Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Puskin szerelmi kalandjairól titkos naplójában számolt be, zavarba ejtő részletességgel: bár nős volt és négy gyermek apja, soha életében, így házassága után sem mondott nemet a kalandokra.
Alexandr Szergejevics Puskin életével kapcsolatban szinte minden életrajzíró kitér a költő afrikai származására: dédapját, Abram Petrovics Hannibalt oszmán törökök rabolták el gyerekkorában a mai Kamerun területéről, és adták el rabszolgának. Konstantinápolyban az orosz nagykövet vásárolta meg a fiúcskát, akit hamarosan megkereszteltek – keresztapja maga az orosz cár volt.
Abramot ezután Párizsba küldték tanulni, majd visszatért Oroszországba, ahonnan pártfogója, I. Péter cár halála után Szibériába száműzték. Abram túlélte a viszontagságokat, 1730-ban visszatért a cári udvarba, majd egyre magasabbra emelkedett a ranglétrán: megkapta Tallinn (a korabeli Reval) kormányzói tisztségét. Közben kétszer megnősült, második házasságából született Oszip fia, aki Puskin anyai nagyapja lett. Puskin maga is tudatában volt afrikai gyökereinek: naplójában, amiről még sok szó fog esni, így írt erről: „Próbálom felidézni Otellót: én is néger vagyok, nem vagyok féltékeny, bizakodom.”
Puskin száműzetése
Puskin apai ágon nemesi származással büszkélkedhetett, gyermekkorában francia nyelvű nevelőnőkre bízták, tízéves koráig nem is nagyon tudott oroszul. Mire leérettségizett, verseit már ismerték mérvadó pétervári körökben, így középiskolás évei után Szentpétervárra költözött, ahol belevetette magát a forrongó ifjúsági mozgalmakba. A Zöld Lámpás nevű irodalmi körhöz csatlakozott, amely radikalizmusával hamar kivívta a hatóságok haragját. Puskin sem úszta meg: 1820-ban száműzték a cári városból.
1820 és 1825 között sokat utazott: bejárta a Kaukázust, a Krím-félszigetet, eljutott Kisinyovba és Odesszába. Ekkor született több elbeszélő költeménye (A kaukázusi fogoly, A bahcsiszeráji szökőkút), 1823-ban pedig elkezdte írni máig leghíresebb művét, az Anyegint. Kényszerű száműzetéséből 1826-ban térhetett vissza Moszkvába, miután a cár úgy döntött, ő maga fogja elolvasni és cenzúrázni Puskin írásait.
A "majompofájú törpe" és az istennő
1828-ban regényt kezdett írni dédapja kalandos életéről (Nagy Péter szerecsene), de ez befejezetlenül maradt. Ugyanebben az évben ismerte meg leendő feleségét, Natalja Goncsarovát, aki 16 évesen a moszkvai társaságban elismert szépségnek számított. A lány családja azonban ellenezte a házasságot: Puskin kicsapongó életmódja, adósságai és az, hogy a hatóságokkal többször összetűzésbe került, nem számítottak jó ajánlólevélnek. Két év múlva végül mégiscsak beleegyeztek a házasságba, miután ígéretet kaptak arra, hogy a cár nem fogja üldözni a költőt. A tomboló kolerajárvány miatt az esküvő így is késett egy évet: végül 1831-ben házasodhattak össze. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy akár házasságuk hat évében, akár jegyességük alatt a költő hű lett volna Nataljához.
„A házasságomat követő néhány hét végtelen kéjvágyban telt el. Minden izgatott, ami N.-hez kapcsolódott”
– írta 1986-ban napvilágra került titkos naplójában. (A naplót, amely franciául, titkosírással íródott, egy titokzatos könyvtáros juttatta el egy emigráns orosz költőnek, Mihail Armalinszkijnak, de eredetiségét sokan megkérdőjelezik.) Mindenesetre a napló szerint szinte maga Puskin sem hitte el, hogy a moszkvai társaság legszebb hajadonja őt választotta: „Mindig úgy éreztem, mintha becsapnám a természetet: én, a majompofájú törpe, birtokolom az istennőt. Ő pedig nem képes értékelni, milyen jó szerető vagyok, mert nincs összehasonlítási alapja, hála Istennek.”
Élet a házasság után
A boldog mézeshetek nem tartottak sokáig. „Egy hónap elteltével azonban már teljesen lehangolódtam, amikor egy éjszaka hallottam a takaró alatt szellenteni, és szokásomtól eltérően nem vetettem rá magam, hanem csendesen elfordultam. Az érzelmeim megszokássá fakultak, elszunnyadtak” – vallotta be. Máskor viszont nosztalgiával gondol erre az egy hónapra: „Örömteljes és szívmelengető érzés visszaemlékezni arra a rövid időszakra, amikor hű voltam a feleségemhez.” A naplóban Puskin bevallja, hogy naponta átlagosan öt nővel létesített szexuális kapcsolatot, és részletesen beszámol korábbi és házassága alatt átélt kalandjairól is. A sorokat olvasva szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy valódi erotomán volt az Anyegin szerzője: megelevenednek az álarcos orgiák, a legkülönfélébb prostituáltak, a falba fúrt lyuk, amin keresztül kémlelni lehetett a nyilvánosházak látogatóit, és egyéb, kevéssé szalonképes történések.
"Minden szép nőre féltékeny vagyok"
Puskin „természetesen” elvárta, hogy Natalja ne kerüljön más férfiakkal kapcsolatba. „Minden szép nőre féltékeny vagyok, mert minden szép nőbe beleszeretek. És minden nő szép, ha az ember megkívánja őt. (…) N. is igazán szép, mert bár régóta nem kívánom, de azóta is csodálom őt.” Féltékenysége különösen egy bizonyos D'Anthèsra (báró Georges-Charles de Heeckeren d'Anthès) irányult, akivel – szerinte – felesége túl sokat kacérkodott. D'Anthès a cári testőrség tagja volt (a falba fúrt lyukon keresztül történetesen éppen őt leste meg Puskin), és a költőnek meggyőződésévé vált, hogy felesége viszonyt folytat a férfival. „Veszedelmes, mert jóképű és vakmerő” – írta vetélytársáról Puskin, aki egyre jobban rettegett attól, hogy felszarvazzák.
„D'Anthès udvarlása legénykoromat juttatja eszembe, amikor is örömmel szarvaztam fel a férjeket.”
Puskin féltékenysége azonban nagyobb bajt is okozott: egy ízben, amikor egy féltékenységi jelenet közben ellökte várandós feleségét, Natalja elvetélt. Natalja házasságuk hat éve alatt négy gyermeket szült, Puskint viszont ebben az esetben sem fellobbanó apai érzései vezették: „Csak akkor vagyok nyugodt, ha a feleségem terhes, mert ilyenkor teljesen lefoglalják a szülés előkészületei, amely ha nem is szünteti meg teljesen, de legalább egy kissé elnyomja a kacérságát.” A gyerekeivel nemigen tudott mit kezdeni, ahogy a napló lapjain be is vallotta: „Nincs időm a gyerekekre.
Az írás és a nők ritkán hagynak időt arra, hogy Máskával és Száskával játsszak.
Griska és Nataska még öntudatlan csecsemőkorban vannak, velük nem tudok mihez kezdeni. (…) Gyakran elnézegetem piciny kezüket, lábukat, arcocskájukat, és a tudat, hogy ők vér a véremből, költői csodálattal tölt el. De ezt csakhamar felváltja az érzés, hogy becsaptak, kelepcébe csaltak, és rám zárták az ajtaját. A sírig tartó felelősség a gyermekeimért olyan kelepce, amelyből sosem szabadulhatok.”
Szerelmi sokszögek
Amikor felesége tudomást szerzett futó (vagy nem is olyan futó) viszonyairól, így fakadt ki:
„Miért vettél feleségül? Hogy más nők után szaladgálj? Sohasem szerettél! Csak a szépségemet akartad kihasználni!Most már nem vagyok elég szép neked?! Telhetetlen disznó vagy!”
Lehetett némi igazság ebben: Puskin Natalja mindkét húgával megcsalta a feleségét.
A szappanoperába illő szerelmi dráma folytatásaként az egyik húg, Katyerina beleszeretett abba a D'Anthèsba, akivel Natalja kacérkodott. D'Anthès teherbe ejtette a nőt, Puskin viszont attól félt, hogy az előkelő társaságban arról fognak pletykálni, hogy ő a gyerek apja. „Csak úgy lehet elsimítani az ügyet és elkerülni a botrányt, ha D'Anthès elveszi őt feleségül, és ha erre nem hajlandó, kihívom párbajra” – töprengett.
Ez lett a végzete: 1837. január 27-én D'Anthès halálos sebet ejtett Puskinon (aki a párbaj során szintén eltalálta riválisát, könnyebb sebesülést okozva a jobb karján). Két nappal később Puskin belehalt sérüléseibe.
D'Anthèst bíróság elé állították, de a cár megkegyelmezett neki: száműzték Oroszországból. D'Anthès – feleségével együtt – hazatért Franciaországba, ahol politikusi karrierbe kezdett. Puskin felesége, Natalja 1844-ben másodszor is férjhez ment, bátyjának egyik katonatársához. Új házasságából három lánya született. 1863-ban hunyt el.
Ha egy másik orosz költő szerelméről is szívesen olvasnál, ezt a cikket ajánljuk.
