hidrogénbomba

A hidrogénbombával lépéselőnybe került Amerika

Az 1911-ben született és 2008-ban, 96 éves korában elhunyt John Archibald Wheeler a 20. század egyik legkiemelkedőbb elméleti fizikusának számít, aki a Princeton Egyetemen Albert Einstein munkatársaként dolgozott, és az ő nevéhez köthető a fekete lyuk és a féregjárat kifejezések megszületése is. A jeles tudós Niels Bohr és Enrico Fermi mellett kulcsszerepet játszott az atommaghasadás felfedezésében, az 1940-es években pedig részt vett az atombomba kifejlesztését célzó Manhattan-terv kutatásaiban. A világháborút követő években Wheeler az amerikai kormányzat megbízásából a Matternhorn-B névre keresztelt projektben vállalt szerepet, melynek célja egy, az atombombánál is pusztítóbb nukleáris fegyver létrehozása volt.

A Teller Ede elképzelései alapján megvalósult hidrogénbomba első kísérleti bevetésére 1952 novemberében került sor a Csendes-óceánon, a Marshall-szigeteknél: a bomba ezerszer akkora pusztítást végzett, mint a hét évvel korábban Japánra ledobott atombombák, szó szerint a semmivel tette egyenlővé az atollt, melyen landolt. Az Egyesült Államok ezzel lépéselőnybe került az atomtitkot akkor már évek óta birtokló Szovjetunióval szemben, nem mindenki nézte azonban jó szemmel a végítélet fegyverének keresztelt hidrogénbombával való játszadozást és a titkos projektbe ölt dollármilliárdokat, az ügy komoly vitákat gerjesztett a washingtoni törvényhozásban.

A kedélyek lecsillapításának érdekében a Nemzeti Atomenergia Bizottság összeállított egy 91 oldalas dokumentumot, melyben részletesen bemutatták a hidrogénbomba-projektet, a bomba kifejlesztésétől és működési elvétől egészen a sikeres tesztrobbantás során nyert információkig. A dokumentum egy hatoldalas kivonatát elküldték Wheelernek, hogy a fizikus átolvassa és szakmailag ellenőrizze az abban található tudományos információk hitelességét. A professzor 1953. január 6-án este 21 órakor vonatra szállt Princetonban, hogy Washingtonba utazzon – meg akarta spórolni magának a hotelszoba árát, ezért döntött az alvókabinos éjszakai vonatút mellett –, hóna alatt a „top secret” felirattal ellátott dokumentummal, melyet egy fehér borítékba tett.

Kiment a vécére, és otthagyta a titkos dokumentumot

Lefekvés előtt Wheeler kivette a hatoldalas jelentést a borítékból, olvasgatni kezdte, és jegyzeteket készített magának, majd, amikor nyugovóra tért, visszatette a dokumentumot a fehér borítékba, melyet egy nagyobb, manilaszínű borítékba helyezett, utóbbit pedig aktatáskájába süllyesztette. Másnap reggel a tudóst a megbeszéltek szerint 6 óra 45 perckor ébresztette a vonatinas: mint a legtöbb ember esetében, ébredés után hősünk első gondolata az volt, hogy könnyítsen magán, ezért elindult a férfimosdóba, ahová magával vitte az aktatáskát is. A mosdóban kivette a táskából a manilaborítékot, a táskát a mosdó pultjára helyezte, majd bement a mellékhelyiségbe, ahol – mivel nem talált egyéb megfelelő helyet – a titkos iratokat tartalmazó borítékot a vécé mögötti csövek közé dugta.

Dolga végeztével Wheeler kezet mosott, megmosdott és megborotválkozott, majd az aktatáskával visszatért a fülkéjébe – ekkor jutott csak eszébe, legnagyobb döbbenetére, hogy a borítékot a vécében felejtette. Azonnal visszarohant a férfimosdóba, a mellékhelyiség azonban ekkor már foglalt volt; gyorsan felágaskodott a fülke ajtajára, és – elég furcsa lebukást kockáztatva – beleskelődött: megnyugvással vette észre, hogy a bent dolgát végző úriember nem olvas semmit, pláne nem a titkos dokumentumot. Amikor a vécékabin végre szabad lett, Wheeler berobogott, és megtalálta a borítékot, ott, ahol hagyta: azt hitte, kálváriája véget ért, de nagyot tévedett.

Hősünk a hálókabinba visszatérve kinyitotta a manilaborítékot, és – most már szinte szívrohamközeli állapotban – döbbenten vette észre, hogy a fehér boríték, benne a hatoldalas anyaggal, nyomtalanul eltűnt. Azonnal értesítette a személyzetet, akik az egész vonatot átkutatták, de nem akadtak az elhagyott boríték nyomára, miként a vasútállomáson, a talált tárgyak osztályán sem látta senki a titkos iratot. Nem volt mit tenni, Wheeler jelentette az Atomenergia Bizottságnak az „apró bakit”: az incidensből hatalmas botrány kerekedett, a nyomozást pedig gyorsan átvette az FBI.

Sohasem került elő az eltűnt boríték

Az ügynökség vezetője, J. Edgar Hoover parancsba adta az embereinek, hogy minden követ mozgassanak meg: újra átvizsgálták a hálófülkét, majd a teljes vonatot, a Wheelerrel együtt utazókat alapos átvilágításnak vetették alá, azonban senkinél sem találtak semmi olyan dolgot, mely alapján felmerülhetett volna a kommunistáknak való kémkedés gyanúja. Felvetődött az ötlet, hogy az FBI ügynökei átvizsgálják a Princeton és Washington közötti 300 kilométeres vonatszakasz minden négyzetméterét, ezt azonban végül elvetették. Felmerült, hogy Wheeler esetleg rosszul emlékszik, és elalvás előtt nem tette vissza a fehér borítékot a nagyobb borítékba; lehetséges, hogy a személyzet egyik tagja vagy egy takarító találta meg, és a legközelebbi kukában landoltatta.

Wheelert megrovásban részesítették, de karrierjét nem érte komolyabb kár, továbbra is dolgozhatott a hidrogénbomba-projektben, melyet egyébként nem sokkal később fel is oszlattak, hősünk pedig visszatért a polgári kutatás területére. Az eltűnt dokumentumok sohasem kerültek elő, máig teljes rejtély, mi lett a sorsuk a végzetes vonatutat követően. Hét hónappal később, 1953 augusztusában a Szovjetunió felrobbantotta az első hidrogénbombáját, ezzel ismét kiélezetté vált a fegyverkezési verseny a két szuperhatalom között – nincs nyoma annak, hogy valaha is a szovjetek birtokába kerültek volna az eltűnt iratok, de ez persze nem jelent semmit.