Így élt Rákosi a száműzetésben: Kádárék elmebetegnek akarták nyilváníttatni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

1956. július 19-én a Szabad Nép beszámolót tett közzé a Magyar Dolgozók Pártja előző napi üléséről. Ebben önmagában nem lett volna semmi különös, hiszen a sajtó gyakorlatilag az MDP szócsöveként szolgált, ez alkalommal viszont a lap Rákosi Mátyás felmentéséről tudósított. A lap közölte Rákosi levelét is, amit a Központi Vezetőséghez címzett, felmentése ügyében: „Kérem a Központi Vezetőséget, mentsen fel a Központi Vezetőség titkári tiszte és a politikai bizottságbeli tagságom alól. Kérelmem egyik oka, hogy hatvanötödik életévemben járok, és két éve tartó, mind komolyabbá váló betegségem gátol a Központi Vezetőség első titkárának tisztségével járó munka elvégzésében. Emellett azok a hibák, amelyeket a személyi kultusz, valamint a szocialista törvényesség terén elkövettem, megnehezítik a pártvezetés számára, hogy teljes mértékben összpontosítsa pártunk figyelmét az előttünk álló feladatokra” – írta Rákosi.

Rákosi nemcsak írásban, szóban is kifejtette kérelmének okát: elsődlegesen betegségét (magas vérnyomás) jelölte meg indokként, de kitért azokra a hibákra is, „melyeket a személyi kultusz és a szocialista törvényesség megsértése terén” elkövetett. Aki a sorok között tudott olvasni, sejthette: a felmentés mögött valójában a sztálini személyi kultusz vége és a Szovjetunióban bekövetkezett politikai változások állnak, hiszen Rákosi beszédében hivatkozott a „Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának munkája és Hruscsov elvtárs beszámolója” nyomán bekövetkező felismeréseire is.

Rákosi 1951-ben, a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusán a küldöttek körében
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Rákosi száműzetése: luxusból luxusba

A politikus félreállítása igen gyorsan ment végbe. A Szovjetunió megbízásából Anasztaz Mikoján, a Minisztertanács elnökének helyettese (aki a a szovjet vezetésen belül „magyarszakértőnek” számított) érkezett Budapestre, néhány napos látogatása alatt levezényelte Rákosi lemondatását, majd egy hét múlva Rákosi a felesége és orvosa kíséretében, hivatalosan „gyógykezelés” céljából a Szovjetunióba távozott, mindössze néhány bőrönddel. Valószínűleg abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, ezért az első néhány hét valóban kikapcsolódással telt: a Fekete-tenger mellett, egy üdülővárosban pihent augusztusban, és Hruscsovval vadászott. Első osztályú, csak a pártvezetőknek kijáró ellátásban részesült, de ahogy közeledett az ősz, egyre gyakrabban vetette fel hazatérésének kérdését.

Nem engedték a hatalom közelébe 

Időközben azonban Magyarországon némileg megváltozott a politikai hangulat. Nagy Imre körül kialakult egy reformkommunistákból álló kör, a korábban az MDP-ből kizárt politikust visszavették a pártba; továbbá küszöbön állt az 1949-ben kivégzett, majd 1955-ben rehabilitált Rajk László újratemetése is. Utódja, Gerő Ernő meglátogatta Rákosit a Krím-félszigeten, és tudtára adta: szó sincs a hazatérésről, továbbra is a Szovjetunióban kellene maradnia. Rákosi nem örült a hírnek, de átköltözött egy Moszkva melletti szanatóriumba, ahol 1957 nyaráig tartózkodott. Az 1956-os forradalom híre természetesen hozzá is eljutott; szolgálatait azon nyomban fel is ajánlotta Hruscsovnak, de az új vezetés nem kért belőle: mind a szovjet, mind a magyar kommunisták úgy vélték, az eseményekhez éppen Rákosi bűnei vezettek. Kádár pedig elhatározta: politikai riválisait, Nagy Imrét és Rákosi Mátyást véletlenül sem fogja a hatalom közelébe engedni.

Krasznodar városa a Szovjetunióban, az 1960-as években
Fotó: FotoSoyuz / Getty Images Hungary

Ötszobás lakás, teljes ellátás

A hajdani pártvezér nehezen fogadta el, hogy félreállították: folyamatosan bombázta kérelmekkel a szovjet és a magyar pártvezetést. Nem járt szerencsével: az MSZMP Központi Bizottsága 1957-ben úgy határozott, hogy még öt évig a Szovjetunióban kell maradnia. Rákosi, miután számonkérő telefonhívást intézett Hruscsovhoz, nála is kegyvesztetté vált: 1957. április 18-án az SZKP Központi Bizottsága leszögezte: Rákosi „még mindig az ország vezetőjének szerepére tart igényt, pedig azt ő örökre elvesztette”. A politikus nem maradhatott Moszkvában: új otthona a Fekete-tenger mellett lévő Krasznodar lett, ahol ötszobás lakás és teljes ellátás, valamint pénzbeni juttatás állt rendelkezésére, a nyarakat pedig feleségével a tengerparti Gelendzsikben tölthette. A gyógyüdülés azonban valójában már száműzetés volt, amire Kádár és a Központi Bizottság 1958-ban tette fel a pontot: ekkor mondták ki Rákosi örök száműzetését.

Rákosit ekkor még látszólag szívélyesen kezelte a szovjet vezetés, bár Jurij Andropov gondosan ellenőrizte kapcsolatait és mozgását. 1959-ben és 1960-ban is Moszkvába utazott, ahol minden követ megmozgatott, hogy hazatérhessen, de süket fülekre talált. Hiába kért, kilincselt, fenyegetőzött, az új pártvezetés legfeljebb önkritikát várt tőle, valamint reménytelen helyzete beismerését, de Rákosi még ekkor sem tudta vagy akarta elismerni, hogy soha nem fog visszatérni a politikába. Nem hagyhatta el Krasznodart sem, s bár kapott külföldi és magyar újságokat, ezek gyakran hónapos késéssel érkeztek meg hozzá, amit nehezményezett. 1960-ban Aczél György és Nógrádi Sándor meglátogatták, az erről a találkozásról született beszámoló szerint Rákosi így panaszkodott honfitársainak:

Idézőjel ikon

„Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem.”

(Megesett ugyanis, hogy elkérték az iratait, de mivel nem voltak papírjai, magyarázkodásra kényszerült.)

Elmebetegnek akarták nyilváníttatni

1962 augusztusában Rákosit kizárták a pártból. A rendszerváltás után közzétett dokumentumok szerint ez már 1960-ban felmerült; ekkor Kádár, Münnich Ferenc, Aczél György és Szirmai István azon gondolkodtak, hogyan lehetne elmebetegnek nyilváníttatni Rákosit. 1962-ben Kádár azzal vádolta Rákosi feleségét, Feodora Kornyilovát, hogy azért levelezik Magyarországon maradt rokonaival, mert valójában a politikai fennforgató szándék vezeti. A magyar kommunisták kérésére 1962 szeptemberében Rákosit egy isten háta mögötti kirgiz faluba, a kínai határhoz közeli Tokmakba szállították.

Tokmakban a vizet is maguknak kellett hordaniuk
Fotó: Arcanum adatbázis (História, 2002

Nyomorban a Szovjetunióban

Rákosi ekkor már a hetvenedik évét taposta, s a körülmények itt jóval mostohábbak voltak, mint a Fekete-tenger mellett. „Szigorú rendőri felügyelet alá került, feleségével szerény zsebpénzükből maguknak kellett gondoskodniuk szükségleteik kielégítéséről.

Idézőjel ikon

Házuk sem különbözött másokétól, folyóvíz, csatorna ismeretlen volt erre. Nyáron szörnyű volt a forróság, télen a Tiensan havasainak közelsége miatt nagy volt a hideg”

– festette le Feitl István tanulmányában a hajdani pártvezér lakhelyének körülményeit. Komfort nélküli házban éltek feleségével, vízért a kútra jártak. Ekkor már azt sem bánta volna, ha inkább Kínába száműzik: 1965-ben a Kínai Nagykövetségtől tudakolta, volna-e erre mód. Végül 1966-ban minimálisan jobb körülmények közé, Arzamaszba költözhettek, majd innen Gorkij (ma: Nyizsnyij Novgorod) városába, ami leginkább arról volt híres a korszakban, hogy hadiipari létesítményei és a belső politikai száműzöttek nagy száma miatt úgynevezett „zárt”, tehát a külföldiek számára tiltott városnak számított. Rákosi egy külföldiek számára kijelölt lakónegyedben élt.

A kegyvesztett politikus szüntelenül próbálta elérni a szovjet és magyar pártvezetőknél, hogy hazatérhessen, 1968-ban Aczél Györgynek és Nógrádi Sándornak már kijelentette, nem áll szándékában politikával foglalkozni: ha hazaengedik, inkább visszaemlékezéseinek szentelné hátralévő éveit. Kádár János és az MSZMP KB végül úgy döntött: a Tanácsköztársaság 50. évfordulója után hazatérhet, egy XI. kerületi házba, amit kijelöltek a számára. Amikor azonban elétolták a Magyarországra való visszatérés feltételeit részletező dokumentumot, Rákosi egy óra gondolkodási időt kért, majd arra jutott, hogy a feltételek még kedvezőtlenebbek lennének, mint a Szovjetunióban. Végül elutasította a javaslatot, és soha nem tért vissza Magyarországra: 1971. február 5-én hunyt el a gorkiji kórházban. Felesége, a jakut származású Feodora Kornyilova Moszkvában halt meg. (Borítókép: Fortepan / Horváth József)

Ha szívesen olvasnál egy másik politikus száműzetésben töltött éveiről is, ezt a cikket ajánljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.