Meglepő, amit Donald Trump testbeszéde elárul az elnökről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Egyesült Királysággal aláírt kereskedelmi egyezmény kapcsán vizsgálta egy szakértő Donald Trump testbeszédét, állítja, hogy feszült, ideges volt az amerikai elnök.

Donald Trump ideges, nem akar viccek céltáblájává válni – ezt üzente testbeszéde az Egyesült Királysággal kötött kereskedelmi egyezmény bejelentésekor – írja a Daily Star.

Trumpnak van oka aggódni azért, hogy mit gondolnak róla nemcsak a nagyvilágban, de Amerikában is: az általa kivetett vámok keményen tépázzák hazája gazdaságát is. Az Egyesült Királysággal kötött megegyezés gyorsítja az Amerikából az országba bevitt áruk elvámolásának folyamatát.

Donald Trump kezei is beszélnek: a tesbeszédszakértő szerint jelentősége van annak, hogy most nem láthattuk ezt
Fotó: Carl Court / Getty Images Hungary

Inbaal Honigman testbeszédszakértő szerint ugyanakkor furcsa, hogy miközben az egyezményről beszélt, Trump az asztal alá rejtette kezeit.

Ez szokatlan az általában nagy gesztusokkal kommunikáló amerikai elnöktől:

véleménye szerint az, hogy most ennyire kontroll alatt tartja testét, biztos jele annak, hogy nem akar viccek céltáblájává válni.

Trump testbeszéde sok apróságot elárul

„Amikor egy pillanatra felemelte bal kezét, jól látszott, hogy minden izmát megfeszíti. Az ujjait összeszorítja, nagyon feszült” – vélekedett a szakértő. Szerinte ez az apró gesztus árulkodik arról, hogy Donald Trump valójában nem biztos abban, hogy amit tesz, az helyes.

Az Egyesült Királyság miniszterelnökével, Keir Starmerrel telefonon beszélt Donald Trump a bejelentés részeként: Honigman szerint az is árulkodó jel, hogy amikor leteszi a telefont, mélyet lélegzik, ajkai elvékonyodnak: ez is arra utalhat, hogy a hívást követő sajtótájékoztató miatt aggódott. Starmerrel jól ment a beszélgetés, az viszont problémás lehetett számára, hogy újságírók kérdezgették ezután.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.