Elhunyt a tulajdonos: vagyona egy nappal később a magyar köztársasági elnökhöz került

Olvasási idő kb. 3 perc

Ódon kőkerítés rejti az épületet, mely a Horthy-korszak legfoglalkoztatottabb építőipari cégtulajdonosának otthona volt. Sorg Antal a kommunisták börtönében hunyt el végelgyengülésben, az épületre előbb az akkori köztársasági elnök tette rá a kezét, majd pártüdülő, és Kádár János egyik legfontosabb titkos tárgyalásának helyszíne lett.

Leányfalu egyik legkülönlegesebb múltú épülete a Sorg-villa. De miként vált a kommunista párt kádereinek kedvenc üdülőjévé, és miért itt találkoztak a szovjet államvezetők a magyarokkal? 

Az 1900-as évek elején egy bútorgyáros, Lingel János vásárolta meg azt a földterületet Leányfalun, ahová német stílusban felépíttette álmai otthonát. Az épület mellett a kertre is gondot fordított, nemcsak parkosított, de gyümölcsöst is ültetett. A villa történetében a 40-es évekig két tulajdonosváltás is történt, míg végül a nevét adó Sorg családhoz került. 

A kommunisták gyorsan lecsaptak a jó fekvésű villára

Idősebb Sorg Antal, a korszak legismertebb építőipari vállalkozója, a gödöllői HÉV-vonal, és a Dreher sörgyárkomplexum kivitelezője vásárolta meg a birtokot 1939-ben. Akkoriban őt úgy emlegették, mint

Idézőjel ikon

Horthy építőmestere.

Fiatalabb fia építtette át, és újította fel teljesen a ma már Sorg-villának nevezett épületet Leányfalun. Mint látni fogjuk, ez később igencsak fontossá vált, hiszen maga Tildy Zoltán, a későbbi köztársasági elnök vetett rá szemet, és a családi vagyonmegosztásnak köszönhetően magáévá is tehette.  

Ezt megelőzően azonban komoly átépítéseket eszközölt az új tulajdonos, a német stílusú épületet egyfajta amerikai ranccsá alakította át. 

Amikor idősebb Sorg Antal mindkét fia a háború elvesztése után Dél-Amerikába emigrált, az apa Magyarországon maradt, vesztére. Hamar a kommunisták látókörébe került, 1946-ban perbe fogták, 1948-ban pedig viharos gyorsasággal, egy nappal a családfő halála után a Magyar Pénzügyminisztérium Elhagyott Javakat Felszámoló Ügy­osztálya határozatban döntött arról, hogy a család minden ingatlan és ingó vagyonát magáévá teszi, azok

Idézőjel ikon

„1948. évi augusztus 27-i hatállyal, minden kártalanítás nélkül az államkincstár tulajdonába mentek át."

Sorg Antalné (középen) vagyonára a köztársasági elnöknek fájt a foga
Fotó: Fortepan / Fortepan

A határozatban kiemelték, hogy ifjabb Sorg Antalné vagyonát, ingatlanjait, berendezési tárgyait nem az államkincstár, hanem „a Magyar Köztársaság Elnöke Elnöki Hivatala használatába" helyezik. Idősebb Sorg Antal a hivatalos jegyzőkönyv szerint a rendelet keltét megelőzően egy nappal

a börtönben végelgyengülésben elhalálozott.

A villa a kommunista párt vidéki központjává vált

A Sorg-villa először maga Tildy Zoltán, az 1946-48 között köztársasági elnöki, majd a Nagy Imre-kormányban államminiszteri és miniszterhelyettesi tisztséget betöltő politikus kezébe került, személyes nyaralója lett. 

Később a kommunista, illetve a szocialista munkáspárt kormányüdülője volt, azonban nemcsak magyar politikusok, de a szovjet külügy felső vezetése is számos alkalommal megfordult benne, Kádár János is tartott itt tanácskozásokat. A források szerint

„1956. november 16-án Leányfalun Georgij Malenkov, Mihail Szuszlov, Ivan Szerov hadseregtábornok és Kádár János részvételével szigorúan titkos találkozót tartanak. A szovjetek ismertetik Kádárral a Nagy Imre-csoport elrablásának és Romániába deportálásának tervét; Kádár, anélkül,hogy a kormányt tájékoztatná, beleegyezését adja a tervhez. E titkos tárgyalás helyszíne a kormányüdülőként szolgáló egykori Sorg –villa.”  

A villát Kádár is személyes üdülőjeként használta, a patinás, nagypolgári épület használata pedig némiképp árnyalja a nép egyszerű fiának magát beállító vezető puritanizmusát. A rendszerváltoztatást követően étteremként funkcionált, majd a 2000-es évek elején teljesen kifosztották. Restaurációra csak 2014-ben került sor, az állagmegóvó munkálatoknak köszönhetően azóta a villa állapotromlásától nem kell tartani, jelenleg esküvőket tartanak a területén. 

(Címlapképünkön Tildy Zoltán Vorosilov marsallal vacsorázik, a kép forrása: Magyar Fotó)

Ha érdekel, Kádár János titkos filmgyűjteménye, ezt a cikkünket is olvasd el! 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.