Valóban létezett a legendás Disney-hercegnő: a 16. században élt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Pocahontas, akit a világ a Disney rajzfilmjéből ismer, valójában a 16. század végén született Észak-Amerikában, a mai Virginia területén. Apja a híres indián vezető, Powhatan főnök volt, aki több törzset is irányított.

A fiatal lány állítólag különösen ügyesen bukfencezett, és ezzel sok angol gyermeket szórakoztatott Jamestown telepesei között – írja a BBC.

A Disney-mese nem teljesen igaz, de Pocahontas élt

A Pocahontas 1995-ben bemutatott amerikai rajzfilm főszereplőjét egy elő szereplő ihlette. Az 1596. körül született lány eredeti neve Amonute volt, de gyakran hívták Matoakának, ami annyit jelent: „virág a két patak között”. A „Pocahontas” nevet inkább játékos becenévként használta, sőt, úgy tűnik, szándékosan nem árulta el valódi nevét az angol telepeseknek, nehogy azok rontást hozzanak rá.

A Disney-mese nem teljesen igaz, de Pocahontas valóban élt
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

A Disney-féle szerelmi történet John Smith kapitánnyal szép, de nem felel meg a valóságnak: ők ketten sosem alkottak egy párt.

Amonute életének tragikus fordulata akkor következett be, amikor az angolok elrabolták. Első férje, Kocoum harcos meghalt, őt pedig Angliába hurcolták, ahol felvették vele a kereszténységet és hozzáadták John Rolfe telepeshez. Új nevet is kapott: Rebeccaként mutatták be az angol társasági életben, sőt, még a királlyal is találkozhatott.

Amikor megpróbált visszatérni hazájába, súlyosan megbetegedett a hajó fedélzetén. Fiatalon, mindössze 21 évesen halt meg Kentben, végső nyughelye a mai napig ott van a város templomkertjében. Leszármazottjai ma is élnek, történetét pedig generációk mesélik tovább. Pocahontas alakja így egyszerre maradt a mesék ihletője és a történelem alakítója, egy asszony, aki valóban létezett a 16. században, és akinek emléke ma is összeköti a legendát a valósággal.

Kolumbusz Kristóf naplójában azt írta, hogy sellőket látott, ám azok feleannyira sem szépek, mint ahogy az elmondások lefestik őket. Hogy mikkel találkozott a felfedező a mai Dominikai Köztársaság partjainál hajózva, ebben a cikkünkben elmeséljük.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.