Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Alkotásait egy ország imádta, szentendrei múzeuma előtt évtizedeken át kígyózó sorok vártak a bejutásra, ő maga mégis visszavonultan, szinte teljesen elszigetelten élt egy pesti lakásban. Kovács Margit, a „kerámialányok királynője” fiatalon még egy győri bankban számolta a pénzt, mielőtt a huszadik századi magyar művészet egyik legmeghatározóbb alakjává vált volna.
De ki volt valójában a tündéri agyagfigurák mögött álló, magányos asszony, aki soha nem ment férjhez, és akinek legfőbb bizalmasa az édesanyja maradt? Utánajártunk Kovács Margit rejtélyes, sikerekkel és mély magánnyal teli életének.
Számos titok övezte Kovács Margit életét
A huszadik századi magyar művészet egyik legnépszerűbb, leginkább szerethető, mégis egyik legrejtélyesebb alakja Kovács Margit. Alkotásait – a jól ismert, kecses kerámialányokat, a meghitt madonnákat és a népi ihletésű, mesebeli figurákat – szinte mindenki ismeri, hiszen ott díszelegtek a polgári otthonok polcain, a középületek falain és a metróaluljárókban is.
Művészete annyira közvetlen és érthető volt, hogy elmosta a határt a magas művészet és a mindennapi élet között. Ám miközben alkotásai árasztották magukból a melegséget, a művész privát életét sűrű homály és magány övezte.
A győri bankból a világkiállítások színpadára
Kovács Margit 1902-ben született Győrben. Édesapja korai halála után az édesanyja egyedül nevelte fel, ami rendkívül szoros, szinte szimbiotikus kapcsolatot alakított ki közöttük. A fiatal Margit kezdetben egyáltalán nem készült művészi pályára: Győrben kereskedelmi iskolát végzett, majd banktisztviselőként helyezkedett el, hogy biztos megélhetést teremtsen.
Agyaggal és grafikával csak húszas évei elején, Budapestre költözése után kezdett el komolyabban foglalkozni Jaschik Álmos magániskolájában.
Amikor rátalált a kerámiára, a sorsa visszavonhatatlanul megpecsételődött. Bécsben, Münchenben és Párizsban tanulta ki a szakma legapróbb fogásait, sőt, a híres sèvres-i porcelángyárban is megfordult. Tehetsége hamar utat tört magának: az 1930-as évektől kezdve sorra nyerte a hazai és nemzetközi díjakat, köztük az 1937-es párizsi és az 1958-as brüsszeli világkiállítás nagydíját.
Hamarosan ő lett a magyar kerámiaművészet abszolút királynője.
Magány zárt ajtók mögött
Miközben sikert sikerre halmozott, magánélete mentes maradt a hangos művészvilág bohém eseményeitől. Kovács Margit soha nem ment férjhez, és nem születtek gyermekei. Életét szigorú, szinte szerzetesi munkatempó jellemezte: korán kelt, és egész nap a műtermében dolgozott, ahol a nehéz, fizikai munkát jelentő korongozást és az agyag gyúrását is maga végezte.
Felnőttként is az édesanyjával élt egy kétszobás Pozsonyi úti lakásban. Ő volt Margit legfőbb támasza, menedzsere, kritikusa és múzsája. Amikor édesanyja meghalt, a művésznő világa összeomlott. Magánya még mélyebb lett, és a lakásban mindent úgy hagyott, ahogy az anyja életében volt, még a ruháit is megőrizte. Ez a zárt, titokzatos életmód táptalajt adott a pletykáknak, de őt csak az alkotás érdekelte.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A titokzatos mosolyú lányok öröksége
Művészetének titka abban rejlik, hogy figurái egyszerre hordozzák a bizánci ikonok merev méltóságát, a gótikus szobrok nyújtottságát és a magyar népművészet tiszta formavilágát. Karakterei – a fonó lányok, a kenyeret szelő anyák, a szentek – mind hordoznak magukban valami megfoghatatlan, rejtélyes szomorúságot vagy épp földöntúli békét.
Kovács Margit még életében, 1972-ben felajánlotta életművét a nyilvánosságnak. Így nyílhatott meg Szentendrén a nevét viselő múzeum, amely a mai napig az ország egyik leglátogatottabb kiállítóhelye. Bár a művésznő 1977-ben elhunyt, az általa készített kerámialányok és a fali képek mögött megbúvó titokzatos, érzékeny lélek örökre velünk maradt.
Nem Kovács Margit volt az egyetlen magyar kerámiaművész, aki világhírű lett.
