Egyetlen művész használhatja a világ legsötétebb színét: szokatlan módon vágott vissza egy kollégája

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Anish Kapoor képzőművész kizárólagos jogot szerzett arra, hogy használhassa a világ legsötétebb feketét, a Vantablacket. A döntés feldühítette a művészvilágot, és egyik kollégája, Stuart Semple meglepő módon válaszolt: megalkotta a világ legpinkebb pinkjét – amelyhez egyedül csak Kapoor nem férhet hozzá.

A rózsaszín festéket vásárlóknak alá kell írniuk egy nyilatkozatot, miszerint semmilyen módon nem juttatják el az Anish Kapoor kezébe – adta hírül a Smithsonian Magazin.

A fekete festék katonai technológiákhoz készült

A világ legsötétebb fekete festéke eredetileg katonai technológiákhoz készült. A sötét pigmenteknek köszönhetően annyira sűrűn nyeli el a fényt, hogy a felület, amelyet vele vonnak be, szinte kétdimenziósnak tűnik.

 Az indiai származású brit sztárépítész és képzőművész, Anish Kapoor kizárólagos jogot szerzett arra, hogy használhassa a Vantablack névre hallgató festéket. A művész kizárólagos felhasználási joga sok kollégát feldühített. Úgy vélték ez ellentmondott a művészet szellemiségének, amely inkább a megosztásról és az inspirációról szól.  Stuart Semple, brit szobrász és festő meglepő módon válaszolt: megalkotta a világ legpinkebb pinkjét, amelyhez csak Kapoor nem férhet hozzá.

A történet itt azonban még nem ért véget.

Idézőjel ikon

„Amikor megtudtam, hogy csak Anish használhatja a feketének ezt a változatát, csalódott voltam”

– nyilatkozta Stuart Semple, aki maga is a vibráló színeiről ismert. Semple nem hagyta annyiban a dolgot, létrehozott egy ultrafényes pigmentet, amelyet egyszerűen csak „Pink”-nek nevezett el. A por állagú festék mindössze néhány fontért megvásárolható a művész weboldalán, de van egy kikötés: a vásárlóknak nyilatkozniuk kell, hogy semmilyen módon nem juttatják el Anish Kapoor kezébe az anyagot.

A figyelmeztetés még a rendelési folyamatban is megjelenik, ahol a vásárló „esküt tesz” arra, hogy nincs kapcsolata a híres művésszel. A gesztus egyszerre játékos és komoly. Semple szerint nem a technikai megoldás a lényeg, hanem az, hogy senki ne sajátíthasson ki egy színt.

Idézőjel ikon

„Kapoor olyan, mint az a gyerek az iskolában, aki nem osztotta meg a filctollait”

– fogalmazott gúnyosan. Bár Kapoor azzal érvel, hogy a Vantablack valójában nem túl praktikus a festészetben, Semple akciója rávilágított a kérdésre: meddig terjedhet egy művész kizárólagos joga, ha a színek és anyagok szabadságáról van szó?

A vita azóta is élénken kering a művészvilágban – a legfeketébb fekete és a legpinkebb pink különös párharcaként.

A színek erősen befolyásolják az életminőségünket, például a pihenésünkre is kihatással lehet, hogy milyen színű szobában hajtjuk álomra a fejünket. Olvasd el ezt a cikkünket, amiből kiderül melyik a legszerencsésebb szín a hálószobába.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.