.
Hamarosan kiderült, hogy Írisz spanyolul beszél, folyton Madridot és egy bizonyos Pedrót emlegette; mivel a családból senki sem tudott spanyolul, németül kezdték tanítani a különös átalakuláson keresztülment lányt, aki néhány hónap alatt elsajátította annyira a nyelvet, hogy sikerült belőle kiszedni néhány dolgot. Legnagyobb megdöbbenésükre a lány elmesélte, hogy Lucía Altarez Salvionnak hívják, 1894-ben született Madridban a Calle Oscura 7. szám alatti bérházban, és aznap este halt meg tüdővészben, amikor Írisz rosszul lett, másnap reggelre pedig a magyar lány testében találta magát. Számos részletet is elmesélt, mint mondta, fiatalon hozzáadták egy Pedro nevű napszámoshoz, akit eleinte nem szeretett, de idővel megkedvelték egymást, és 14 gyerekük született, rendkívül szomorú, hogy ott kellett hagynia őket.
A furcsa történet csak két évvel később, 1935 áprilisában került a nyilvánosság elé, amikor Az Est fiatal riportere, Ráthonyi János fülébe jutott. A kezdő újságíró ellátogatott a Lepke utcába, és interjút készített Írisszel, vagyis Lucíával és a családjával; a titokzatos lélekvándorló asszony spanyol népdalokat énekelt Ráthonyinak, és a kérésére aláírta a nevét. A család egyöntetűen állította, a papíron szereplő girbegurba, egyszerű írás még véletlenül sem hasonlít az éltanuló Írisz szálkás gyöngybetűire. Édesanyja arról is beszámolt, hogyan lettek tanúi a lány átalakulásának: a melankolikus, szomorú, tudós természetű Íriszből latin temperamentummal rendelkező asszony lett, aki szabadidejében énekel, és szívesen táncra szökken. Farczádyék távoli rokona, a Rómában élő Hümpfner Tibor cisztercita egyetemi tanár is meglátogatta őket, amikor éppen Budapesten járt: elbeszélgetett Írisszel a madridi templomokról, melyeket meglepetésére a lány beható pontossággal ismert.
Egyre több lett a gyanús elem
Írisz édesapja – aki nem volt Budapesten, amikor a titokzatos „lélekvándorlás” történt, és sokáig el is titkolták előle a dolgot – inkább szkeptikusan állt a történethez, az édesanya azonban minden kétség nélkül elhitte, csakugyan egy negyvenéves spanyol édesanya lelke szállt bele kamasz lányuk testébe. Legnagyobb dilemmája az volt, mihez kezdjenek a nem várt vendéggel: állíttassanak ki halotti anyakönyvi kivonatot Írisz számára, és spanyol útlevelet, személyi igazolványt Lucíának? Az ügyet nagyon gyorsan felkapta a bulvársajtó, országos szenzáció lett belőle. Több ügynök is felkereste Íriszt és édesanyát, akik azt ígérték, filmsztárt faragnak a kislányból, de mutatványosok, cirkuszok is ajánlottak szerződést a számára.
Az Est eközben madridi tudósítója révén nyomozni kezdett a spanyol fővárosban, és arra az eredményre jutott, hogy sem az állítólagos Salvion család, sem az Írisz által a család lakhelyeként emlegetett Calle Oscura nem létezik. Mi több, a tudósító megmutatta madridi ismerőseinek a titokzatos Lucía által leírt egyik mondatot – „Ahora yo habito en Budapest, es una muy hermosa ciudad”, vagyis „Most Budapesten élek, nagyon szép város”. A helyiek egyöntetűen azt állították, aki ezt írta, tankönyvből tanulhatott meg spanyolul (manapság azt mondanánk, Google-fordítót használt), a mondat ugyanis így hangzik helyesen: „Ahora vivo en Budapest, es una ciudad muy hermosa.”
Átverés vagy meghasadt személyiség?
Ekkor már a budapesti rendőrség és a Spanyol Köztársaság magyarországi ügyvivője, Carlos Arcos y Cuadra is nyomozott az erősen átverésszagú ügyben, a Farczády családot beidézték, és négyszer is kihallgatták a főkapitányságon. A spanyol követség munkatársai megerősítették Az Est véleményét: a lány jól, de egyáltalán nem természetesen beszél spanyolul, minden mondata tankönyvízű, és Madrid számos jellegzetességével nincs tisztában. Völgyesi Ferenc pszichiáter egyértelműen kijelentette, nem lélekvándorlásról, hanem meghasadt személyiségről lehet szó, továbbá kiderült, az édesanya megszállottan vallásos, saját bevallása szerint húsz év óta bensőséges kapcsolatot ápol Istennel, akivel egy angyal segítségével kommunikál. Többnek tartja magát, mint embernek, hiába mosolyognak rajta a szkeptikus, materialista gondolkodású személyek – írta a Magyarország című napilap.
Az anya és lánya szavahihetősége akkor foszlott szét teljesen, amikor a nyomozók spanyol nyelvkönyveket találtak a Farczády család otthonában. Az olvasóközönség csalódottan vette tudomásul, hogy szó sincs lélekvándorlásról, az ügy pedig hamar feledésbe merült. Farczády Írisz a második világháború után férjhez ment, gyerekei születtek, és a kohó- és gépipari minisztérium tervezőirodájában dolgozott. Hatvan évvel később egy televíziós dokumentumfilm stábja megtalálta az akkor már csaknem nyolcvanéves hölgyet, aki továbbra is azt állította, minden igaz abból, ami a ’30-as években vele történt, és ragaszkodott hozzá, hogy Lucíának szólítsák.
Címlapképünk illusztráció.
